Rendezés

Hogyan készítem el a panírozott horogcsalit?

Erdélyi Tamás 2020-12-16
Sokan vagyunk úgy, hogy igyekszünk valamilyen praktikát bevetni annak érdekében, hogy horogcsalink a lehető legvonzóbb módon kitűnjön etetésünkön. Az utóbbi években megfigyeltem azt, hogy egyre több horgász használ lebomló kutyatápot és különböző pelleteket bojlis horgászataik során, gondolom, a költséghatékonyság végett, így szép lassan célhalaink hozzászoktak ezekhez az oldódó falatokhoz. Egyre nehezebb bojlival horogra csalni a pontyokat azon vízterületeken, ahol e takarmányokat nagy mennyiségben használják a horgászok. Hogy bojlisként miként oldottam azt meg, hogy az ilyen vizeken eredményes maradhassak? Ebből a cikkből kiderül…

Mogyorós fondorlatok

Rokolya Péter 2018-12-15
Véleményem szerint hazánkban még a mai napig egy kevésbé népszerű és megosztó csali a tigrismogyoró. Noha köztudott, hogy sikeres csali még a legvadabb törpeharcsával „tarkított” vizeken is, mégis kevesen bíznak sikerességében, vagy egyszerűen nem használják, nem része a magyar horgászkultúrának oly mértékben, hogy állandósuljon használata, sikere. Eme írásomban ezen a „megszokott” tendencián szeretnék javítani és egy általam használt kedvcsináló recepttel segíteni.

Csaligyártási ötletek – készítsd el!

Czifra Antal 2018-07-12
Mi, pontyhorgászok szeretünk a különböző csalizási szisztémákon elmélkedni, de leggyakrabban az okozhat dilemmát, hogy milyen ízvilágú gyári, kész bojlit is vigyünk magunkkal egy-egy horgászatra. Ha végül bizalmat szavazunk egy általunk jónak vélt és a túráinkon is bevált csalinak, az minden bizonnyal hosszabb időn át társunk lehet. Azonban sokan szeretik otthon, időt, energiát és munkát nem sajnálva „legyúrni” a pontycsemegéket…

A bojlikészítéstől a horgásztúráig – Kaland a kotrón 1. rész

Czifra Antal 2017-08-16
Mostani, két részből álló cikksorozatom első epizódja egy egyszerű, de annál fogósabb bojli elkészítésének részletes bemutatásáról szól. A dolog apropója, hogy ezzel a csalival vágtam neki április végén az idei első gyékényesi túrámnak. De még mielőtt rátérnék arra, hogy milyen eredményekkel is zártam a horgászatot, első körben tekintsük át a csali elkészítését lépésről lépésre!

Tuna tuning – turbózd fel

Czifra Antal 2017-08-06
A CCMoore „csali konyhája” a mostani írásban részletes betekintés ad arról, hogy hogyan lehet elkészíteni egy igazán egyedi, személyre szabott és ütős csalit. Hogy miért van szükség erre? Mert egy szuper attraktív bojli bizonyítottan sok előnnyel jár.

A „wafters” bojli készítése, ahogy én csinálom

Erdélyi Tamás 2017-07-19
Manapság a boltok polcain tucatnyi gyártó megannyi terméke megtalálható, így joggal merül fel a kérdés, miért vesztegetem időm és energiám saját csalik készítésével. Nos, a válasz egyszerű: Nincs az a csali, amely fogósságát ne lehetne tovább fokozni. Ebben a kis írásban szeretnék útmutatást nyújtani, illetve bátorítani a bátortalanokat első csalijuk elkészítésében, mely remélhetőleg szebbnél szebb fogásokhoz segíti hozzá a kísérletező kedvűeket. Kezdjünk hát bele!

