Rendezés

EUROFISH Kupa 2006

Döme Gábor 2006-05-03
A tavasz a versenyszezon kezdetét is jelenti. Jó látni, hogy milyen hirtelen felpezsdül az élet és hétről hétre egyre több, színvonalas verseny kerül lebonyolításra. A Haldorádó olvasóit most a Dunaújvárosban megrendezett Eurofish Kupára kalauzoljuk el. A kemény, nehéz terep és a Duna magas vízállása nem könnyítette meg a versenyzők dolgát. Ez azonban nem vette el azoknak a lelkes horgászoknak a kedvét, akik nem félnek a kihívásoktól és a nehéz terepen való horgászattól.

Gigant Baits Bojlis Találkozó

Ladányi Tamás 2006-05-02
A bojlis horgászok legnagyobb örömére Magyarországon is egyre több bojlis versenyt rendeznek. Palotás, Maconka, Háromfa és Merenye mellett szinte gomba módra szaporodnak a bojlis rendezvények. Van, ahol nagyon komoly, vérre menő küzdelmekkel találkozhatunk komoly téttel, de előfordul olyan is, hogy az eredmény másodlagos, háttérbe szorul a baráti kapcsolatok ápolása mellett. A Gigant Baits „szülőatyja”, Polgár Károly a Hedrehely melletti Tüttöspusztai-tavon egy ilyen jellegű, ötnapos baráti összejövetelt rendezett április közepén. Létrehozta a Gigant Baits Bojlis Találkozót!

A Sporthorgász 2006. májusi tartalmából

Sikeres Sporthorgász 2006-04-28
Patakjáró - A Berettyó és a Kálló-csatorna, Gyakorlat teszi - Gyümölcsevő amurok, Kreatív horgászat - Tiszta erőből, Feederakadémia - Éjszakai varázs, Vadvizek varázsa - A Bogácsi-tó, Melléklet - Tavaszi horgászatok, Gyakorlat teszi - A „kütyü”, Nyugdíjasoknak - Pontyok számolatlanul

V. HALDORÁDÓ-SPORTHORGÁSZ Feederbotos Kupa csapat és egyéni horgászverseny - versenykiírás

Döme Gábor
A HALDORADO.HU Internetes horgászportál és SPORTHORGÁSZ újság közös szervezésében 2006. június 11-én (vasárnap) kerül ismét megrendezésre Magyarország legnépszerűbb feederbotos horgászversenye. Az 1.000.000 Ft feletti díjazás versenysorozat történetében az eddigi legnagyobb nyeremény.

„Ajándék” kakukkfüves süllő à la Bajzi

Polyák Csaba 2006-04-26
Az egész recept kezdődhetne úgy, hogy fogjunk egy süllőt. Nos, az én esetemben a recept úgy kezdődik, hogy kapjunk ajándékba egy süllőt. Még Józsi barátom tett egy felelőtlen kijelentést egykor, ami egy süllő nekem való feláldozására vonatkozott. A legfinomabb halnak tartom én is, csakhogy nagyon ritkán horgászom rá. Józsi mindent elkövetetett, hogy megszeressem a süllőzést. Néhány kellemes és kellemesen veszélyes kaland árán megtapasztalhattam, süllőt fogni nem mindig fenékig tejfel. Az íze viszont fenséges! A süllő mellé barátom egy receptet is mellékelt. Mivel az ezzel elkészített halat rendkívül ízletesnek találtam, gondoltam, megosztom a Haldorádó portál látogatóival. Igyekszem sok fotóval, lépésről lépésre bemutatni, hogyan készül az „ajándék” kakukkfüves süllő à la Bajzi.
Videóval

