Rendezés

Horgászni szeretnék!

Polyák Csaba 2006-03-22
Horgásznak senki sem születik. A zsákmányszerzés örömének igényét génjeinkben hordozzuk, de a módszert mindannyiunknak tanulni kell. A horgászathoz nem szükségesek speciális képességek, alapvetően egyszerű, bárki által megtanulható „tananyagról” beszélhetünk. Az alapokat mindenki másként szerzi meg. Nagypapától, édesapától, rokontól, ismerőstől, baráttól indulhat a „fertőzés”, vagy csak egyszerűen mélyen belülről. A horgászatnak is, mint minden másnak, megvannak a maga szabályai. Horgász sem lehet akárki, ehhez bizony vizsgázni kell. Ehhez próbálok segítséget nyújtani azoknak, akik most kacérkodnak a gondolattal, hogy beállnak a „csendes őrültek” táborába.

Zentai módra

Kazi István 2006-03-21
Február 12., itt-ott szállingózó hópelyhek, 0 Celsius fokon mélázó higanyszál, befagyott víztükör, úszózó sporthorgászok a lékek körül. Persze az adorjáni csatorna jegére nem véletlenül kerültek versenyzők. A zentai Zenta SHE ludas a dologban, hiszen horgászai még télen sem tudnak ellenállni a versenyhorgászat varázsának.

Kis tavaszi mazochizmus

Miklós Czender 2006-03-20
Több mint két hónap! Ennyi idő telt el azóta, hogy utoljára horgászni voltam. Tavaly december utolsó előtti napján néztem fel kedvenc csatornáim egyikét, ma pedig március negyedikét mutat a naptár. Ági is érezhette, hogy valamit tenni kell, így halkan csak annyit mondott egyik este: „Hétvégén menj el horgászni!”. Akkor megyek…

Lucernás amurok Kiskunhalasról

Ladányi Tamás 2006-03-17
Nem hiszem, hogy hazánkban található még egy olyan hal, mint az amur, melynek horgászatánál oly sok csalizási és etetési variáció áll a rendelkezésünkre. A kifogása érdekében még a legelképesztőbb, talán első hallásra, látásra kissé vadnak, morbidnak tűnő csalikkal is érdemes egy próbát tenni. Szinte hihetetlennek tűnhet, de eredményesek lehetünk az édes, érett gyümölcsökkel (szőlő, szilva, ringló), zöldségekkel (borsó, kelbimbó), vagy akár a friss nádhajtással is. Az amur szinte megőrül az édes ízekért, de felettébb kedvel minden olyan jellegű növényt, mely ízben, illatban emlékezteti a nádra, sásra vagy akár a hínárra. Éppen ezért lehet fantasztikusan fogós csali a lucerna!

IV. Haldorádó Fórum Találkozó és Kupa

Takács Péter 2006-03-16
Ha április, akkor fórumtalálkozó! Lassan ez lehetne a jelmondata az évről évre megrendezésre kerülő versenyünknek. A megmérettetésre az ország minden tájáról Kiskunhalasra sereglenek a Haldorádó Fórum aktív tagjai, hogy baráti hangulatban mérjék össze horgásztudásukat, ki mennyit változott az elmúlt évhez képest. Sokan várták már a 2006-os versenykiírást, hát íme…

Horgász szemmel az V. Horgászsport Szakkiállításon és Vásáron

Lukácsi Béla 2006-03-15
Mintha csak ma lett volna, pedig már öt éve, hogy elindult végre egy külön kiállítás a horgászok számára. Az elsőre még kétkedve mentek ki a horgászok. Akik kint voltak, a következő évben viszont már várták, és az ismerőseiket, barátaikat is elvitték magukkal. Jelenleg már az ötödiken vagyunk túl, természetesen most sem maradtak el az újdonságok. Még azok is találhattak érdekességet, akik napi szinten figyelemmel kísérik a felszerelések megújulását.

A naphal

Polyák Csaba 2006-03-14
A naphalat a nép igen kevés névvel illeti. Ez is utal arra, nem őshonos hallal van dolgunk. A magyar vizekben egészen 1905-ig nem találkozhattunk vele. Hogy honnan került vizeinkbe, és miért? Mi az oka elszaporodásának? Miért beszélnek sokan haraggal erről az egyébként színpompás halról? Hamarosan kiderül.

Horgásszunk folyóvízen! 3. - Rakós bottal 1. rész

Imre László 2006-03-13
Az előző részekben a helykeresés és az etetés praktikus és az eredményes folyóvízi horgászathoz nélkülözhetetlen elemeivel foglalkoztunk. Miután sikerült megtalálni reményteljes horgász helyünket, bekevertük az etetőanyagot, vegyük kézbe rakós botunkat és induljunk neki a vízpartnak! Nem kell megijedni a rakóstól - itt is megoldható a praktikus, minimális kiegészítőkkel működő horgászat.

