Rendezés

IV. Haldorádó - Duna Feeder Kupa 2. nap - online beszámoló

Tóth Ferenc 2015-08-09
A nagyon kemény küzdelmet hozó első forduló után máris indul a végeredményt hozó második verseny nap. Kemény küzdelem volt igaz, bár nem a hatalmas halmennyiséggel, hanem a folyamatos agyalás miatt, miképpen lehetne kapásra bírni azt a halat ami a pályán tartózkodik. Mert azért tartózkodik, meg is lehet fogni, és ha már kapás van esélyes, hogy nagy testű hal lesz a horgon. Úgy fest a mai napi verseny után, hogy mindezt a délelőtti órákban kell véghez vinni, vannak olyan szektorok, ahol a történések az első két és fél órában lezajlanak. De vajon így lesz ez a mai napon is?

IV. Haldorádó - Duna Feeder Kupa 1. nap - online beszámoló

Tóth Ferenc 2015-08-08
Az ordasi Duna szakasz ad otthont ezen a hétvégén a IV. Haldorádó Duna Feeder Kupának. Nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, itt lesz a magyar feeder versenysport krémje, nem csak azért mert ez a verseny is része a feeder ranglistának, hanem mert az eddigi évek tapasztalatai alapján igencsak szép zsákmányra lehet számítani. Ki ne szeretne 2-3 kg-os halakkal megküzdeni igazi természetközeli helyen, pláne versenykörülmények között? Remélem nagyon sokaknak megadatik ez az élmény ezen a két napon.

I. Haldorádó Junior Feeder Kupa versenybeszámoló

Sipos Gábor 2015-08-06
A Haldorádó mindig is nagy figyelmet szentelt az utánpótlás-nevelésre, és arra, hogy a gyerekek időben megtanulják tisztelni a természetet és a halakat. A különböző, fiataloknak szervezett versenyek szponzorálása, gyermektáborok patronálása, ifjúsági pályázatok kiírása után 2015-ben eljött az ideje annak, hogy önálló lebonyolítású versenyt szervezzünk azoknak a gyerekeknek, akik feederbottal szeretnék megmérettetni magukat. Így jött létre végül az I. Haldorádó Junior Feeder Kupa, melynek a bőséges halállományáról és festői szépségéről híres Maconkai-víztározó adott otthont.

2. Prylbychi Feeder Super Maraton - 2015

Vladika Sándor 2015-07-07
Prylbychi-horgásztó Ukrajna legjobb pontyos horgásztava, ahová 2015-ben már második alkalommal hirdették meg a „Feeder Super Maraton 30” elnevezésű páros feeder versenyt. 2014-ben sajnos egészségügyi okok miatt kénytelen voltam az utolsó napokban lemondani a részvételt, de 2015-ben a versenynaptáramban ezt karikáztam be pirossal, fel is kellett adnom érte a Hajdúsági Feeder Bajnokság első fordulóját, és így idén ott már nem rúgok labdába.

Ha esik, ha fúj, avagy akiket érdekelt!

Jeszenszki János 2015-05-09
Ha törik, ha szakad! Ha esik, ha fúj! Ugye ismerősek ezek a mondások, tudjátok, mire érti ezeket a csodálatos magyar köznyelv? Mi sokan, akik a múlt hétvégét legnagyobb megyénk talán legkisebb, mégis legszebb falvának határában, az ordasi Duna-parton töltöttük, jól tudjuk már. Ugyanúgy, ahogy a beharangozóban feltett kérdésemre a választ: Kit érdekel? Hiába fújt, hiába esett, ha tört is, vagy ha szakadt, sokakat érdekelt… Az idei tavaszi, sorrendben a tizenhatodik Haldorádó Duna Netbarát Horgásztalálkozó beszámolóját olvashatjátok.