IV. Fórumtalálkozó, és ami a képek mögött van

Polyák Csaba 2006-04-25
A fórumtalálkozók sorában az idei volt a negyedik. Mint a jó bornak, egy találkozónak is időre van szüksége ahhoz, hogy nemesedjék, hogy idővel egyre harmonikusabbá váljon. Egy találkozó sikere természetesen a résztvevőkön is múlik. Sőt! Talán leginkább rajtuk múlik. Szerencsére az évek során kialakult egy olyan kis csapat, akik évről évre összejönnek egy szabad áprilisi hétvégére, hogy csak és kizárólag a közös „mániának” hódolva kicsit jobban megismerhessék azt, aki a képernyő másik oldalán ül. Minden évben jönnek új, még ismeretlen arcok is, de a találkozóban az a szép, hogy nem csak az számít, aki minden évben eljön, hanem mindenki számít, aki eljön. Nem volt ez másképp az idén sem: ezt e mozgóképpel kibővített élménybeszámoló is alátámasztja!

Egyszer úgyis…

Miklós Czender 2006-04-24
… leírok néhány dolgot, ami bánt. Talán kicsit sötétnek tűnik majd mindaz, amit a papírra borítottam, de ez szándékos. Lehet, hogy a zord idő teszi. És még valami: nem tartom magam túlzottan bölcs embernek. Most is inkább csak fecsegek. Ezt ne tessék a végére sem elfelejteni!

Tavaszi ábránd

Futó Márton 2006-04-21
A kis szobában csönd honolt, csak gyenge, halk szuszogás hallatszott, ami a szoba hátsó sarkában elhelyezett ágy felől jött. A csendet hirtelen egy éles, sípoló hang törte meg, ami leginkább egy tűzjelzőre hasonlított. A halk szuszogást hangos robaj váltotta föl, ahogy az illető kiemelkedett az ágyából és lenyomta ébresztőóráját. Csöndesen huppant vissza az ágyra és egy halvány mosollyal nézte horgászfelszerelését, ami már gondosan elő volt készítve…

IV. Haldorádó Fórum Találkozó és Kupa - Fotóalbum

Tóth Ferenc 2006-04-20
Az alábbi táblázatban megtekinthető a teljes eredménylista, majd néhány fotó, amivel remélem sikerül visszaadni a hétvége hangulatát. A sorsolás várakozását, a koncentrációt verseny közben, és végül de nem utolsó sorban a díjkiosztó örömét. Az összes fotó letölthető tömörített formában, csemegézhet mindenki kedvére.

IV. Haldorádó Fórum Találkozó és Kupa 2006.

Tóth Ferenc 2006-04-19
Sokan vártuk, és végre elérkezett! A IV. Haldorádó Fórum Találkozó fontos eseményt jelentett a „fórumlakóknak”. Ismételten a kiskunhalasi Tóth-tó adott otthont ennek a kétnapos versenynek, mely az idén kissé szerencsétlenül Húsvét hétvégéjére került, de egyéb lehetőség sajnos nem nagyon kínálkozott.

Indul a Balaton!

Tóth Ferenc 2006-04-18
Igaz, csak átvitt értelemben, mert a Balaton marad a helyén, de a halfogás valóban beindult, és ajánlom mindenkinek, hogy igyekezzen személyesen meggyőződni róla. Mi is így tettünk egy április eleji szombaton Timár Dani barátommal. Hirtelen jött ötlettől vezérelve felkerekedtünk, hogy megvizsgáljuk, a napsütés és a jó idő meghozta-e a halak étvágyát. Az igazság az, hogy nagyon ki voltunk éhezve egy jó horgászatra, mivel a természetes vizek a környékünkön horgászhatatlanok, „műanyag tóra” meg nem nagyon vágytunk.

Bojlit gyúrtunk

Keresnyei Imre 2006-04-14
Régóta szerettem volna kipróbálni a bojlis horgászatot. Én is úgy álltam neki, mint mindenki. Elkezdtem olvasgatni a bojlis könyveket, tanulmányozni a videókat. Egyre több praktikát ültettem át a szimpla horgászataimba. Ilyen volt például a hajszálelőke, vagy a PVA termékek használata. Aztán eljött a nagy pillanat. Egyik nyári túrámra már bojlit is vittem magammal és elkezdődött az őrület…

Ultra-könnyen, ha pergetünk

Csákó Gábor 2006-04-13
Van, aki könnyen szereti, és itt egyáltalán nem a kis (t)esti, vagy egyéb kalandokra utalok - pergethetünk kicsit másképp, ha éppen úri kedvünk, vagy a szükség úgy kívánja. Ne becsüljük le a kisebb egyedsúlyt elérő „vigaszhalakat”, mert célzottan rájuk próbálni igenis, érdemes!

