Rendezés

Újdonságok a Maros Mixnél II. - Úszók 1.

Egedi Róbert 2009-03-14
A Maros Mix fejlesztőműhelye több évtizedes tapasztalata alapján összeállított egy úszókollekciót, mely nemcsak a hobbi-, hanem versenyhorgászoknak is készült. A legtöbb horgász olyan úszót keres a horgászboltokban, amely jól látható antennával rendelkezik, valamint kellően erős és érzékeny is egyben. A Maros Mix úszók minden kritériumnak megfelelnek, emellett kiváló minőségű alapanyagokból készülnek.

Tavaszváró horgász ok

Kiss Gábor 2009-03-13
Ülök a szobában és bámulok ki az ablakon, szakad a hó. Nem is lenne ezzel semmi baj, de a múlt héten már egész jó idő volt, pár halat is sikerült fognom. Most meg itt van ez a lehetetlen idő, pedig már annyira várom a tavaszt. Mondjuk, nem is lepődöm meg, számomra mindig is a leghosszabb és nem a legrövidebb hónap volt a február. Ekkorra legtöbbször véget ér a lékhorgászat, napközben olvad, éjszaka fagy, beköszönt az átmeneti időszak. Persze lehetne otthon a meleg szobában fényképeket nézegetni, orsót szerelgetni, műlegyeket kötni, de a szobafogságot én nem sokáig bírom. Muszáj horgásznom vagy csak csavarognom a vízpartokon.

A VIII. Horgászsport szakkiállítás és vásár beszámoló

Lukácsi Béla 2009-03-12
A tavasz közeledtét a horgászoknak a kiállítások is jelzik. Nincs ez másként ebben az évben sem, a nagyok közül most is a Hit csarnokban rendezett kiállítás nyitotta a sort. Ez a kiállítás már hagyományosnak mondható, a mostani volt a nyolcadik. A visszatérő látogatóknak már ismerős volt a terep, mivel a kiállításnak minden évben hasonló a felépítése, így könnyedén megtalálhatta mindenki a kedvenc márkáját.

Horgászik a család - Együtt a vízparton 2.rész

Simon Szelina Erika 2009-03-11
A nyári pecatúrák alapcsomagja a tavaszihoz képest csak tartalmában különbözik. Mennyiségében tökéletesen azonos vele. A legapróbb rés is kihasználásra kerül az autóban, a megfelelő mennyiségű szúnyogriasztó, naptej, különböző hatású tabletták és kötszer által. (Természetesen a halak részére is kéznél a sebfertőtlenítő!) Elmúlt évi első kiruccanásunk Palotásra vezetett, egy hétig élvezhettük a zavartalan nyugalmat…

Versenynaptár 2009

Döme Gábor 2009-03-10
Elkészült a 2009. évi versenynaptár tervezete. Remélhetőleg a versenyek időpontjai véglegesek, amennyiben mégis változás következne be, igyekszünk a legrövidebb időn belül korrigálni. Ismét jöhet a tervezés, készülődés. Ez alapján máris könnyebb a szabadságok és szabadnapok ütemezése. Nagyon sok jó verseny vár ránk ebben az évben is. A naptár áttekintése után szembetűnő lesz, hogy nemcsak a hagyományos finomszerelékes (úszós) versenyek, hanem pontyos-bojlis, a pergető, sőt a feederbotos versenyek száma is látványosan megnőtt. Így tulajdonképpen minden horgászstílus képviselői, több helyszínen, álló- és folyóvízen is megmérkőzhetnek egymással. Minden hónapban lesz minimum 1, de lesz olyan hónap amikor 2 Haldorádó verseny is! Továbbra is felajánljuk, aki megjelenésre érdemes versenyről tud, szeretné oldalunkon közzé tenni, szívesen állunk rendelkezésre. Nem kell mást tennie, mint a naptár alján található e-mail címre a verseny megnevezését és pontos dátumát elküldeni.
Videóval

Tesztelünk és karbantartunk 6. rész - ABU Cardinal 33

Benyhe János 2009-03-10
E heti cikkünk témája egy kicsit kilóg a sorból abban a tekintetben, hogy most nem valami lestrapált kurbliba próbálunk életet lehelni, hanem egy remek állapotnak örvendő, hibátlan orsót szedünk szét és mutatunk be. ABU Cardinalt ma már ritkán láthatunk a vízpartokon, viszont rajongói annál nagyobb becsben tartják, valóságos kultusz övezi ezeket a precíz svéd szerkezeteket.

