Rendezés

A lapos és a bagolykeszeg

Polyák Csaba 2004-12-10
Az alábbiakban két olyan keszegfélét mutatok be, amelyek csak néha-néha kerülnek haltartónkba. Mindketten dévérezés közben akadhatnak horgunkra, és a dévér mellett leginkább egymással keverhetőek össze. Nézzük, mégis mitől más ez a két keszeg.

Tica Taurus 4000 TP gyorsteszt

Benyhe János 2004-12-09
Beszavazós sorozatunkba kakukktojásként került be a Tica Taurus. Szétszedés előtt még nem látott vizet, így vadonatújként kicsit kilóg a használt orsók mezőnyéből. Tulajdonosa harcsapergetésre szánta, és az éles bevetés előtt tudni szerette volna, mit várhat el az új szerzeménytől, ezért nevezte be a tesztre. Feltételezem, hogy az olvasóknak sem lesz ellenére a bemutatás, hiszen korábban a fórumon már erősen szorgalmaztak egy Tica boncolást.

Tejfölös tepsis keszeg

Balogh Róbert 2004-12-08
A keszegek szálkás húsuk ellenére nagyon népszerűek a halételek kedvelői számára, ami nem csoda, hiszen rendkívül jó ízűek. A rengeteg elkészítési módból egy könnyen elkészíthető, nem időigényes halételt szeretnék bemutatni, melynek alapanyag szükséglete bármikor megtalálható minden háztartásban.

Kapitális pontyok V. rész - Ladányi Tamás új filmajánlója

Ladányi Tamás 2004-12-07
Évek óta, elképzelhetetlen számomra egy horgásztúra videokamera nélkül. Szinte hozzám nőt már ez a készülék, minden horgászvízre magammal viszem. Az idén sem történt ez másképpen, s ennek köszönhetően rengeteg akciót, izgalmas fárasztásokat és nagy pontyokat tudtam felvenni különböző tavakról. A film több helyszínen játszódik (Tereske, Palotás, Gyékényes, Raduta), s talán éppen ezért eléggé változatos, élménydús „mozit” sikerült elkészítenem. Persze ezt nem nekem kell elbírálni, véleményt majd azok formálnak a filmről, akik esetleg megtekintik.

Őszi paducok

Polyák Csaba 2004-12-06
Gyönyörű, verőfényes idővel ajándékozott meg bennünket a késő ősz egyik hétvégéje. Minden horgásznak pezsgett a vére. Megértő feleségeink is beláthatták, most vagy soha! A Tisza is szép arcát mutatta, így nem volt kérdés, hová vegyük az irányt. Nézzük meg, mi a helyzet az ibrányi paducokkal?

A bugylivadász

Miklós Czender 2004-12-03
A fent említett ember én volnék, s e megtisztelő címet magam adományoztam magamnak. Ne tessék nevetni, kemény munka van ebben! Meg aztán az vesse rám az első követ, aki rögtön a rekordlistákat ostromló fogásokkal kezdi a csukák őszi-téli vadászatát. (Lehet, hogy e mondattal néhány követ mégis begyűjtöttem?) Az viszont, hogy valaki kizárólag bugylik - az arasznyitól maximum a huszonegynéhány centisig - fogására specializálja magát, talán mégsem hétköznapi. El vagyok átkozva?!

Az úszók besúlyozása egyszerűen és gyorsan

Balogh Róbert
Az úszós horgászat során mindenki szembesül azzal az alapvető, rendkívül egyszerűnek tűnő problémával, hogy miként lehet a leggyorsabban és legpontosabban besúlyozni a szerelék lelkét, az úszót. Különösen fontossá válik ez a kérdés, ha nem csak 1-2 úszó besúlyozásáról van szó. Közelednek a hideg téli esték, amikor jobb híján bőven jut idő a következő szezonba bevetendő komplett szerelékek elkészítésére. Ezt a munkát nagymértékben megkönnyíti egy praktikus, hasznos eszköz. Ezt mutatom most be.

A rakós botos horgászat ABC-je 3.rész - Gumizás kellékei

Takács Péter 2004-11-30
Ahhoz, hogy a rakós botunk „használható” állapotba kerüljön, elengedhetetlen annak megfelelő begumizása. Ennél a módszernél a hal fárasztását a gumi végzi, ezért nem mindegy milyen kerül a botba, hiszen ezzel a döntésünkkel behatároljuk egyben azt is, hogy mekkora helyen tudjuk majd fárasztani a halat, vagy csak ő fáraszt egy pár másodpercig minket... A jól megválasztott gumi mérettel és gumizási módszerrel egy TÖKÉLETES fékrendszerű orsót „szerelünk” a rakósunkba.