TOP MIX Kupa 2006 - Balatonmáriafürdő

Papp József
Az idén májusban ismét, immár 5. alkalommal kerül megrendezésre a TOP MIX Kupa. A színvonalas díjazású és évről évre népszerűbb verseny az eddigi hagyományoktól eltérően nem Pakson, a Füzesi tavakon, hanem a Balatonmáriafürdő mellett, a Nyugati-övcsatornán lesz.

Horgásszunk folyóvízen! 4. - Rakós bottal 2. rész

Imre László 2006-04-12
Tudom, sokan úgy gondolják, most már mindent megtettek a jó fogás érdekében, be van etetve a jó helyre, pontosan be van lőve az ereszték. De ez közel sincs így. Sajnos nem elég betolni a felcsalizott szerelést, és letenni a botot a tartóba. Van, amikor ez működik, de az esetek többségében nem ez a legeredményesebb módszer. Saját tapasztalataim alapján inkább az igen erősen visszatartott úsztatás és a csali életrekeltése az igazán fogós módszer. Ebben a rézben ennek megvalósításához igyekszem tippeket adni.

A pisztrángsügér

Polyák Csaba 2006-04-11
A naphalfélék családjába tartozó pisztrángsügér hasonló utat járt be, mint a szintén ebbe a családba tartozó naphal. Ő is a messzi idegenből érkezett hazánkba, de nem tudott olyan széles körben elterjedni, mint sok más jövevény. Ha a hal sportértékét nézzük, ez bizony kár, ellenben ha a természet dolgába beavatkozó ember kísérletezése felől szemléljük a kérdést, akár szerencséről is beszélhetünk. Ismerkedjünk meg ennek a halnak a szaporodásával, szokásaival, életmódjával. Ennek ismeretében mindenki eldöntheti, hogyan viszonyuljon ahhoz, hogy jelen van a vizeinkben.

Bolognaival Ráckevén

Miklós Czender 2006-04-10
Visszavonhatatlanul kezdetét vette a tavasz, s a halnépség is kikecmergett végre hosszú téli dermedtségéből. Néhány hete még jég borította a Duna-ág kiszélesedő, meglassult részeit, s szinte téli idő fogadta a partra tévedőket. Ma pedig? Madárcsicsergés, tíz fok fölötti hőmérséklet, napsütés, lassan, de biztosan melegedő vizek. Szóval tavasz. Ennek a hirtelen jött jó időnek persze meglesz majd a böjtje, hisz nagy folyóink vízgyűjtőin hatalmas hótömegek várták a meleget. A híradásokból kiderült, hogy soha nem látott méretű árvizek zúdultak végig hazai folyóinkon. De hoz magával a tavasz jó dolgokat is, többek közt halat. Sokfélét, sokat.

Shimano Twin Power 2500FB gyorsteszt

Benyhe János 2006-04-07
A téli szezon lassan pergő napjait a 2006-os katalógusok böngészésével múlató horgászok szemfülesebbje felfigyelhetett arra, hogy a Shimano húzónevei mellett új betűjelzések tűntek fel. A világcég fejlesztőgárdája a vezető gyártmányai sokadik átigazításával veszi ostrom alá a vásárlók ingerküszöbét, a Haldorádó házi tesztelője pedig megadóan nyúl csavarhúzója után…

Készítsünk csali-kukoricát otthon!1. rész. A legegyszerűbb, s talán a legnagyszerűbb: natúr pálinkás kukorica