Adalékanyagok a leggyorsabb pontyfogásért

Haldorádó Team 2013-11-23
A két különleges adalékanyag, a kukoricatej és az Amors használatáról már kaphattunk egy kis ízelítőt, de a nagy érdeklődésre való tekintettel most alaposabban is bemutatjuk sokrétű felhasználhatóságukat, amelyben a téma jeles szakértői, a SPRO Carp Fun Boilie TEAM tagjai segítenek. Mindjárt két részre is bontjuk a bemutatót, az etetőanyag hatásos bekeverésével kezdünk, majd a sikeres csali elkészítésével tesszük teljessé az ismertetőt.
Videóval

Pontyhorgász praktikák JDCM módra 3. rész - Tippek, ötletek, elméletek bemutatása és azok működése élesben - 2. felvonás: Főzött bojli készítése etetőanyagból

Jávorka Dániel 2013-02-05
Bojlikészítés. Van(nak), akinek(nek) az alapanyagok és adalékok felhasználásával végrehajtott, precíz gyártási folyamatok összessége jut eszébe e kifejezés hallatán, míg van(nak), aki(k)nek az alapmixek segítségével lezajló egyszerű, de hatékony munkálatok. A cél azonban mindkét csoportnál közös: egy házi fabrikálású csalival kifogni a hőn áhított nagy „Ő”-t! Az utóbbi időkben rendre megjelentek a különböző etetőanyagokból gyártott oldódó bojlik receptjei, illetve gyártási folyamataik, de a laikusban joggal merülhet fel a kérdés, hogy miért éppen oldódó bojlit csinál mindenki belőlük?! A főzött kivitelhez ezek a termékek már nem is alkalmasak?! Dehogyisnem! E folyamat pontos ismertetésével szeretnék most minden Tisztelt Érdeklődőnek segítséget nyújtani…

Recept úra XVI., begolyóztam

Jeszenszki János 2012-07-25
Nem, szerencsé(m)re és talán a tiétekre is nem agyilag, hanem bojli ügyileg golyóztam be! Előre elnézést kérek azoktól a kedves olvasóktól, akik valamelyik magyarországi vízpartról és az ott történt horgászatunkról szóló élményeket várják ettől az írástól, mert ez egy rendhagyó része lesz a sorozatnak, hiszen nem a helyszín lesz meghatározó, sőt az valójában lényegtelen, hanem maga a cselekmény! Az idei első (és meglehet, egyetlen) gyúrásomról készült írást olvashatjátok, már akit érdekelnek a bojlireceptek és a csaligolyók elkészítésének körülményei. Természetesen, ahogy én csinálom!

Speed Carp a leggyorsabb pontyfogásért

Garai Péter 2012-06-09
A bojlival való horgászat úgy ívódott be a köztudatba, mint drága és igencsak sok időt igénylő horgászmódszer. Ez bizonyos körülmények között igaz lehet, főleg akkor, ha a horgász azt az egy nagy halat szeretné megfogni, erre azért sok időt kell szánni. A mai, rohanó világban talán ebből van legkevesebb… A SPRO Carp Fun Boilie Team Garai Péter vezetésével főként a Maconkai-víztározón megrendezett versenyeken bebizonyította, hogy gyorsan is lehet nagyon sok halat fogni. Most végre megtudhatjuk sikerük és nem hétköznapi fogásaik titkát, amelyből nem csak a bojlis horgászok tanulhatnak!

Pontyhorgász praktikák JDCM módra 1. rész

Jávorka Dániel 2012-05-31
Legfrissebb cikksorozatom ezen epizódja foglalja magába azt a témakört, amely a pontyhorgász társadalom érdeklődési körének talán az egyik legfontosabb része. Nehezen tudnám elképzelni, hogy lenne ebben a „sportágban” olyan gyakorlott horgász, aki még soha ne próbálkozott volna bojlikészítéssel. Ám az átlagon felüli siker eléréséhez nem elegendő csupán a minőségi alapanyagok használata. Tudnunk kell azt is, hogy az általunk felhasznált összetevők mikor, hogyan, miért úgy működnek, ahogy, és főleg ismernünk kell, hogy melyek azok az időszakok, amikor a halak érdeklődését leginkább felkeltik. E témakör alapos körüljárásával szeretnék használható tippeket elétek tárni…