Egy sikeres verseny története, avagy keszegezés mesterfokon

Sipos Gábor 2015-05-06
Április 25-26-án került megrendezésre a II. Top Mix - Preston Feeder Kupa. A Nyugati-övcsatorna balatonújlaki szakaszán tűzték ki a pályát, aminek ebben az időszakban az a jellegzetessége, hogy az ívásra készülő dévérkeszegek felúsznak ide a Balatonból, így a versenyen nem meglepő, hogy a dévéreké volt a főszerep. Szinte minden induló szép számmal fogott belőlük, és már a tréningen körvonalazódott, hogy csak azok rúghatnak labdába, akik elérik a 80-100 darab hal kifogását az 5 órás versenyidő alatt. Döme Gábor és jómagam végül sikeresen vettük az akadályt, Gábor megnyerte a versenyt, míg én harmadik lettem. Hogy mi a sikeres keszegezés titka? Hogy lehet akár három percenként halat fogni? Az írásból kiderül, hogy is csináltuk mi!

Valódi tavasz, sikeres szezonnyitó: Íme, a XI. Tavaszi Maconka Nemzetközi Kupa beszámolója

Dérer István 2015-04-17
Ezúttal már a harmadik alkalommal, közkívánatra újra elindult az a versenysorozat, amely a valós igényekre építve hivatott megtalálni és meg is tartani Maconka Barátait. Nos, a bevált szabályok és a kiemelkedő halállomány, továbbá a többség által megfelelőnek ítélt lebonyolítás és díjazás okán is 100 fő feletti versenyzői csúcslétszámról tudunk beszámolni! Szikrázó napsütés, késő tavaszias meleg, változatos fogások, jó hangulat. Mi is kellett volna még? Fogadja szeretettel a beszámolót és egyben a következő, május 09-i Kupa, egyben Szuperkupa-forduló kiírását is!
Videóval

Az F&H - Feedermánia Kupa győztese Sisa József!

Sipos Gábor 2015-01-26
Magyarország és Közép-Európa legnagyobb horgász-vadász csatornája a Fishing and Hunting TV, amelynek egyik népszerű műsorvezetője Jankovich Krisztián. A nevével fémjelzett „Feedermánia” műsor a rezgőspicces horgászat szerelmeseinek próbál meg mindig valami újdonsággal szolgálni. Krisztián 2014-ben először rendezte meg a F&H - Feedermánia Kupa versenysorozatot, mely öt fordulót foglalt magába. Ezen a rangos megmérettetésen a Haldorádót Sisa József képviselte, nem is akárhogyan! Négy fordulón (a legrosszabb eredményt elhagyva) mindössze hat pontot gyűjtve hódította el a győztesnek járó trófeát, ezzel elsőként vésve bele nevét a vándorkupa talapzatába!

Határtalan öröm a határon túlról, avagy az I. Hajdúsági feeder bajnokság

Vladika Sándor 2014-12-30
Lezajlott az első Hajdúsági feeder bajnokság. Az ötlet Hegedűs Csaba fejéből pattant ki, aki e versenysorozat főszervezője volt. A verseny apropóját az adta, hogy már az ország számos pontján szerveznek nemzetközi szintű feeder versenyeket, ideje itt is szervezni egyet, ami remek kiugró pont lehet a versenyezni kívánóknak. A verseny színvonalát emelvén a lebonyolítás a hivatalos feeder versenyszabályzat szerint történt.

III. Haldorádó-Duna Feeder Kupa II. forduló

Tóth Ferenc 2014-10-12
Annak ellenére, hogy a tegnapi versenynapon a folyó kevesebb halat adott az itt megszokott fogásoknál, izgalmas versenyben lehetett részünk. Komoly feladat elé állította a versenyzőket a pálya. Egyrészt, hogy miképpen lehet a fenékre törő márnákkal megküzdeni, ha már egyszer sikerült kapásra bírni, másrészt, ha nem is mindig márna, de egyáltalán sikerüljön kapásig eljutni.

III. Haldorádó-Duna Feeder Kupa I. forduló

Tóth Ferenc 2014-10-11
Harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Haldorádó Duna Feeder Kupa. Ebben az évben nem kényeztette el a nagy folyó a parti horgászokat, gyakorlatilag a kéthetente levonuló árhullám meghorgászhatatlanná tette a kövezéseket, vagy akár a partokat. A mostani verseny is korábbi időpontra terveződött, de a magas vízállás bizonytalanná tette az akkori megrendezést. Október közepéhez közeledve talán összeáll minden, a megfelelő vízállás és időjárás, a már bandázó termetes halak sem hagynak cserben bennünket.