Kora tavaszi keszegezés

Polyák Csaba 2009-03-09
Lassan, végérvényesen elérkezik a jó idő. A vizek hőmérőjének higanyszála is egyre magasabbra szökik. Éled a természet, éled a horgász. A felmelegedő vizeken, ha tehetem, a keszegféléket veszem üldözőbe, hiszen talán ők az első tavaszi virágok. Hogyan lehet belőlük egy csokorra valót szedni? Egyszerű. Elég ehhez egy spiccbot vagy egy rakós bot is. Kinek mihez van kedve. A lényeg, hogy a friss, tavaszi levegőn legyünk, és töltődjünk fel az egész heti rohanás után. A fogást tekintsük ráadásnak. Néhány hasznos tippel azért megpróbálok ehhez a ráadáshoz hozzájárulni. Tartsatok velem!

Szuperfinom tavaszi spiccbotozás

Balogh Róbert 2009-03-08
Az idén is, mint ahogyan az elmúlt évek során, már nagyon vártam, hogy a jégpáncél eltűnjön a vizek hátáról, és az év első halait megfoghassam. A január csak a horgászfelszerelések hadrendbe állítása, a vízpartra látogatás és sóvárgás jegyében telt el. A februári hónapban már volt valami halvány reménysugár, hogy bevethetem a szereléket. Az első adandó alkalommal mikronimfázni mentem, de inkább csak fázás lett a mikronimfázásból. Négy bodorka érdeklődött csak a műlegyeim iránt. Így a következő hétvégére spiccbotos horgászatot terveztem be.

Praktikus megoldások a Cralusso wagglerekben

Králik Károly 2009-03-07
A tavaszi horgászkiállítások remek alkalmak arra, hogy közvetlenül megismerjük a horgásztársak észrevételeit, igényeit. A Cralusso wagglerúszók használatával kapcsolatban szeretnék körbejárni néhány olyan témát, melyek mind a versenyhorgászok, mind a hobbi horgászok részére segítség lehet. Tekintsetek bele a Cralusso waglerek világába…

A 2008. év horgásza 1. rész - Bemutatjuk a „Nemes hal kategória” győztesét!

Haldorádó Team 2009-03-06
A tavalyi év végén mutattuk be a Haldorádó Fogási naplójának bejegyzései közül kiemelt 2008. évi legszebb nemes hal fogásokat. Szavazataitokkal ti választottátok ki azt a horgászt és fogását, aki végül megkaphatta a „2008. év fogása - nemes hal kategóriában” díjat. A válogatott fogásokat szavazásra bocsátó írásban ígéretet tettünk, hogy a következő évben egy cikk keretében bemutatjuk magát a horgászt, kedvenc módszerét és horgászhelyét is. Nézzük hát, mit tudhatunk meg Sztahovits Péterről, aki rablóhalas úszós szerelékkel fogta meg, majd engedte vissza azt a 8,2 kg-os csukát, amivel győzelmet aratott a „nemes hal kategóriában”!

