Rendezés

Nutrabaits termékbemutató 2.rész - A folyékony alapanyagok

Ladányi Tamás 2005-01-21
A száraz anyagok után ismerkedjünk meg a folyékony összetevőkkel. Ebből kiemelkednek az aromák. A Nutrabaits termékek olyan aroma kollekcióval rendelkeznek, mely párját ritkítja. Ötféle szériával áll a horgászok rendelkezésére, minden évszakra, vízre, vízhőfokra kínál valamilyen aromát. A Nutrafruit, a Nutraspice, az Elite, az AE és az UTCS kevert aromák jól bírják a főzést, a velük készített bojlik minimális illat veszteséget szenvednek csak el.

Nutrabaits termékbemutató 1.rész - A száraz összetevők

Ladányi Tamás 2005-01-20
A bojlis horgászok megnövekedett igényeihez igazodva, a Haldorádó Horgászportál is megpróbál a kapitális halak horgászainak kedvébe járni. Az angol Nutrabaits termékek hazánkban is hamar népszerűek lettek. Sikerüket kiváló minőségüknek és elképesztően széles, mindenre kiterjedő választékuknak köszönhetik, amelyek a legextrémebb helyzetekre is kínálnak megoldást. És ami nagyon fontos: hazánkban is beszerezhetők! Elsőként a teljes termékpalettát mutatjuk be az érdeklődőknek, négy egymást követő részben. A következő lépés lesz az Áruház kibővítése azokkal a termékekkel, amelyből bármikor rendelhetnek az ország bármely területén élő bojlis horgászok. Ezt követi a Nutrabaits receptklub és játék elindítása. Itt hétről hétre újabb bevált recepteket ismertetünk, hogy még könnyebb legyen a termékeket használni. Célunk közös: aki Nutrabaits terméket használ, sikeres legyen!!! Végül, de nem utolsó sorban, aki egy könnyed játékban szerezhető nyereményre vágyik, a hetente feltett kérdések megválaszolásával, esélye lesz rá.

Trófeakészítés házilag!

Kocsis László 2005-01-19
A portál egyik topicjában olvastam, hogy többen is érdeklődnek a trófeakészítés rejtelmei iránt. Mivel ilyen írás itt még nem jelent meg, ezért örömmel teszem közkinccsé az általam megtapasztalt technikákat, apró fortélyokat, amelyek még emlékezetesebbé és maradandóbbá tesznek egy-egy nem hétköznapi fogást.

Miről fogok írni?

Lukácsi Béla 2005-01-18
Ez a gondolat volt az első, ami eszembe jutott, mikor megkaptam a lehetőséget, hogy írjak a Haldorádó Horgászportál számára. Majd a kővetkező pillanatban megvilágosodott, hiszen rengeteg mindenről tudnék írni. Csakhogy ezekről valahol, valamilyen formában már írt valaki. Na de se baj, újat írni a mai világban, már nagyon nehéz... Viszont apróságok vannak a tarsolyomban, amik csiszolhatják az olvasó tudását!

A Hernád

Imre László 2005-01-17
Mindenki életében van egy nagy szerelem, ami biztos pont az életében. Akihez visszajárhat és vigaszt talál. De időnként felbukkan egy titkos szerető, akinek a szépsége, titokzatossága rabul ejt minket. Alig várjuk a pillanatot, hogy ismét találkozzunk vele. Nem olyan bőkezű velünk, mint a szerelmünk, de mindig tartogat meglepetést számunkra. Hol jót, hol rosszat. Cimboráim hasztalan akarnak elrángatni a Dunámtól más vizek partjára… De van egy víz, ahova mégis mindig örömmel megyek, az én titkos kedvesemhez, a Hernádhoz!

Szobahorgászat

Miklós Czender 2005-01-14
Van egy olyan „horgászati mód”, melyet a szaksajtóban publikáló szerzők mellőznek immár évtizedek óta. Minden tiszteletem kifejezése mellett azt kell, hogy mondjam ez vétkes mulasztás! Hisz van-e más olyan „módszer”, mely minden eszközzel eredményesen művelhető? Melyet nem korlátoz semmilyen jogszabály? Mely mindig sikerélménnyel kecsegtet, és amely ellen még a legelvetemültebb állatvédők sem emelhetik fel a hangjukat? Talán csak a feleségem...

Nyelvesnek áll a világ!