Én így készítettem a „Fát”!

Rottek László 2006-03-10
Számtalan különféle kiképzésű kuttyogatót láthatunk a harcsahorgászok kezében. Ebben az írásban nem adhatok teljes felsorolást ezekről az eszközökről, hisz ez szinte lehetetlen - csak egy „szeletét” mutatom meg az „arzenálnak”: azokat a darabokat, amelyeket magam is kipróbáltam vagy elkészítettem. Vannak olyan kuttyogatók, melyeket a készítője több darabból állít össze, ilyen vagy olyan módon. Vannak azonban egy darabból készült szerszámok is. Én leginkább ezek híve vagyok, mert lehet, hogy az elkészítésük „babrásabb”, de nem kell foglalkozni egy lényeges kérdéssel, a fej rögzítésének problémájával…

Baráti horgászatok: Fagyos kezdetek

Futó Márton 2006-03-09
Oly sokat hallani fórumos barátságokról, és sokan irigykedve nézik azokat a társaságokat, amelyek ezen oldal segítségével alakultak ki. Én is nem egy jó embert ismertem meg itt. Egyelőre ugyan ezek közül csak párat nevezhetek igazán barátnak, hiszen e fogalom nem csak úgy a fán terem (kivéve, ha egy stégen horgászunk). Első ilyen, egy portálon megismert emberrel kialakult barátságom nehéz kezdetét szeretném nektek bemutatni.

IV. Netbarát Horgász Találkozó

Szabó Gyula 2006-03-08
Az Internetnek és a Haldorádónak köszönhetően tavaly sikerült összehoznunk egy olyan találkozót, ahova bárki eljöhetett, és bármilyen horgászmódszerrel próbára tehette a tudását, szerencséjét. Végre ismét itt a tavasz, így aktuálissá vált a következő találkozó meghirdetése: ezt a kis írást kedvcsinálónak szánjuk.

Big Carp Bloodworm széria az áruházban

Ladányi Tamás 2006-03-07
A bloodworm, a tűzőszúnyog pontyozó etetési alapanyagok a tavalyi évben alapjaiban rengették meg a bojlizás őshazájának számító Angliát. Tán egyetlen termék nevéhez sem köthető oly gyors és hihetetlen méretű felemelkedés, mint a Bloodworm. Az elképesztő sikersztori mögött nem reklám, hírverés áll, hanem azok a döbbenetes fogások, melyek ehhez a termékcsaládhoz köthetőek. Gyorsan elterjedt a híre a Bloodworm fogósságának, szinte sorban álltak a horgászok a termékért. Örömteli, hogy Anglia után nálunk is végre kapható a Bloodworm széria, a Big Carp termékpalettáján ez a termék is megtalálható. A Bloodworm Bag Mixek, Plasma Dip, extract, aroma és folyékony dip áll azon horgászok rendelkezésére, akik bátran mernek kísérletezni, fogékonyak az újdonságra. Biztos vagyok benne, hogy a halakra is az újdonság erejével fog hatni!
Videóval

A Cralusso UFO és Rocket wagglerek

Polyák Csaba 2006-03-06
A waggler úszóknál is beköszöntött az űrkorszak? Erre gondoltam, mikor hírét vettem a Cralusso cég, két új matchbotos úszójának. Gyorsan felkúsztam a www.cralusso.com web lapra, hogy minél előbb információkat szerezhessek az újdonságokról. Itt két típust említett a gyártó. Az egyik az UFO, míg a másik a Rocket nevet kapta. Átolvasva az itt található információkat, két újdonság ragadta meg a figyelmemet. 1. „A Cralusso által kifejlesztett, szabadalmaztatott Rocket megoldásnak és az úszó felületén kialakított aerodinamikai felületnek (golf) köszönhetően ezek az úszók egyedülálló repülési tulajdonságokkal rendelkeznek.” 2. „A Calibration megoldásnak köszönhetően az antenna besúlyozását, gyorsan és megismételhetően elvégezhetjük a száron elhelyezett kalibráció segítségével. Akár antennacsere, vagy a megváltozott körülmények miatt, változtathatjuk az úszónk merülését, a súlyozáshoz való hozzányúlás nélkül.”Mit mondjak, nagyon kíváncsi lettem, hogyan is néz ez ki a valóságban.

Sensas etetőanyag újdonságai Magyarországon

Takács Péter
A világ elsőszámú etetőanyag gyártója a francia Sensas cég, ebben az évben is igazán figyelemre méltó újdonságokkal lepte a minőségi etetőanyagokat kedvelő finomszerelékes horgászokat és pontyspecialistákat. A Haldorádó Tesztcsapata a rendkívül széles kínálatból „csupán” 9 különböző újdonságot választott ki, és ezeket kívánja most részletesen is bemutatni, a téma iránt érdeklődő horgászoknak.