A legnagyobb elismerés

Németh Antal 2011-09-23
A bojlizás talán legszebb sajátossága, hogy saját magunk készíthetjük el csalijainkat. Nincs is nagyobb elismerés a bojlis horgászatban, mint halat fogni a saját ötletünk és megérzéseink alapján összeállított bojlival (illetve van, de ezt csak a cikk végén árulom el). Talán ez az a kiváltság, ami engem is a nagyhal-horgászok táborába csábított. Ma már a lehetőségek száma végtelen, szinte minden alapanyag beszerezhető a boltok polcairól a legegyszerűbb lisztektől az illóolajokon át a legdrágább attraktorokig, csak a pénztárcánk szabhat gátat fantáziánknak. A következőkben egy olyan bojlireceptet szeretnék veletek megosztani, amit a „kényszer” hívott életre, de mindenképpen megérte, hiszen sikeressége okán azóta is állandó része pontyozó csali arzenálomnak. Nem húzom tovább az időt, a lényegre térek. Jelen írásom a Haldorádó Fűszeres Hal etetőanyag „bojlisításáról” fog szólni, melynek főbb lépéseit próbálom bemutatni úgy, hogy a kezdők számára is érthető legyen.

Halibut bojli készítése tojás nélkül

Timm Roland 2010-11-30
Az utóbbi években szinte nincs olyan víz hazánkban, ahol ne remekelnének a Halibut pelletek. Bizonyos tavakon csak ezzel a csalival tudunk elérni biztos kapást. A Mistral Baits Halibut aromával mi is elkészíthetjük saját bojlinkat ebben a fogós ízben. Szabadon formálhatjuk, így nagyobb méretű golyók segítségével elkerülhetjük a kisebb halak támadásait. A hajszálelőkén akár 24 órát is kibír, így sokkal tartósabb, mint pellet társai.

Hááát… az úgy volt… - avagy bojligyúrás Markazon

Váradi Ferenc 2010-11-16
Nem kis feladatra vállalkoztam. Az általam igen nagyra becsült Kovács Zoltán, az SBS hazai importőrének és teszthorgászának nyomdokaiba léptem! Na, nem kell véresen komolyan venni ezt a mondatot… Tartsatok velem, és pár perc múlva megértitek mire is gondoltam! :-)

Alapanyagtól a pontyokig II. rész

Szegedi Levente 2010-09-18
Reggel hajnali 4 órakor keltünk Apukámmal, hogy a 6 órai nyitásra a Mezőparti horgásztónál legyünk. Ez a Debrecen mellett elhelyezkedő hajdúböszörményi horgásztó ezúttal hatalmas meglepetést tartogatott számomra. Már korábban is olvashattatok róla a Nevis Espirit 40 teszt c. írásomban, jóllehet, akkor nem igazán fogadott kegyeibe sem az időjárás, sem pedig a halak kapókedve.

Alapanyagtól a pontyokig I. rész

Szegedi Levente 2010-07-05
Bojligyártás. Olyan fogalom, amit sokáig misztikum vett körül. Fiatal korom ellenére jó pár éve kergetem finomszerelékes módszerekkel a pontyokat, de eddig fel sem merült, hogy saját magam készítsem el az első csaligolyóimat kimondottan finomszerelékes - feeder, match - technikákhoz. Tartsatok velem, hogy megmutathassam, hogyan jutottam el a bojli alapanyagától a gyönyörű, feederrel fogott pontyokig, mégpedig pofonegyszerűen…
Videóval

Különleges horogcsalik elkészítése

Kovács Zoltán 2010-03-04
Idei bojlikészítési sorozatom negyedik részében olyan különleges horogcsalik elkészítését szeretném bemutatni, melyeknek több teszthorgász is köszönheti már rekordfogását. Az egyik ilyen különleges horogcsalinak számít a pop-up, azaz a lebegő csali, a másik pedig - melynek szintén bemutatom az elkészítését - a wafter, azaz a kiegyensúlyozott, balanszírozott csali. E két csalifajta birtokában biztosak lehettek abban, hogy segítségükkel minden helyzetben, minden időben - bármenyire is extrém körülmények között horgásszatok - eredményesek lehettek. Lássuk, hogyan lehet egyszerűen elkészíteni ezeket a nem mindennapi, horogra szánt csalikat…
Videóval

Bojlikészítés profi szinten, avagy gépesítés a végletekig!