A GIPO kanalak

Benyhe János 2004-11-29
A támolygó villantók örökzöld műcsalik. A fa-és gumihalak elsöprő térhódítása idején sem mennek ki a divatból, és mindmáig a csukázás legfogósabb csalijainak számítanak. És milyen jól is van ez így kitalálva, hiszen a wobblerdaráló, gumihalcsócsáló csukafogak nem tudják kikezdeni azt a meggondolatlanul elkapott, csillogó lemezdarabkát, amelybe a bot túlsó végén álló horgász lehelt életet. A blinker olyan csali, amit életre kell kelteni ahhoz, hogy hatásos fegyverré váljon a kezünkben. Ám a pergető horgásznak éppen ez a kihívás a lételeme: túljárni a ragadozó eszén!

Feederbottal folyóvízen - Döme Gábor új filmajánlója

Döme Gábor 2004-11-29
A vad folyóvizek szilaj halait vettem üldözőbe, ismét feederbottal. Négy különböző helyszínen (Dunafalva - Duna; Nick - Rába; Tiszabura - Tisza; Budapest - Duna) próbáltam szerencsét. Sikerült mindenhol a leghatékonyabb végszereléket, etetőanyag keveréket és csali kombinációt megtalálni, amely meghozta a várva várt sikert. Változatos halak (márna, dévérkeszeg, jászkeszeg, szilvaorrú keszeg, domolykó, ezüstkárász, ponty, laposkeszeg), gyönyörű környezet, technikai újdonságok és számos hasznos tipp teszi felejthetetlenné ezt a filmet.

Tanulni nem szégyen!

Miklós Czender 2004-11-26
Az újságokat lapozgatva a horgászmódszerek széles skálája tárul elénk. A finomszerelékes és bojlis technikák, a pergetés eszközei, módozatai töltik meg túlnyomórészt a lapokat. Ha azonban a vízpartokon nézünk körül, azt láthatjuk, hogy sporttársaink túlnyomó többsége ma is a hagyományos fenekező felszerelésekkel űzi a halakat. Nincs ebben semmi hiba, hisz mindenki oly módon tölti kevés szabadidejét, ahogy az számára jól esik, ahogy azt megszokta. Számukra sem haszontalan viszont, ha kicsit körülnéznek más módszerek háza táján is. Kézenfekvőnek tűnik, ha szemügyre veszik, mit csinálnak és mivel a bojlisok.

Bajor csukahorgászat

Ladányi Tamás 2004-11-25
Szeretek utazni, s ez által különböző országok horgászkultúráját megismerni, újdonságokkal találkozni. Bár megszállott pontyhorgásznak vallom magam, azért nem határolódok el más halak horgászatától. Különösen a ragadozó halak állnak közel a szívemhez, de valamilyen oknál fogva a csuka, mindig perifériára szorult nálam. Lehet, hogy ebbe egy nagyon régi gyerekkori élmény is belejátszódik, (a kisujjam harapta le majdnem egy ötös csuka) de igazából sohasem tudtunk egymáshoz közelebb kerülni. Az idén, ezen végre változtatni tudtam, mikor egy meghívásnak köszönhetően barátaimmal eljutottunk a németországi Oberstdorf mellett található 300 hektáros csuka paradicsomba, a Rottachsee víztározóra.

A Sporthorgász 2004. decemberi tartalmából

Sikeres Sporthorgász 2004-11-24
Híres horgászvizeink - A Velencei-tó, Bajor kalandozások - Vontatásos csukahorgászat, A világ legjobbjai között, Gyakorlat teszi - Folyóvízi horgászat - kicsit másként, Okos enged..., Gyakorlat teszi - Téli paducok, Levél Amerikából, Vakuval - A bandár

24 órás Csukafogó Horgászverseny Háromfán

Endrődy Balázs 2004-11-23
November 13-án, idén másodízben rendezték meg a Háromfai Víztározón a tavaly nagy sikerrel bemutatkozó, izgalmas lebonyolítási rendszerű rablóhalas viadalt. A versenyzőknek az egyébként is embert próbáló maratoni horgászat mellett, idén egy újabb kemény ellenféllel is szembe kellett nézniük, az időjárással. Lássuk milyen sikerrel!