Nyika Sándor
Ha a hatvanas, hetvenes évek boldog horgászembere az általa kifogott aranyhaltól azt kívánná, hogy szeretne a jövő, például 2006-os esztendő csoda-csalijaiból egy horgászboltnyit a garázsa polcaira, azt hiszem, nagyon megbánná ezt a kívánságát. Hiszen ma már alig tudunk kiigazodni, olyan nagy a kínálat. És azt is természetesnek vehetjük, hogy a jó termékeknél már csak jobbak vannak, s ennél még jobbak készülnek. A rengeteg kiváló csali ott van a boltok polcain, nekünk csak érte kell nyúlnunk, s amint markunkba szorítjuk választottunkat, szinte már a vele megfogott halat érezzünk kezeinkben… De a pénztár felé haladva elfog minket a kétség. Tekintetünk vissza-visszarebben a csalik, aromák polcaira. Álmélkodva hallgattuk a polcok előtt összetevőkről, illatokról beszélgető horgászokat, akik maguk készítik a csalikat, a bojlikat. Eszünkbe jut, hogy jó a gyári csalival eredményt elérni, de még jobb lenne valami mással, valami olyannal halat fogni, amit mi készítünk el… Ami a mi kezünk munkáját, a mi találékonyságunkat dicséri.

I. PROFI MATCH CARP CUP

Kazi István 2006-04-05
Szerbia és Montenegró területén már régóta közkedvelt sport a termetes pontyok bojlis horgászata, persze az ehhez illő nehéz felszereléssel. Azonban az, hogy ebben az országban matchbotos profi pontyozó kupát szervezzen valaki, mindenképen újdonságnak számít. Április 22-23. a kitűzött időpont, amikor a pontyfogó világbajnok Ivica Kiralj szervezésével Vajdaságban, a palicsi Tőzeg-tavon megrendezésre kerül az első ilyen pontyfogó verseny.

Bodorkák, nyárfavirágzás idején

Polyák Csaba 2006-04-04
A bodorka hazánkban korántsem örvend olyan népszerűségnek, mint például a franciáknál, belgáknál. Nálunk, ha horogra akad, hát istenem, egy színes vendég a haltartónkban. Nem úgy sok nyugat-európai országban, ahol hihetetlen kultusza van a bodorkának, a horgászatáról szóló szakirodalom pedig polcokat tölt be. A bodorka nálunk is megérdemelhetné ezt a figyelmet, hiszen (méreteihez képest) rendkívül jól küzdő, élvezetes horgászatot nyújtó halunk, akivel szinte mindenhol összefuthatunk. A Tisza-tóban gyönyörű állománya fejlődött ki az évek során. Egy „kényszer” szülte horgászat alkalmával bizonyosodtam meg erről.
Videóval

HALDORÁDÓ CENTRUM - a horgászat birodalma

Döme Gábor
Megnyitotta kapuit Dél-Magyarország legnagyobb horgászcikk kis- és nagykereskedése a HALDORÁDÓ CENTRUM. Az impozáns megjelenésű, közel 400 m2 alapterületű felépítményt 2006. április 3-án vehette birtokába a nagyközönség. Az eddig is biztos alapokon álló - nem csupán virtuálisan létező - vállalkozásunk óriásit lépett ezzel előre, amely nem csak az adott régióban élő horgászok számára jelent örömhírt. Ezt az írást és a mellékelt videofilmet kedvcsinálónak szánjuk, amelyben bemutatjuk az új, hétköznapinak semmiképpen sem nevezhető felépítményt. Ezt érdemes megnézni!

Szezonnyitó horgászat a Verba tanyán

Takács Péter 2006-03-31
A szokatlanul hosszúra nyúlt tél így, március közepére megtette hatását. Folyamatosan jönnek elő a megszállott horgászokon az elvonási tünetek. Egyre gyakrabban veszik elő a felszereléseiket, raknak rendet 25. alkalommal a horgászládájukban, vagy vásárolnak újabb és újabb termékeket pótcselekvésként, mintha addig is „horgásznának”. Aztán mikor végre elindul az olvadás, azonnal megtámadják a vízpartot.