Kovács Zoltán 2010-02-01
A sorozatom harmadik részében a profiknak és versenyzőknek szeretnék ötleteket, praktikákat bemutatni, hogyan lehet tovább gépesíteni, ezzel még gyorsabbá tenni a bojlikészítés menetét! Mindezt egy jól bevált és sokat bizonyított különleges versenyrecept elkészítése közben demonstrálom. Bár a professzionális szó hallatán lehet, sokan gondolják, hogy nem nekik szól az írás, de azok a profik, akik azt gondolják, hogy számukra nem lehet újat mutatni, tévednek! A kezdő és haladó színtű bojlikészítők figyelmét is felhívom, hogy nekik is útmutatás lehet ez az írás és a hozzátartozó kisfilm, hiszen megtudhatják, hová és meddig lehet eljutni a bojlikészítésben… Egy dolgot előre leszögezhetek: A bojlikészítésben a kreativitás határa a csillagos ég, legyen szó gépekről vagy új receptekről! :-)
Videóval

Bojlikészítés haladó szinten, avagy pénztárcakímélő hatékony megoldások!

Kovács Zoltán 2010-01-26
A sorozatom második részében a haladó szintű, vagyis az alap rutint már megszerzett bojlikészítőknek szeretnék további ötleteket kínálni, hogyan lehet még hatékonyabbá tenni a bojlikészítés menetét, mindezt olyan eszközökkel, melyek minimális költségvetéssel, bárki számára könnyedén beszerezhetőek. Bemutatom, hogyan lehet egy apró trükkel egy kézi hajtású húsdarálót tökéletes bojlikinyomóvá alakítani, hogyan lehet egy bútorlap és két zsanér segítségével többszörösére gyorsítani a bojlirollerozás menetét! Természetesen, mindezt egy 2010-es SBS újdonsággal megspékelve, mely alternatívát kínál a szűkebb pénztárcájú horgászoknak is, hogy kipróbálhassák az SBS csúcskategóriás, legfogósabb termékeinek házilag történő elkészítését is…!
Videóval

Bojlikészítés alapszinten, avagy valóban ilyen egyszerű lenne?!

Kovács Zoltán 2010-01-22
A következő sorozatomban lépésről lépésre szeretném nektek bemutatni az egyik legfogósabb pontycsali, a bojli elkészítési menetét, ennek trükkjeit, praktikáit a kezdőtől a profi szintig, mindezt a 2010-es év SBS termékújdonságaival megfűszerezve. Az első bemutató írásomban és a hozzá tartozó kisfilmben a bojligyúrás gondolatával még csak barátkozó, az elkészítési kudarcok miatt dilemmázó horgászoknak szeretnék utat mutatni a legeredményesebb bojlikészítéshez. Az első bojlikészítésről szerzett benyomás meghatározó, minden kezdő bojlis pontyhorgász életében! Miért tartom fontosnak a segítséget? Mert ez sokak által féltve őrzött titok és nem szívesen adják ki a horgászok! Ráadásul elsőre sohasem sikerül, ha a horgász önállóan, minden segítség nélkül kezd bele, mint ahogyan nekem sem sikerült 8 évvel ezelőtt az első bojligyúrásom…!
Videóval