Balaskó Norbert 2005-01-13
Teendőim miatt hosszabb ideje nem jutottam el a vízpartra. Egy váratlan telefonhívás hatására azonban nem bírtam ellenállni, és időt szakítottam egy rövidke horgászatra. A telefont István barátom követte el, aki tömören csak annyit mondott: „Azonnal menj le a Derítőre, fogják a csukát, mint atom! Most beszéltem velük és tíz perce szákoltak egy 9-est!” Több se kellett, rögvest „felnéztem” Baksai Antalt, aki mindig készségesen áll az érdeklődők rendelkezésére. Kérdésemre elmondta, hogy pontosan nem tudja, mi van a Derítőn, mivel időközben a Tata közelében fekvő Római tóhoz került, de ha gondolom, látogassak el hozzájuk, mert náluk is szépen megy a hal. A valamikori rablóhal nevelő tó körülbelül két-három éve fogad horgászokat, és mivel régóta kíváncsi voltam rá, ezért igent mondtam a szívélyes invitálásra.

Vízbemutató - A Hársas tó

Pásztor István 2005-01-12
Becsületes neve Máriaújfalui-víztározó, de hát ki bírja ezt megjegyezni, különösen, ha adja magát a felduzzasztásra ítélt patak rövid neve. A Hársasnál szebb fekvésű víztározót keveset láttam idehaza, de szerintem nem vagyok ezzel egyedül!

A jászkeszeg

Polyák Csaba 2005-01-11
Aki már összeakadt vele, biztosan nem felejti el. Igazi folyóvízi kinccsel találkozhatott. A szépsége mellett küzdeni tudása az, amiért én is nagyon szeretem. Kicsit erőszakos, önfejű hallal van dolgunk. Hogy miért írom mindezt? A következőkben kiderül.

Xtasy halaknak

Papp József
A TOP MIX új etetőanyagai, találóan a halak kábítószerei is lehetnének. A 2005-ben bemutatásra kerülő 5 különböző etetőanyagból álló Xtasy család, magasan kiemelkedik versenytársai és a hasonló árkategóriájú keverékek közül. Az Xtasy márkanév nemcsak az új TOP MIX botok körében emelte magasra a minőségi követelményeket. Akik látták, meggyőződhettek azok magas minőségéről és kedvező áráról. Ehhez a megnövekedett minőségi követelményhez igazodnak a TOP MIX Xtasy termékcsalád etetőanyagai is. A különleges, nem hétköznapi megoldásokat kereső, de a betlizést nehezen tűrő horgászok figyelmébe ajánljuk az új termékpalettát!

Shimano Alivio 2500 RA gyorsteszt

Benyhe János 2004-01-10
Az újítási hullám idénre a Shimano beszálló kategóriás orsóit is elérte. A „karosszéria” megváltozása első pillantásra is szembeötlő, ám a megújult orsók nem csekély szerkezeti változáson is átmentek. Az új esztendő tesztjeinek sorát a Shimano legkedvezőbb árú darabjával, az Alivioval kezdjük, hogy bemutassuk, mit kínál a hírneves cég a legalsó árkategóriában.

Versenynaptár 2005

Tóth Ferenc 2005-01-09
Elkészült a 2005. évi versenynaptár, lehet csemegézni belőle, lehet tervezni. A naptár bővítése folyamatos lesz, amint nyilvánosságra kerülnek az egyes megyékben, egyesületekben szervezett, illetve minden más fontosabb versenyek időpontjai. Szívesen látunk segítséget ebben, hogy a portálon levő naptár mindenki igényét kielégíthesse.

A bodorka

Polyák Csaba 2005-01-07
A most bemutatásra kerülő hal, szintén nagy kedvencem. Valami miatt nekem ő egy kedves, vidám hal. Talán azért, mert a hosszú tél után először bevetett horgon, ő az, aki kapásával, és mohóságával az év első halaként jelentkezik? A kora tavaszi, -jég veszte- utáni első halacska, aki fellobbantja a horgásztüzeket, és többnyire az utolsó is, aki a tél beállta előtt még megmelengeti a finompecás szívét.

A hurokkötő és használata

Balogh Róbert 2005-01-06
Kezdőknek szóló jelen cikkemben két hurokkötő használatát szeretném lépésről-lépésre bemutatni. Ha télen, a meleg szobában készítjük a szerelékeinket az elkövetkezendő tavaszi idényre, akkor csak legyintünk az efféle szerkezetekre. Ha azonban télen is aktív horgászéletet élünk, és a vízparton elgémberedett ujjakkal szeretnénk minél gyorsabban egy hurkot varázsolni a szerelékre, akkor értékelődnek fel szemünkben ezek a nagyszerű kis találmányok.

Téli süllőzések

Ladányi Tamás 2005-01-05
A tél közepén járunk, az olyan vizeken, amik esetleg nem fagytak be, ez az időszak igazi szezon lehet a ragadozóhalak terén. A Tisza-tavon és az öreg folyón, a vízeresztés utáni időszakokban, egy megfelelő helyismerettel rendelkező horgász fantasztikus élményekkel gazdagodhat a süllőhorgászat során. Szinte, csak jókat hallottam az itteni süllőzésekről, 10 kilón felüli fogások borzolták a kedélyeimet. Kíváncsiságom addig hajtott, míg a tisza-tavi horgászatokat felettébb ismerő Lukács Viktorhoz fordultam a kérdéseimmel. Rendkívül hasznos tanácsokkal látott el, melyek remélem nem csak számomra tanulságosak, hanem az írást olvasóknak is.