A rakós botos horgászat ABC-je 2.rész - A botgyártás titkai és az érthetetlen rövidítések

Takács Péter 2004-11-22
A rakós bot igen különleges gyártástechnológiát igényel, hiszen a botoknak komoly terhelést kell kibírniuk, már csak a hosszuk miatt is, a mindennapi horgászat során. Ezt a technológiát minden gyártó féltve őrzi. Több e-mail-t is írtam a nagy cégeknek, hogy küldjenek egy pár képet a gyárról, vagy a gyártási folyamatról, mert egy rakós botokról szóló cikket szeretnék vele színesíteni, illetve egy-két sorban a folyamatot írják le, de válasz nem érkezett. Magamra maradtam…

Velencei matchbotozás

Sivák Mátyás 2004-11-19
Beköszöntöttek a hidegebb idők. Ilyenkor a Velencei-tavi Evezőspályán, véget ér a sekély padka eredményes horgászata. A keszegek és pontyok egyre távolabbra húzódnak, a mélyebb és melegebb, nehezebben áthűlő vizek felé veszik irányukat. Sikeres megtalálásukat, két halban bővelkedő horgászatom alapján fogom bemutatni Nektek. Tartsatok velem!

Karikakeszeg-Eldorádó

Kazi István 2004-11-18
A horogra nyugodtan rakhattam egyszerre három-négy szem csontit is. Egymás után sorakoztak a rövid, éles rántások, amelyek a távolra bevetett úszón, a kissé örvénylő Duna vizében sokszor alig voltak kivehetők. Beleéltem magam és, kontrázgattam…

A karikakeszeg

Polyák Csaba 2004-11-17
A következő bemutatkozásnál azokat a keszegfajokat vettem szemügyre, amelyek a dévérkeszeg horgászata közben, úgynevezett járulékos halként akadnak horogra. Mivel ezek hasonlítanak a leginkább a dévérkeszegre, nem árt, ha rögtön őkelme után ismerjük meg őket. Tegye hát le névjegyét elsőként a karikakeszeg.

XI. Magyar Horgász Klub Pergető Kupa II. forduló - versenybeszámoló

Csákó Gábor 2004-11-16
November 6-án Tiszafüred-Örvény legismertebb kikötője, a Szabics-kikötő a Tisza-tó vízeresztés utáni „most szezon van és megy a hal” arcát mutatta. Bepakolt, egy-egy pár emberrel megült csónakok hada sorakozott a kora reggeli párában. Azonban nem az osztrák és német sporik készültek szőke folyónk tározójának halaival viaskodni, hanem az Országos Pergető Bajnokság második fordulójára érkezett versenyzők múlatták idejüket ladikjaikban a tározóra való indulásig.

XI. Magyar Horgász Klub Pergető Kupa II. forduló - előzmények

Benyhe János 2004-11-15
A csukaszezon derekán járva, a pergető horgász kósza gondolatai leginkább a Tisza-tó tuskói, töklevelei táján kötnek ki. Így voltunk ezzel mi magunk is az országos pergető bajnokság második fordulóját megelőző hetekben-napokban. El is határoztuk, hogy horgászlázunk csillapítására a szombati versenyt egy kétnapos bemelegítéssel vezetjük be, ami egyúttal hiányos helyismeretünk foltozgatását is szolgálta.

A rakós botos horgászat ABC-je 1.rész - Az elrettentés

Takács Péter 2004-11-12
Egy dolog motivált, amikor megírtam ezt a cikksorozatot, hogy a bő 1 éves rakós botos horgász pályafutásom alatt szerzett tapasztalataimat megosszam veletek. Egyértelmű célként tűztem ki - mivel a (rossz)élmények sora még nagyon friss -, hogy a hozzám hasonló kezdők dolgát megkönnyítsem. Valamint, lépésről lépesre haladva miden olyan fontos dolgot nagyító alá tegyek, amely a rakós botos horgászattal kapcsolatos. Szeretném megköszönni a Fórum tagjainak azt a sok-sok tanácsot, amivel segítették elsajátítani ezt az érdekes és eredményes technikát. Most is számítok segítségetekre! A cikksorozat akkor lesz teljes és valóban informatív, ha mindenki elmondja majd az adott témánál tapasztalatait, észrevételeit.

A bombafogás

Kazi István 2004-11-11
A víz csak egy bizonyos mélységig átlátszó, és a víztükör nemcsak halakat rejteget. Elgondolkodtak-e már azon, mi mindent kerítettek horogvégre azok a horgászok, akik régóta járják a vizeket? Nálam például ráakadt már kishal, nagyhal mellett… rák, teknősbéka, köveket tartalmazó pulóver, női harisnya, vízzel, iszappal telített nylonzacskó, matrac maradvány, mosógép darab, számítógép alkatrész, balos tornacipő, feneketlen locsolókanna...