Bojligyúrás közösen az SBS csapattal 4. rész - Amuros bojli elkészítése

Kovács Zoltán 2009-02-05
A bojligyúrási sorozatom utolsó epizódjához érkeztünk, melyben egyedülálló módon, Magyarországon először kerül bemutatásra kimondottan amurok horgászatára alkalmas bojli elkészítése. Ebből a részből elsősorban az e rendkívül „harcos” halfaj horgászatával szimpatizáló (amur)horgászok profitálhatnak, illetve azon pontyhorgászok számára nyújthat emellett értékes és rendkívüli részletes információkat, akik azt szeretnék megtudni, hogyan lehet otthoni körülmények között tökéletes pop up (lebegő) bojlit készíteni. Ha esetleg ez nem lenne elég indok, hogy ismét velem tartsatok, azoknak is kínálok érdekességeket, akik kíváncsiak egy különleges, kimondottan amuroknak való és otthon is összeállítható etetőanyag elkészítésére. Egy biztos, az eddigieknél is meglepőbb és garantáltan a legfrissebb praktikákkal találkozhattok, nem utolsósorban az elsők között…
Videóval

Bojligyúrás közösen az SBS csapattal 3. rész - Bojlikészítés profiknak

Kovács Zoltán 2009-02-01
Bojlikészítési sorozatom harmadik epizódjához érkeztünk, melyben azon pontyhorgászoknak szeretnék értékes újdonságokat bemutatni, akik már professzionális szinten űzik a bojlik elkészítését, de azért csemegézhetnek belőle a kezdő és haladó szintű bojlikészítők is. Az egyik ilyen praktika a balanszírozott, vagyis kiegyensúlyozott (érthetőbben: kikönnyített) csalizó bojlik elkészítése. Részletesen bemutatom, hogyan lehet ezeket a bojlikat elkészíteni a pontos mennyiségek megadásával, melyet én már kikísérleteztem, nektek csak alkalmaznotok kell a hétköznapokban! Mindezt a 2009-es év egyik legnagyobb újdonságának számító Bio BigFish termékcsalád elkészítésén keresztül fogom bemutatni. Annyit elárulhatok, hogy az egyik legnagyobb reményeket fűzöm ehhez a halas alapú bojlihoz, mely szerintem a 2009-es év legeredményesebb bojlija lesz. Ha kellően felcsigáztalak benneteket, és szeretnétek megismeri a 2009-es év legnagyobb újdonságát, akkor most is feltétlenül tartsatok velem!
Videóval

Bojligyúrás közösen az SBS csapattal 2. rész - Bojlikészítés haladóknak

Kovács Zoltán 2009-01-25
A most indult sorozatom második epizódjában, azon pontyhorgászoknak szeretnék értékes tanácsokat adni, akik már túl vannak az első bojlik elkészítésén, de szeretnének további információkhoz jutni a még eredményesebb csali elkészítésének reményében! Részletesen bemutatom, hogyan lehet felgyorsítani a bojligyártás folyamatát, és hogyan lehet megfelelően eltárolni a frissen készített bojlit úgy, hogy akár több hónap múlva is ugyanolyan fogós és friss legyen, mint elkészítéskor. Ha érdekelnek e fortélyok, és ha szeretnétek megismeri a 2009-es újdonságok egyik termékcsaládját, akkor tartsatok velem!
Videóval

Bojligyúrás közösen az SBS csapattal 1. rész - Bojlikészítés kezdőknek

Kovács Zoltán 2009-01-18
A most útjára induló sorozatomból ismét rengeteg hasznos tanácsot, tippet, trükköt ismerhettek meg, amely rendkívüli módon segíti és megkönnyíti a leendő és a már aktív bojlikészítők dolgát. A cikksorozatot négy epizódra osztottam a következő kategóriák szerint: kezdőknek, haladóknak, profiknak és amurhorgászoknak. Az első epizód azon horgászoknak készült, akiket már régóta foglalkoztat a bojlizás és bojlikészítés gondolata, de eddig még nem mertek belevágni. Nos, itt az ideje! Meglátjátok, sokkal egyszerűbb, mint gondolnátok!

Bojligyúrás közösen az SBS csapattal!