100.000 felett!!!

Haldorádó Team 2005-01-04
Oldalunk életében egy apró történelmi mérföldkövet sikerült átlépni. 2004. december 31-én meghaladta a FÓRUM hozzászólások száma a 100.000-et! Ez kizárólag nektek, az oldalunkat rendszeresen látogató horgászoknak köszönhető!!! Köszönjük, hogy nap, mint nap a Haldorádót választjátok és olyan életet, olyan pezsgést, olyan látogatottságot biztosítotok, amelyet egy gyengébb szex oldal is megirigyelne. Hogy ezt a - kis túlzással - történelminek nevezett pillanatot még emlékezetsebbé tegyük, egy meglepetést is tartogatunk a számotokra. Kattintsatok az írásra!

Víztükördal az emberiségről

Kazi István 2005-01-04
Beléptünk a 2005-ös esztendőbe. Egy új kezdetbe. Ebben az évben is élmények, kalandok, tapasztalatok várnak ránk a régi, de mégis mindig új víztükörben. B. Foky Istvánt a dunai mivolta igazította el már egészen csöpp korában a múlhatatlan szépségről és a horgászat titkairól, hajóskapitány nagyapja jóvoltából. A 70 éves horgásznyél-szorongató természetbarát és író, a következő novellájában sajátos módon ismerteti a Haldorádó látogatóit egy különös új kezdettel. Felhívom figyelmüket, hogy nem hétköznapi írásról van szó!

Új Év - új remények!

Endrődy Balázs 2005-01-03
Az asztalon üres üvegek és néhány félig töltött pezsgőspohár. Már a buborékok sem gyöngyöznek bennük. Olyan erőtlenül kóvályognak a felszín felé, ahogyan vendégeim hagyták el a házat nemrégen. A hangos zene és a zsivajgás után szinte zúg a fülem a csendtől. Úgy volt, hogy hazaviszem kótyagos barátaimat, ezért az éjféli koccintáson kívül nem is ittam semmi nehezet, mégis most csaknem szédülök a néma, sötét ebédlő asztalnál ülve. Egyedül a nappaliban álló karácsonyfa piciny lámpái vetnek némi fényt. Megvilágítják az előttem fekvő naptár fehérlő lapjait. Ösztönösen átlapozom, de nincs tovább. Ez az utolsó oldal. Valami véget ért... Valami elkezdődött!

Egy csésze kávé

Miklós Czender 2004-12-24
Van, aki gyorsan issza és forrón. Én langyosan szeretem, és lassan kortyolgatom, úgy 8-10 percbe is beletelik, amíg elszürcsölgetem. Körülbelül ennyi időbe telik minden hétköznap elolvasnom a Haldorádó nyitóoldalán a legfrissebb írást. Most nekem is ennyi időm van arra, hogy egy egész évről beszéljek. Nem lesz könnyű…

Top Mix botok 2005

Papp József 2004-12-23
Teljessé vált a Top Mix által ígért kollekció és elkészültek azok a botok, amelyekről a közeljövőben sokat fogunk még hallani. Az ígéretes termékpaletta a következő bottípusokból áll: rakós, feeder, match, barbe special, carp special, tele carp, pergető, spicc, bolognai és lékhorgász. Érdemes a botok között némi időt eltöltve csemegézni, hiszen olyan típusok is forgalomba kerülnek, amelyekhez hasonlót eddig nem lehetett hazánkban kapni, de a magyar horgászok kelléktárába mégis tökéletesen beleillik. Az új botokkal együtt, talán új módszerek is itt kopogtatnak az ajtónkon?

A rakós botos horgászat ABC-je 4.rész - Gumizás

Takács Péter 2004-12-22
A hagyományos gumizásról már nagyon sok anyag készült a különböző szaksajtókban, ezért én most megpróbáltam összeszedni a modernebb, „új generációs” eszközöket rakós botunk begumizásához. Mivel megrögzött pontyhorgász vagyok, ezért most olyan termékeket válogattam össze, amelyek kimondottan a pontyhorgászatban nyújtanak nekünk nagy segítséget. Stabilak, erősek és megbízhatók.

A Sporthorgász 2005. januári tartalmából

Sikeres Sporthorgász 2004-12-22
Kreatív horgászat - A buffogató, Bukaresti tavak sorjában , Tuningolt szerelékkel - folyóvízen , Pergető útmutató - Szemlélet, Madár fogta csukák, Vakuval - A pergetés apró titkai, Itt a lék a tét!, Horgászélet, halvilág - Célja a halak ügyvédje lenni. Az újság már megjelent!!!