TOP MIX MCS - célkeresztben a nagypontyok és amurok

Papp József 2006-03-03
A TOP MIX 2006-ban egy új etetőanyag és csali palettával lepte meg vásárlóit, az MCS - Magic Carp System termékcsaláddal. A Top Mix Varázslatos Ponty Programja a céltudatos nagyhal horgászoknak készült. Az MCS márkanévvel fémjelzett termékek között csak első osztályú etetőanyagokat, pelleteket, gondosan válogatott magvakat találunk, melyek nélkülözhetetlenek a sikeres ponty és amur horgászathoz.

14-es horgok méreteinek összehasonlítása

Balogh Róbert 2006-03-02
Számtalan esetben előfordul az emberrel, hogy a horogtartó doboz egyes fiókjaira nem jegyzi fel a horog nevét és méretét. Ilyenkor komoly fejtörést okozhat, hogy vajon melyik horog pl. a 16-os Fine Match. Természetesen, ha csak néhány horogmárkát és azok 2-3 méretét használjuk, akkor könnyen eligazodhatunk a méretek és gyártmányok között. Amennyiben sokféle horoggal rendelkezünk korántsem ilyen egyszerű a helyzetünk, ugyanis nincsen két teljesen egyforma paraméterekkel rendelkező horog a piacon. Meglepő eltéréseket találhatunk, ha nyitott szemmel járunk. Ezúttal a 14-es méretű horgokat teszem nagyító alá.

A Sporthorgász 2006. márciusi tartalmából

Sikeres Sporthorgász 2006-03-01
Feederakadémia - Száz méter felett!, Patakjáró - A Hévízi-patak, Amurozás Nagybivalyoson, Nagyító alatt - Egyszer etess!, Pergető-útmutató - A pergetőzsinór, Portyázó horgászok - A Balatontól az Indiai-óceánig, Egy hétvége Rakacán, Süllőzés az életem

Tisza-tavi pergető epizódok1. rész: A csuka

Lukácsi Béla 2006-02-28
A Tisza-tavon a csukázás igazi szezonja ősszel, a vízleeresztés után kezdődik. Ilyenkor a nyáron még biztos menedéket jelentő növényrengeteg szinte eltűnik, várva a tavaszi megújulást. Már ez elegendő ahhoz, hogy helykeresésére ítéljen ragadozót és prédát egyaránt. Ezt a Tisza-tavon még tetézi a téli vízszintre való átállás, miáltal még kisebb élettere marad a halaknak, számunkra mintegy paradicsomi állapotot előidézve.

Egy csöppnyi tavasz

Polyák Csaba 2006-02-27
A télbe, ha csak egy pillanatra is, de belecsöppent egy kis tavasz. A folyót megdermeszteni készülő jégpáncélt hirtelen semmivé foszlatták a rohanó hullámok. Az enyhe idő bőséges csapadékot is hozott, így a folyó gyorsan hízni kezdett. Ez az áradás azonban nem hozott hordalékot, csupán egy kis kávét löttyintett az addig tiszta víz arcába. Ha a zord időben megenyhül a tél szorítása, az embernek megpezsdül a vére. Különösen, ha horgász. Ilyenkor még akkor sem bírunk magunkkal, ha tudjuk, nem mehetünk biztosra.

Etetőhajók alkalmazása a parti horgászatok során

Ladányi Tamás
Az olyan vizeken, ahol nem engedélyezett a csónak használata, komoly problémákkal szembesülhetünk az etetések alkalmával. A végszerelék, csali akár 140-150 méterre történő bedobásánál, speciális, távdobó szerelékek használata esetén nincs probléma, a feladat egy kis gyakorlással, rutinnal megoldható. Viszont ekkora távolságokra már lehetetlen a partról történő etetés, az etetőrakétával, dobócsővel fizikailag képtelenség 150 méterre eljuttatni az etetőanyagot. Az ilyen helyzetekben nyújthatnak hatalmas segítséget, növelhetik meg jelentős mértékben horgászatunk eredményességét a Beho etetőhajók.

Horgászat a szentesi Kurcán

Egedi Róbert 2006-02-24
Még csak most indult az év, de már túl vagyok a harmadik horgászatomon! A legutóbbi különösen jól sikerült, és készítettem pár képet, hogy másokkal is megoszthassam az élményemet. A szentesi Kurca mindig is a kedvenc vizeim közé tartozott. Hogy miért van ez így? Az év minden hónapjában „viszonylag” jól horgászható, halat is lehet fogni benne, mivel a városban található egy jól kiépített, egyenletes és több meleg vizes kifolyóval tarkított versenypálya. És - nem utolsósorban - nem is kell messzire mennem egy téli keszegezéshez, mert itt élek!