Dunai duma napról napra

Jeszenszki János 2014-10-02
Most már boldog vagyok… tudom, egyéni szocproblémám, meg különben is, kit érdekel?! Azért megosztom veletek jókedvem okát: az idei, őszi Haldorádó Duna Netbarát Találkozó és vándorkupa, most éppen a soros, a tizenötödik tett boldoggá, ismét… és ahogy látom, nem csak engem. Ez dupla öröm, mindenkinek. Lássátok hát ti is (akik voltak, és akik nem), mitől voltunk, vagyunk, és reményeim szerint leszünk is még nagyon sokszor „mámorosak”!

XIV. Haldorádó Netbarát Vándorkupa

Tóth Ferenc 2014-09-06
Szeptember első hétvégéje ismét Haldorádós rendezvényt talál a Préri-tavon. Tizennegyedik alkalommal kerül megrendezésre a Netbarát Vándorkupa, ez a meglehetősen népszerű horgászverseny. Remélhetőleg minden adott lesz ahhoz, hogy egy jó hangulatú, sokhalas versenyen mérjék össze tudásukat a pontyhorgászat szerelmesei.

IV. Országos Feeder Horgász Bajnokság 2014

Tóth Ferenc 2014-08-31
A finomszerelékes bajnokságok talán legfiatalabb ága immár a negyedik születésnapját ünnepli ezen a hétvégén. Az Országos Feeder Bajnokságnak Szolnok, pontosabban az Alcsi-szigeti Holt-Tisza ad otthont ebben az évben. Itt van mindenki, aki ebben a sportágban egy kicsit is számít, hogy megküzdjenek az Országos Bajnoki címért.

Májusi eső… mit is ér?

Jeszenszki János 2014-05-09
A mondás szerint aranyat (ez nyilván a szántóvetőknek szól), a horgászoknak halat, a versengőknek halakat, ezzel persze díjakat, a vízparton táborozóknak pocsolyákat, tengelytörő sarat, letört ágakat, térdig ázott nadrágot - főleg, ha gonosz barátjával, az orkán erejű széllel érkezik. Ám érhet bármennyire rosszat is, mint inkább jót, sokakat nem rettent el. Példa erre a most elmúlt - a régmúlt időket idéző hangulatú - találkozónk is. Nézzétek meg, hogy éltük meg mi a hosszú hétvégi eseményeket!

V. Haldorádó Feeder Kupa páros csapatverseny - 2. forduló online közvetítés

Tóth Ferenc 2014-04-27
Nehéz első napi fordulón vagyunk túl. Sajnos nehézzé nem az tette, hogy belefáradtak volna a versenyzők a rengeteg hal kifogásába, inkább a pszichikai fáradtság tette nehézzé, a folyamatos koncentrálás, a lehetséges megoldás keresése. Sajnos az időjárási front megtette negatív hatását. Nem kesergünk, a mai nap sok minden változhat.

V. Haldorádó Feeder Kupa páros csapatverseny - 1. forduló online közvetítés

Tóth Ferenc 2014-04-26
A mostani hétvégén kerül megrendezésre a Haldorádó horgászportál egyik legnépszerűbb feederbotos horgászversenye, immár az ötödik alkalommal. 80 versenyző méri össze ismét tudását két fordulóban, összesen csapatonként 32 órát horgászva. A helyszín a jól ismert Préri-tó, melynek neve garanciát ad a halbőségre.

Szenzációs évkezdés!

Sipos Gábor 2014-04-16
Április 5-6-án került megrendezésre a szegedi Maty-éren a 4. Tubertini Feeder Kupa, mely a 2014. év első komoly megmérettetéseként került lebonyolításra. A sosem látott érdeklődés és a rekordszámú nevezés előrebocsátotta, hogy nem egy átlagos versenyen fog részt venni az, aki erre jelentkezik. Tovább emeli az esemény rangját az, hogy a 144 induló Európa 6 országából érkezett. A bolgár, cseh, magyar, román, szerb és szlovák versenyzőknek egyaránt a pénteki edzésnap állt rendelkezésükre, hogy felkészüljenek erre a nem hétköznapi versenyre.