Süllő burgonyaérméken, gombaszósszal

Balogh Róbert 2004-12-21
A süllő a hazai halak közül talán az egyik legízletesebb húsú halfaj. Az ünnepi asztal dísze és igazi csemege lehet az ilyenkor elmaradhatatlan pontyhalászlé mellett. A kísérletező kedvű, ínyenceket kedvelő, de könnyen elkészíthető halételeket előnyben részesítő háziasszonyoknak és családtagjaiknak ajánlom ezt a finom ételt.

Atlantis gyorsteszt

Benyhe János 2004-12-20
Használt orsókról szóló sorozatunk méltó lezárásaként egy igazi veterán darabot mutatunk be. A szavazás során egy pillanatig sem volt kétséges a vezető helye, végül a voksok elsöprő többségét, 32 %-át kapta meg az olvasóktól. Az Atlantis 70 éves életkora már történelmi távlat számunkra. Az öreg műszer - bár Európában készült - szerencsésen vészelte át a világháború pusztítását a tengerentúlon, és a véletlen szeszélye folytán került Magyarországra, jelenlegi tulajdonosához.

A vörösszárnyú keszeg

Polyák Csaba 2004-12-17
Herman Ottó a következőt írta róla: „A pirosszemű kele, mint faj sokszoros eltéréseket mutat, amelyek úgy az arányokra, mint a színezetre is vonatkoznak s részben ivarkülönbségekben, részben a tartózkodás változatosságában gyökereznek. Magában az a körülmény, hogy én huszonnégy magyar népies nevét gyűjtöttem össze, s a németség is valami tizenötön szólítgatja, bizonyossága a sokszoros elváltozásnak.” Hogy mennyire igaz ez, rögtön kiderül.

Süllőszeletek orly módra

Sivák Mátyás 2004-12-15
A szakácsok egyik fő feladata az emberek táplálkozási szokásainak helyes útra való terelése. Mivel én szakács vagyok, ezért meg is próbálok ennek eleget tenni. Az elkövetkező írásokban ismertetni fogok egy pár nagyon könnyen és gyorsan elkészíthető halételt, ami nemcsak ízletes, hanem egészséges is. Remélem, hogy mindenki talál maga számára csábító receptet és ezeket, ha nem is Ti, de el fogjátok készíteni.

A horogszabadító és használata

Balogh Róbert 2004-12-14
Ki ne ismerné ezt - a címben szereplő - eszközt, de biztos, hogy mégis mindannyian tudjuk használni? Megdöbbent, amikor hosszú perceken keresztül kínoznak egy halat, amely vérző kopoltyúval hamarosan jobb létre szenderül. Egy horgász számára a horogszabadítás mindig valamiféle örömteli tevékenység, hiszen kézben a hal, eredményes volt a szerelék és a csali felkínálása, de ha nincs szükségünk a pikkelyesre vagy méreten aluli, értelmetlenül ne ontsuk ki szerencsétlen pára életét. A gyakorlott horgászoknak ismétlés gyanánt, míg a kezdőknek hasznos elsajátítandó praktikaként javaslom ezt az írást.

6. Pontyfogó Világbajnokság - Portugália

Kazi István 2004-12-13
56 óra utazás után éjszaka értek a Palics nagyságú Ponte de Sor városkába. A buszvezetők állandóan váltogatták egymást, a versenyzők meg majd három napig a járműben ettek és aludtak... A verseny harmadik napján, a C szektorban, amikor Vlado és Ivan egyszerre fárasztott, elfogyott a szomszédok türelme, attól a pillanattól mérgesen toporogtak a csendes sportot űző versenyzők.

SPRO orsó újdonságok 2005

Haldorádó Team 2004-12-12
A 2004-es év nagy áttörés volt a SPRO termék palettáján. Ugyanis ebben az évben kezdődtek meg azok a nagyarányú fejlesztések, amelyek célja egyértelműen a felső kategóriás termékek létrehozása volt. Úgy tűnik, mögöttünk tudva ezt az esztendőt, hogy ezek a célok maradéktalanul meg is valósultak. A horgászok visszajelzései is ezt bizonyítják. Soha ennyi dicsérő véleményt, elismerő levelet még nem kaptak cégünk munkatársai és teszthorgászai, mint ebben az évben. Ezért volt nagyon nehéz a 2005-ös fejlesztéseknek nekivágni, mert a lécet már igen magasra tettük. Ha nehéz is volt, de úgy érezzük sikerült!!! Ez a munka legnagyobb mértékben az orsószériákat érintette, de a botoknál sincs szégyenkezni valónk. Úgy érezzük, ha valaki igen magas színvonalú terméket szeretne, az a SPRO palettáján maradéktalanul megtalálja!
Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2025 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.