Pinka

Tóth Ferenc 2006-02-23
Talán az utolsó napsütéses alkalom lesz a tél előtt, hogy horgásszunk egyet a Pinkán! - mondta Fred barátom egyik este a telefonban. Sokat nem kellett győzködnie, ha már úgyis Szombathelyre vitt az utam, bele kell férnie egy horgászatnak. Rakós, láda, egy match bot került a csomagtartóba. A többi kelléket, etetőt, csalit helyben kívántuk beszerezni.

Rohanó kőrisfabot a jégen

Kazi István 2006-02-22
Épp idejében érkezett a lék fölé, hogy a bevágás sikeres legyen. Erős fagy, verőfényes napsütés, fehéren ragyogó hótakaró, vastag jégpáncéllal borított horgászvíz! Harmincegynéhány esztendő távlatából is, mintha tegnap történt volna, úgy emlékezem vissza Matija bácsira és a jeges kalandra, amelyen kitapasztaltam a „Téli berek-módszernek” is nevezhető, régi idők csukázó horgásztechnikájának csínját-bínját.

Februári paducozás

Döme Gábor 2006-02-21
Igen, kissé bolondok vagyunk, hogy ilyen időben kimegyünk, és méghozzá nagyon korán, mert ugye helyet kell foglalni. Tudjátok, a jó hely fel siker, ha már kimegy az ember, akkor akar egy pár halat is fogni: a horgászat halfogás nélkül olyan, mint a foci labda nélkül, hogy mást ne mondjak…

Jég velünk!

Polyák Csaba
Korán ébredtem. Az ablakon keresztül még csak sejteni lehetett a kinti világot. A fagy fehér kesztyűt húzott a fák elgémberedett ujjaira. Lassan kortyolgattam a forró teát. Eszembe jutott egy régi rock nóta. Menjek, vagy maradjak? Végül a „menjek” mellett döntöttem. Lehet, hiba volt? Máig sem tudom.

FOX termékek az áruházban - 4. rész

Ladányi Tamás
A Fox hihetetlenül sok terméket készít, szinte “öngyilkos” vállalkozás lenne az összes bemutatása, részletes ismertetése. Persze egy-egy népszerű Fox termék kiemelésével, használati útmutatókkal történő bemutatásával már megfelelő segítséget lehet nyújtani azon horgászoknak, kik a Foxot részesítenék előnyben. Ezúttal egy újabb sátorral, bottartó állvánnyal, a méltán híres Fox Box-szal és még több apró és nélkülözhetetlen segédeszközzel ismerkedhetnek meg. Rendkívül fogos végszerelékek is terítékre kerülnek, melyek mind elősegíthetik a horgászatok eredményességét.

FOX termékek az áruházban - 3.részFOX MATCH újdonságok a finomszerelékes horgászoknak

Takács Péter
Ha valaki meghallja azt a nevet, hogy FOX, rögtön a professzionális bojlis szerelékek jutnak eszébe. Kevesen tudják, hogy a FOX a finomszerelékes horgászoknak is megalkotta termékpalettáját FOX MATCH néven, ami a rakózástól a feederig minden módszerhez kínál felszereléseket, kiegészítőket. A megfelelő kiegészítők kiválasztása legalább olyan fontos lehet, mint kiválasztani a megfelelő botot vagy orsót. A FOX MATCH termékek a legjobb anyagokból készülnek azért, hogy minden körülmény között megbízhatóan helyt álljanak, és hogy használóik számára kimagasló értéket képviseljenek.

Léki csukázás „Viperával”

Ladányi Tamás 2006-02-15
Általában minden évben felkérnek párszor VIP horgásztatásra, egy-egy híresebb sportolóval vagy nevesebb közéleti személlyel. Nem igazán rajongok az ilyen jellegű horgászatokért, s többnyire udvariasan kimentem magam. Legutóbb viszont győzött a kíváncsiság, képtelen voltam nemet mondani egy felkérésnek. Egy profi bokszolónak, Kovács „Vipera” Attilának kellett egy kis változatosságot, felüdülést vinni a monoton felkészülések, edzések közé. A neve hallatán egyből beugrott egy érdekes jelenet. A legutóbbi mérkőzésén egy brazil fiú menekült, szinte futott előle a ringben. Elképesztő látvány volt! Rendben! Nézzük meg a fiút, dobjuk be a mélyvízbe! Irány a jég birodalma!

I. Nemzetközi Királykupa Horgászverseny, Kína, Wuhan3. rész

Papp József 2006-02-14
A kínai horgászkultúra bemutatása után jöjjön a „lényeg”: a beszámoló sorozat e része az ott megszokott versenykörülmények között szerzett tapasztalatainkról szól. Kiderül, milyen pályán kellett horgásznunk, milyen taktikát dolgoztuk ki az edzéseken, és az is, hogy min múlik egy kínai verseny végkimenetele.
Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2025 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.