Daiwa Morethan Branzino 3000 kulisszatitkok

Attila Polónyi 2009-03-05
Amikor csúcskategóriájú orsókról beszélünk, általában két márkanév kerül szóba, a Shimano és a Daiwa. A két gyártó szinte minden évben bemutat újdonságokat, folyamatos fejlesztésekkel próbálja maga alá gyűrni a másikat. Az itthoni horgászmédia - talán méltatlanul - eddig nem nagyon foglalkozott a horgászok számára elérhetetlennek tűnő csúcskategóriás orsókkal, botokkal. Használható információt is csak nagyon kevesen tudtak ezekről a termékekről adni. Nagy örömömre a Haldorádó csapata szakít ezzel a hagyománnyal és a horgászok érdeklődését, igényeit figyelembe véve, több más igényes orsóval egyetemben, megjelentette a termékpalettáján az egyik sokak számára a horgászorsók etalonját jelentő orsót, a Daiwa Morethan Branzinot. Megtisztelő volt számomra a felkérés, amikor az általam is nagy megelégedéssel használt orsóról kérték a Haldorádó a szakértői véleményemet és tapasztalataimat. Aki kíváncsi, hogy mit tud a világ egyik legjobb orsója, tartson velem!

Horgászik a család - Együtt a vízparton 1.rész

Simon Szelina Erika 2009-03-04
Kedves Horgászbarátaink! Szeretnénk bemutatkozni Nektek, elmesélni és megmutatni az elmúlt horgászszezon legemlékezetesebb fogásait, történeteit. Sokan ismertek már bennünket, hiszen szabadidőnk szinte egészét vízparton töltjük. Négyen vagyunk: Rubina, Xavér, Sanya és Szelina. Mindig történik velünk valami, amit szívesen megosztunk Veletek. A saját példánk, talán majd másoknak is ad olyan tippeket, tanácsokat, amely során nem csak apuka, hanem a család többi tagja is nagy örömmel megy majd horgászni. Mert ugye legtöbb családban a vita egyik lehetséges forrása, hogy „már megint horgászni fogsz…?!”. Ismerős ugye? Próbáljátok meg bevonni a család többi tagját is ebbe a nagyszerű sportba és garantáltan boldogan éltek, amíg meg nem haltok…:)
Videóval

Spro Incognito Pro 965 ICT gyorsteszt

Benyhe János 2009-03-03
A feederbotos horgászatot a finomszerelékes módszerekhez szokás sorolni, ám kicsit kilóg a hagyományos skatulyákból. A hal gyanakvását elaltató, észrevétlen végszereléket és a leheletnyi kapásra is megrezdülő spiccet tekintve kétségkívül finom horgászatról van szó. Ugyanakkor a tömött etetőkosár meglódítása erős, gerinces botot kíván, és hogy a lendületbe hozott kosár 100 méternél távolabbra elrepüljön, ahhoz bizony komoly, nagy dobú orsó kell. Ezzel helyben is vagyunk: a most bemutatott Spro Incognito Pro szinte minden porcikája a távdobást szolgálja!

A Top Mix 2009. évi újdonságai 2. rész - horgászeszközök, kiegészítők

Papp József 2009-03-02
Folytatva a TOP MIX 2009. évi új termékeinek bemutatását, rátérünk a horgászbotokra, orsókra és egyéb horgászcikkekre. Ezeknél a termékeknél is folyamatos a fejlesztés, kínálatunkban egyre több horgászeszköz kap helyet. Célunk a lehető legjobb és legmegbízhatóbb termékek előállítása, forgalmazása. Ezek egy részét saját tervek, elképzelések alapján gyártatom, más részét a gyártók kínálatából válogatom. Ezen a téren talán kissé önző is vagyok, mert csak a nekem tetsző és megfelelő minőségű termékekkel vagyok hajlandó foglalkozni. Ismerőseim szerint elég igényes vagyok ilyen téren, de ennek megítélése elsősorban a felhasználók feladata.

