A kecsege kétségkívül az egyik legszebb, legkecsesebb halunk. Ősidők óta velünk él, a Tisza, Duna mentén élő emberek nem tudnak elfogulatlanul szólni róla. Sajnos egyre ritkul az alkalom, amikor személyesen is találkozhatunk vele. Kevés szép fogásról hallani, és ott, ahol régen sokat lehetett fogni belőle, ma már csak árván bólogatnak a spiccek. Számos oka lehet ennek, aminek kiderítésére nem ez a sorozat hivatott. Akik azonban szeretnék alaposabban megismerni ezt a különleges halat és véletlen találnak ok-okozati összefüggéseket az életmódja, és előfordulásának megritkulása között, talán jobban vigyáznak rá. Nekem Ő is hungaricum.
A kecsege (Acipenser ruthenus L.)
A nép nyelvén: kecsegetok, kecsige, kecsöge, köcsög(e).
A kecsege teljesen édesvízi életmódra áttért tokféle, csak a Kaszpi-tenger vízgyűjtő területén ismeretes félsós vizű folyótorkolatokba bevándorló formája. Megtalálható a Fekete-tenger északi és nyugati vízgyűjtő területén éppúgy, mint az Azovi-tengerbe torkolló folyókban. Az Északi Jeges-tengerbe ömlő folyók közül az Ob-Irtisz-Jenyiszej vízrendszerében is előfordul. A Dunában és nagyobb mellékfolyóiban egészen Bajorországig előfordul, bár a felső szakaszokon már nagyon ritka, az erősen szennyezett mellékfolyókból sajnos kiveszett.
A nagyobb folyókban egész éven át kisebb csapatokban keresi táplálékát a vízfenék közelében. Nagyobb rajokba csak teleléskor és az ívási időszakban verődik. (Sajnálatos módon a karcsú kecsege télidőben könnyű zsákmánya a mohó kormoránoknak, amik nagy pusztítást tudnak végezni a telelésre összeverődött kecsegebandákban.) A kecsege táplálékát a homokban, iszapban vagy a kövekre tapadva élő rovarlárvák, apró csigák és növényi törmelék képezi. Kedvenc csemegéje a tiszavirág lárvája. A nagyobb példányok apró halivadékot is szívesen fogyasztanak. Janković részletes vizsgálatai szerint a Dunában a fiatal példányok életük első hónapjában már körülbelül ugyanazt a táplálékot fogyasztják, mint kifejlett társaik - tegzesek, felemáslábú rákok, árvaszúnyog lárvák szerepelnek az étlapon.
Télre a kecsegék nagy csapatokba verődve a meder mélyebb gödreibe húzódnak, de táplálékot - ha kisebb mennyiségben is - ekkor is vesznek magukhoz.
A fiatal kecsegék - más folyóvízi halfajainkhoz képest - rendkívül gyorsan fejlődnek. A legkisebb fogható méretet jelentő 45 cm-t előbb elérhetik, mint ivarérettségüket.
Életévek száma | Teljes hosszúság (mm) |
1 | 258,0 |
2 | 370,4 |
3 | 437,4 |
4 | 483,6 |
5 | 529,4 |
6 | 572,3 |
7 | 606,6 |
8 | 627,2 |
9 | 661,0 |
Janković (1958) alapján |
Kivételesen 6-7 kg-os tömeget is elérhet, amihez akár 1 méteres testhossz is párosulhat. A magyar kecsegerekord egy 2002-ben fogott 7,85 kg-os példány.
A kecsege ivarérettségét a hímek esetében 4-5, míg a nőstények esetében 5-6 éves korban éri el. Nem egyszerű „korban összeillő” párt találni, ráadásul e téren nagy az egyedi változékonyság. Akadnak olyan ikrások, amelyek még 6 éves korukban sem ivarérettek. Nem teszi egyszerűvé a nászt az a tény sem, hogy amíg az ivarérett hímek minden évben részt vesznek az ívásban, addig a nőstények nemi ciklusa Janković szerint életük hetedik éve után meghosszabbodik és két évig tart. A fiatal - ivarérettségüket éppen csak elért - ikrásoknál az ivarsejtek érlelése és a le nem rakott ikrák felszívódása gyorsan lejátszódik, az idősebb példányoknál viszont ez a folyamat lassúbb. Ívóhelyül a kecsegék állandó tartózkodási helyük fölött választanak ki 6-10 méter mély, hordalék-lerakódástól mentes, kavicsos aljzatú folyószakaszokat.
A „jól bevált” területeken évről évre megjelennek, ám vannak olyan helyek is, amelyeket csak bizonyos években keresnek fel. Az ívás 12-16 fokos vízhőmérsékleten - kisebb megszakításokkal - április közepétől május végéig tart. A kecsege nászjátéka és ívási magatartása pontosan nem ismert. Egy-egy ikrás életkorától függően 10-60.000 szem, 2-2,5 mm átmérőjű ikrát érlel. Az ikra ragadós, így a víz sodrása ellenére is megtapad az aljzat kavicsain. Az ikra fejlődéséhez 60-90 napfok szükséges. A lárvák kikelésükkor 7-8 mm-es hosszúságúak, önálló táplálkozásukat 5-6 nap elteltével kezdik meg.
A kecsege jelentősége folyóink halászatában egykor sokkal nagyobb volt, mint napjainkban. Úgy tűnik, a folyószabályozások és vízszennyezések - utóbbiak különösen akkor, ha ívási időszakban jelentkeznek - igen kedvezőtlenül befolyásolják a kecsege állományának alakulását.
A régi időkben a kecsege igen ínyenc, különleges csemegének számított. Kitűnő ízű, szálkamentes húsa igazi csemegének számít ma is. Néhol olyan fontossággal bírt, hogy felkerült a település címerére is.
Leírása, ismertető jegyei:
Család: Tokfélék
Angol név: Sterlet
Német név: Sterlet
Legkisebb kifogható méret: 45 cm
Tilalmi idő: március 1 - május 31.
Orsó alakú, megnyúlt testű hal. Orra aránylag hosszú, karcsú, enyhén fölfelé hajló. Alsó állású szája kicsi, alsó ajka középen megszakított. Bajusszálai - melyeknek a táplálék felderítésében komoly szerepük van - hosszúak, rojtozottak, hátrasimítva a felső ajkat elérik. Szemei kicsik. Hátúszója a test végéhez közel esik, rendszerint 33-51 sugár támasztja. Anális úszója a hátúszó alatt található, sugárszáma 21-33. A sötét alapszínű úszókat rendszerint egy keskeny fehéres sáv szegélyezi. Hátán a csontvértek száma 12-17, a hasi vérteké 12-18. A kecsege testének nagyobb része sötétbarna, esetleg zöldes árnyalattal. A hasa sárga színű. Sötét alapszínétől jól elütnek a világosabb színű vértek.
Írta: Polyák Csaba (csabio)
Fotók: www.naturfoto.cz, www.fishbase.org, Haldorádó archívum
Felhasznált szakirodalom: Pintér Károly: Magyarország halai (Akadémiai kiadó Budapest 1989),
Harka Ákos - Sallai Zoltán: Magyarország halfaunája (Nimfea Természetvédelmi Egyesület, Szarvas 2004)