XIII. Haldorádó Netbarát Vándorkupa - egyéni horgászverseny Frissítve: 17:00 óra

Tóth Ferenc 2013-10-12
Október második hétvégéje ismét Haldorádós rendezvényről szól. Újra a Préri-tó ad otthont immáron a XIII. Haldorádó Netbarát Vándorkupának. Ebben az évben az utolsó olyan rendezvényünk, ahol a békéshalak fogják a főszerepet játszani, reményeink szerint igen nagy számban. Erre ad némi biztosítékot a helyszín, ami igen gazdag pontyállománnyal bír, a jó hangulatra pedig garancia a nem először együtt versenyző társaság. A verseny népszerűségét mutatja, hogy a kiírás megjelenése után két és fél nap alatt betelt a létszám, ami pedig nem kicsi, ismét 80 fő fog versenyezni ezen a szombati napon. A népszerűségnek több oka van, sokat jelent a jól halasított víz, a nevezés elérhető ára, a díjazás, de talán a legfontosabb az a hangulat, ami szinte barátivá teszi ezt a versenyt.

A szerencsés szerencsétlen

Jeszenszki János 2013-10-04
Emlékeztek még a beharangozó írásomra? Abban kértem a sorsaink irányítóját, hogy legyen szerencsénk! Tizenharmadszor csődítettük össze a vadonba a barátainkat családjaikkal, a Duna szerelmeseit, a horgászni szeretőket, a focirajongókat, a kíváncsiakat és még ki tudja, milyen nációkat. A tizenhármas szám - legalábbis a hiedelmek szerint - szerencsétlen, a sors hálájának jeléül azonban végül (szinte) mindannyian felülhettünk Fortuna szekerére. Alaposan zsúfolt volt hetvennyolcunkkal, de persze még mindig nem eléggé. Lenne még hely mellettünk… Ha érdekel, hogyan zajlott az idei őszi Duna Netbarát Horgásztalálkozó a Duna mellékén, Ordason, akkor kérlek, görgess lejjebb!

Klubcsapatok Országos Bajnoksága 2013

Tóth Ferenc 2013-09-29
Az elmúlt évi Feeder Országos Horgászbajnokság után ebben az évben hazánk legrangosabb csapatversenyének, a Klubcsapatok Országos Bajnokságának ad otthont Szeged és a Maty-éri versenypálya. Ebben az évben 18 csapat készül a megmérettetésre, elnyerni a bajnoki címet vagy legalábbis megszerezni az első 3 hely valamelyikét. A tét nem más, mint győzelem esetén nemzetközi porondra lépni, azaz hazánkat képviselni a 2014. évi Klubcsapatok Világbajnokságán.

VI. Izsáki Horgász- és Pihenőpark Páros Halfogó Kupa - képes versenybeszámoló

Izsáki Horgász- és Pihenőpark 2013-09-15
Hat éve kerül megrendezésre Izsákon a Páros Halfogó kupa, így idén is szeptember első hétvégéje volt az, amikor is a csapatok összemérhették tudásukat és szerencséjüket egymással, valamint a tó halállományával. A kétfős csapatoknak meghirdetett verseny különlegessége évről évre az, hogy a horgászok szabadon választhatják meg, hogy ki milyen békéshalas módszerrel veszi üldözőbe az uszonyosokat. A csapat két tagjának szektorhelyezése adódik össze, így áll össze a végeredmény.

III. Országos Feeder Horgász Bajnokság 2013

Tóth Ferenc 2013-09-01
Ezen a hétvégén újra a finomszerelékes versenyzőké a sukorói versenypálya, azzal a különbséggel, hogy az úszóantennák helyett most a finoman rezdülő spicceké a főszerep. Harmadik napja zajlik az Országos Feeder Horgász Bajnokság. Az elmúlt két évhez hasonlóan, nem csak a dobogós helyek és a bajnoki cím megszerzése a tét, de a következő évi válogatott keret kialakításában is meghatározó szerepet tölt be ez a 3 napos küzdelem.