És egy víztükör kell

Kazi István 2006-03-30
Emberek milliói horgásznak. Hogy miért ragadnak annyian horgászbotot a kezükbe, és miért járnak foglalkozásuktól függetlenül nők és férfiak, gyerekek, fiatalok, felnőttek és idősek a vízpartra? Mert horgászni jó! És, hogy mindannyian részesedjünk a kimondhatatlanul gazdag és változatos horgászvilág élményeiből, nem is kell ahhoz sok minden, csak egy kis akarat, némi horgászfelszerelés és egy víztükör. A horgászalbumomból kiragadott fényképcsokorral kívánok könnyed szórakozást a Haldorádó látogatóinak.

A küsz

Polyák Csaba 2006-03-29
A küszt - vagy ahogy mi, horgászok szólítjuk: a snecit - mindenki ismeri. Legtöbbünknek első horgászélménye is vele kapcsolatos, hiszen kevesen vannak, kiknek nem ő akadt volna elsőként a horgára. Ha valaki gyerekfejjel kezdett horgászni, a fickándozó kis ezüstös valami egy életre szóló „fertőzést” okozhatott. Bevallom, én mind a mai napig a snecizést tartom a horgászat iskolájában az első osztálynak. Innen kiindulva lenne érdemes eljutni a felsőbb osztályokba.

Ismerkedés a spincasterrel

Balogh Róbert 2006-03-28
Kicsiny hazánkban, ha orsót emleget valaki, akkor az ember ösztönösen egy peremfutó orsóra gondol, ami nyitott dobbal rendelkezik. Más célhalakkal rendelkező horgászkultúrákban a helyzet korántsem ilyen egyszerű. Ha egy skandináv országban orsót emlegetünk, az lehet multi, peremfutó, legyező vagy akár egy zártdobú, azaz egy spincaster.

A Sporthorgász 2006. áprilisi tartalmából

Sikeres Sporthorgász 2006-03-27
Patakjáró - A Rinya-patak, Kreatív horgászat - Peti és a pontyok, Lucernás amurok, Nagyító alatt - A kárászozás, A Száva-Bohinjka vándora, Nagy úr ám a szükség!, Visszatérés Radutára, Határon innen és túl…

FOX Micron EOS elektromos kapásjelző család

Ladányi Tamás
A Fox minden évben piacra dob valamilyen újdonságot, szinte mindig szolgál egy-egy olyan termékkel, mely sokkolja a horgászközönséget. Ez 2006-ban sem volt másképpen, hisz megjelentek az EOS elektromos kapásjelzők! Ez a jelző magában hordozza a Micron család összes jó tulajdonságát! Hihetetlen precizitás, kiváló minőség, Fox garancia! Az EOS elektromos kapásjelzők mégis egy kissé különböznek, kiemelkednek a Micron családból. Kecsesebb, karcsúbb lett az elődjeinél, új külsőt kapott. A Micronokra jellemző precizitás mellett a termékek továbbfejlesztésével pár olyan plusz tulajdonság lett elérhető, mellyel eddig nem igazán találkozhattunk. Nézzük át együtt, hogy vajon mire is képes ez a 2006-os csúcsmodell!

Daiwa Infinity-Q 3000 gyorsteszt

Benyhe János 2006-03-23
Míg az amerikai piacon a Shimano és a Daiwa fej fej mellett vívja a csatát a trónért, addig hazánkban az utóbbi gyártó nincs igazán reflektorfényben. Nálunk a Shimano vált etalonná, akarva-akaratlanul is ehhez viszonyítjuk a többi orsót. Most egy kis kitekintést kínálunk a „Shimano-emlőkön” szocializálódott olvasóközönségnek. Egy fórumozó társunk önzetlen felajánlásának köszönhetően alkalmunk nyílik bemutatni a Daiwa felső kategóriás pergetőorsóját, ami kivitelében és műszaki megoldásaiban is szolgál néhány újdonsággal az ínyenceknek.
Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2025 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.