Feederezés áradáskor

Balogh Róbert 2004-11-10
Egyéb elfoglaltságaim miatt, mostanában nem tudtam egy igazán jót horgászni, valahogyan sohasem jött ki a lépés. Volt mikor a víz nem volt megfelelő, máskor sürgős tennivalók szóltak közbe, s a halakkal való újabb találkozás csak egy-két órás rövid látogatás lett. A hétvégén mindent félretettem és ellátogattam a vízpartra, melynek két oka volt. Az egyik természetesen a horgászat, a másik pedig a médiában közzétett, a Tiszán hozzánk érkező nagymennyiségű műanyag és fahulladékról szóló hírekről szerettem volna személyesen is meggyőződni.

Bokorugró hármashorog készítése

Benyhe János 2004-11-09
A csukapergetős fórumon a közelmúltban jó kis ötletbörze bontakozott ki a különféle védett horgos megoldásokról. Az Interneten rákeresve a „weedless treble hook” kulcsszavakra, még további tippeket gyűjtöttem be, és próbaképpen elkészítettem a legegyszerűbbnek tűnő verziót. A közelmúltban lezajlott MAHOR pergető kupa pötrétei fordulója pedig kiváló tesztpálya volt ahhoz, hogy megbizonyosodjak róla: a megoldás akadóálló, és egyben fogós is. Így a prototípus után legyártottam az első szériát, és végigfotóztam a készítés egyes mozzanatait, amit most megosztok a barkácsoló kedvű pergető társaimmal.

Őszi matchbotos horgászat a Tisza-tavon

Polyák Csaba 2004-11-08
Folyóvízi rakós botos horgászatot terveztem, de a természet, és az emberi gondatlanság keresztül húzta a számításaim. Az időjósok gyönyörű hétvégét helyeztek kilátásba, így mindenképp horgászni kellett. Ha kedves folyómon nem is lehetett, azért a róla elnevezett tavon, még láttam esélyt egy kellemes kis őszi matchezésre.

Balinhajsza 4. rész - Eső előtt, eső után

Endrődy Balázs 2004-11-05
Már több mint tíz órája folyamatosan esett az eső. Nem vadul, csak amúgy komótosan. Dacolva a felhőkön túl kardoskodó Nap erejével, a szürke felhőkből monoton egyhangúsággal szitálta be a Duna csendes tükrét, és egyre csak dobolt a horgász esőkabátjának felhajtóján. A kövezés egy kényelmesebb zugában elrejtette felszerelését és letakarta egy nagy nylon zacskóval. A vízcseppek azon is előadták vidám dob-szólójukat. A horgász leült egy kicsivel a csomagok mellett, és csuklyája alól hallgatta a kis koncertet. Tanácstalanul és sajnálkozva nézte, ahogy horgászbotjáról és orsójáról a víz ütemesen csorog a kövekre.

37. Lorist - Újvidék

Kazi István 2004-11-04
Vajdaság fővárosában az újvidéki vásártéren, szerbiai tájjellegű hangulatban, októberben nagyszabású nemzetközi kiállítás keretében találkozott az EMBER és a TERMÉSZET. Az 1-es csarnokban, a "LORIST" névre elkeresztelt nemzetközi rendezvényen 37. alkalommal mutatták be vívmányaikat, újdonságaikat a horgászattal, vadászattal, sport és túrafelszereléssel foglalkozó cégek. Érdemes volt meglátogatni...

A sörétólmok és az ólomfogó

Balogh Róbert 2004-11-03
Az úszós horgászatot kedvelők számára elengedhetetlen az egyes sörétólmok betű vagy számjeleinek pontos ismerete. Ezek az adatok segítségünkre lehetnek az úszók pontos kisúlyozásakor. Azonban, ha a kezünkbe veszünk azonos betű, illetve számjelzésű sörétólmokat különböző gyártóktól, nem láthatjuk, érezhetjük, hogy különbség van a súlyukban. Pedig van! Ezek a hajszálnyi súlykülönbségek jelentősek a kisebb teherbírású úszók antenna középre vagy csúcsra súlyozásakor. Reményeim szerint, az alábbi táblázatok segítik a horgászokat az egyes gyártók palettáján megjelent sörétólmok súly és számjelei közötti könnyebb eligazodásban, illetve az ólomfogó használatában.

III. Maconka-Mosella Nemzetközi Bojlis Kupa - II. rész

Ladányi Tamás 2004-11-02
A sikeres és gördülékeny versenyrendezést látván nagyon kíváncsi voltam a Bátonyterenye-Maconkai Szabadidő- és Sporthorgász Egyesület (BSHE) elnökének, Dérer Istvánnak a véleményére és egyben az értékelésére a versennyel kapcsolatosan. Érdekes és egyben tanulságos gondolatokat osztott meg velem és egyben az olvasókkal is, melyet bátran ajánlhatok pár, bojlis versenyt rendező társaság figyelmébe.
Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2025 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.