Kovács Zoltán 2008-11-24
Az SBS cég nevéhez méltó módon ismét egy egyedi kezdeményezésre szeretném felhívni a figyelmeteket, melynek ti magatok is részesei lehettek, ha a szerencse is mellettetek áll! Azonkívül, hogy néhány szerencsés horgásznak rendkívüli élményben lehet része, még értékes ajándékokban is részesülhetnek. Ha kellően felcsigáztalak benneteket és szeretnétek további részleteket is megtudni, akkor mihamarabb kattintsatok az írásra!
Videóval

Bojligyúrás ínyenceknek!

Kovács Zoltán 2008-02-07
Ebben az epizódban egy igazi ínyencséget szeretnék nektek bemutatni, ami az M3 fantázia névre hallgat! Ráadásul ez a recept minden horgászszezonban eredményesen alkalmazható! Már hallom is a kérdést: „Mitől lesz ínyenc, ez a recept?”… attól, hogy két különböző alapmixből kell elkészíteni a masszát! De a két különböző masszából úgy kell golyókat formáznunk, hogy mindkét massza azonos arányban megtalálható legyen a bojliban anélkül, hogy összekevernénk őket. Ezzel most - ellentétben a golyók anyagával - benneteket biztosan megkevertelek! Nem is húzom tovább az időt, a bemutatómon keresztül azonnal, mindenki megértheti, miről is beszélek! Ismét tartsatok velem, és megint nem fogtok csalódni…
Videóval

Bojligyúrás mester szinten

Kovács Zoltán 2008-02-01
Ebben az epizódban azt szeretném nektek bemutatni, hogy mi (az SBS SziKo Team) hogyan készítjük bojlijainkat egy éles versenyre. Mindezt egy olyan recepten keresztül tárom elétek, melynek a Jászkiséren megrendezett bojlis kupán elért világrekordnak számító fogásunkat köszönhetjük. Ez 96 óra leforgása alatt 966,2 kg összsúlyú 3 kg és 11 kg közötti kifogott és visszaengedett pontyot jelentett. Bátran állíthatom, hogy egy nem mindennapi recept elkészítésének nem mindennapi bemutatójában lesz részetek. Ha kellően felcsigáztam érdeklődéseteket, akkor ismét tartsatok velem!
Videóval

Bojligyúrás haladó szinten

Kovács Zoltán 2008-01-24
A következő bemutató azok számára készült, akik már túlléptek a bojlikészítés kezdeti nehézségein. Számukra nem ismeretlen a bojliroller vagy a kinyomó pisztoly fogalma, de gyúrásaik során úgy érezhetik, hogy vannak még hiányosságok! Hogy néhány konkrét példát említsek: hogyan lehet több kilogramm bojlit legyártani anélkül, hogy zsibbadt karral értékes órákat töltenénk a kinyomó pisztoly mellett? Vagy hogyan lehet több liter folyékony adalékot pillanatok alatt tökéletesen elkeverni? Most - hogy még érdekesebbé tegyem ezt a bemutatót - egy olyan recept elkészítésén keresztül mutatom be a fortélyokat, melynek az SBS Pontymánia a 2007-ben a Palotáson megrendezett Dynamite Baits kupa döntőjén kifogott (és fajtáján belül tórekordnak számító) 25,35 kg-os tükörpontyát köszönheti.
Videóval

Bojligyúrás alapszinten

Kovács Zoltán 2008-01-18
A következő bemutató azok számára készült, akik még csak most játszadoznak a bojlikészítés gondolatával. Számukra még ismeretlennek tűnhetek, ezért engedjétek meg, hogy bemutatkozzam. Kovács Zoltán vagyok, az SBS termékek magyarországi importőre, teszthorgásza, és nem utolsósorban az eredményesnek mondható SBS SziKo Team egyik nélkülözhetetlen tagja. Több mint 5 évvel ezelőtt találkoztam először a bojlival mint csalival. Akkor még igen szegényes választékból, kizárólag magas tartósítószer tartalmú, készre készített bojlik közül válogathattam, inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel… De hamar rá kellet döbbennem, hogy csak azoknak a bojlis horgászoknak terem igazi babér, akik saját maguk készítik el bojlijukat, amit akkoriban még a csak nehezen beszerezhető alapanyagokból kellett megoldaniuk!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.