Országos Egyéni Horgász Bajnokság döntő 2013

Tóth Ferenc 2013-08-18
Ezen a hétvégén a sukorói versenypálya ad otthont a finomszerelékes versenyek egyik legfontosabb eseményének, az Országos Egyéni Horgász Bajnokság döntőjének. Az elődöntőből bejutott 36 versenyző négy fordulóban fogja újra összemérni tudását, hogy megszerezze a Magyar Bajnoki címet, de nem utolsó sorban itt dől el a válogatottba kerülés sorsa is.
Videóval

VI. Verba tanya páros horgászkupa képes versenybeszámoló

Takács Péter 2013-08-15
Ha valaki csak a címet olvassa el és nem volt ott a helyszínen, akkor joggal gondolhatja, hogy egy újabb év, egy újabb verseny zajlott le a tanyán. Ám aki ott volt, részt vett rajta, már tudja, hogy ez sokkal több volt, mint egy szimpla horgászverseny. Jó hangulat, buli, medence party… ja, és igen, volt horgászat is! Reméljük, ezzel a cikkel sikerül bepillantást nyújtani ennek a két napnak az eseményeibe! Igen, az egynapos verseny kétnapos volt… hogyan? Klikk ide!

II. Haldorádó - Duna Feederkupa 2. forduló beszámoló

Tóth Ferenc 2013-07-28
Amint vártuk, igen nagy csatát hozott az első forduló. Az átlagos fogások mellett születtek kiemelkedő eredmények, azt mutatva, hogy van megfelelő mennyiségű hal a pályán, csupán a feladat nem kicsi, ki kell találni, hogyan lehet őket horogra csábítani. Ha ez sikerül, a jó eredmény sem marad el!

II. Haldorádó - Duna Feederkupa 1. forduló beszámoló

Tóth Ferenc 2013-07-27
A mostani hétvégén kerül megrendezésre a II. Haldorádó Feeder Kupa Ordason. A feeder ranglista pontszerző versenyei között szerepel, ezért aztán a hazai finomszerelékes fenekező horgászok krémje rajthoz fog állni. A másik fontos körülmény, hogy a verseny helyszínét a Duna adja, természetes körülmények között, a legnagyobb folyónk őshonos hallállományával kell megküzdeni, pontosabban túljárni az eszükön, ami valljuk be, nem mindig egyszerű feladat. Az elmúlt évek horgászversenyei alapján nagy küzdelemre, sok nagytestű halra számíthatunk, egyszóval izgalmas versenynek nézünk elébe. A versenyről on-line módon láthatnak közvetítést a Haldorádó Horgászportálon a kedves Olvasók, igyekszem minden fontos eseményről a lehető legsűrűbben tudósítani.

V. Izsáki Horgász- és Pihenőpark Egyéni Horgászkupa - képes versenybeszámoló

Izsáki Horgász- és Pihenőpark 2013-06-20
Idén ötödik alkalommal rendezte meg az Izsáki Horgász- és Pihenőpark az egyéni horgászversenyét. A rendezvény különlegességét az adta, hogy itt tényleg egyetlen dolog a fontos: minél több halat fogni! Hogy milyen módszerrel? Az a horgászra van bízva! Feederezhet, spiccbotozhat, lehet sportolni a rakós botokkal is, tehát a módszer nincs szabályozva. A cél: a szektor legtöbb halát megfogni! Ám ez egy rapszodikus vízen gyakorta nem is olyan könnyű feladat…
Videóval

XII. Haldorádó - Sikeres Sporthorgász Nemzetközi Feederbotos Kupa 2.nap

Tóth Ferenc 2013-06-16
Nagyon nehéz, kemény versenynap volt a tegnapi. Óriási küzdelmet hozott úgy a sekély vizi, mint a gáti versenypályán. Borítékolható, hogy ez ma sem lesz másképp, ezért aztán az utolsó percig nyitott lesz a küzdelem. Sikerül-e az élen állóknak megőrizni vezetésüket? A nap végére kiderül.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.