Celebek Izsákon, avagy 200 kiló ponty két horgászat alatt

Jávorka Dániel 2009-03-01
2008. március 22. és április 12. Ez az a bizonyos két nap, amikor a horgászatok megtörténtek. Ezek előre megbeszélt baráti találkozók voltak, amelyeken a főszereplők, név szerint és ABC sorrendben Andi, Jeszy, Misó és Szabi voltak, plusz jómagam mint a két nap főszervezője. A cím már valamelyest sejteti, hogy mit produkáltunk a két horgászaton, na de ne szaladjunk ennyire előre, kezdjünk talán az előzményekkel…

A CRALUSSO 2009. évi újdonságaiMegajándékozzuk egy üvegszál száras balsafa úszóval, amennyiben…

Králik Károly 2009-02-28
Amint beköszönt a tavasz, olvad a jég és megjelennek az első napsugarak, és vele együtt jelennek meg a horgászok is a vízparton. A téli bezártságban jobb híján felszereléseiket rendezhetik, készíthetik a következő időszakra. A horgászcikk gyártók az előző szezonban fejlesztett és tesztelt újdonságok megjelenését szintén tavaszra időzítik. Az úszófejlesztésben élenjáró Cralusso sem tétlenkedett, ismét iránymutató, hasznos és praktikus újdonságokkal jelentkezik 2009-ben. Lássuk, melyek ezek!

Újdonságok a Maros Mixnél I. - Puliszkák

Egedi Róbert 2009-02-27
A horgászok már tapasztalhatták, hogy a Maros Mix cég hatalmas fejlesztésbe kezdett a tavalyi évben, 2009-re pedig termékpalettáját duplájára növelte. A fejlesztésekről, a különböző csalikról és kiegészítőkről, valamint a tesztekről rendszeresen olvashatnak itt a Haldorádó horgászportálon. A cikksorozat első részében egy olyan csali kerül bemutatásra, ami már hosszú ideje feledésbe merült. Ez az „új” termék pedig nem más, mint a Maros Mix Puliszka vagy másik ismert nevén kukoricamálé. Hogyan lehet egy rendkívül egyszerű - de bizonyítottan fogós - csaliból kihozni a maximumot? Hogyan lehet fogósságát tovább növelni? Az írásból minden kiderül!

A kukoricamálé

Hajagos-Tóth Tamás 2009-02-26
Tizenéves horgászképeket nézegetve pihenek a szobámban. Gyermekhorgász voltam még. „Mennyi minden változott az évek alatt!”, gondoltam magamban. Akkoriban csak gilisztát, különböző ízesítésű málékat, valamint kukoricát használtunk a halak megfogására. A parton sétálgatva a szemfülesebbek észrevehetik, hogy az idősebb horgászok közül még ma is sokan ezeket használják. A modern horgász azonban már mással pecázik. Különböző pelletek, bojlik és ízesített kukoricák szerepelnek a listán, pedig a málé egy kifejezetten olcsó és nagyon fogós pontycsali. De mi is az a málé, és hogyan készül?

Télbúcsúztató pontyok feederrel

Döme Gábor 2009-02-25
Elegem van a hidegből, a hóból, a fagyból és a télből… vágyom a tavaszt! De szerencsére nem kell már rá sokat várni: néhány nap, és itt van március. E csodálatos tavaszi hónap az új élet kezdete, és legtöbb horgász számra a hosszú téli pihenő után az első horgásznapok ideje. Én végighorgásztam a telet is, a legzordabb napokon sem bírtam a meleg szobában maradni, így viszonylag gyorsan eltelt a tél. De nincs annál jobb érzés, mint amikor végre a lágy tavaszi szellő fújja az ember arcát. Erre talán már csak néhány napot kell várni… de addig is tartsatok velem egy hamisítatlan télvégi horgászatra, amely sok ötlettel járulhat hozzá az év első horgásznapjainak sikeréhez!

A Sikeres Sporthorgász 2009. márciusi tartalmából

Sikeres Sporthorgász 2009-02-25
[f]Mások öröméreTélbúcsúztató pontyok feederrelPontyok és tavasz a télbenVadonEtesd, ne hitegesd!MONOlógA Vrana-tó DalmáciábanBojlikészítés a vízparton

A Top Mix 2009. évi újdonságai 1. rész - etetőanyagok

Papp József 2009-02-24
Ismét idősebbek és talán bölcsebbek is lettünk egy évvel. A TOP MIX a kilencedik évébe lép, én az ötvenkettedikbe. Fő profilunk maradt továbbra is az etetőanyag gyártás. Folyamatosan fejlesztjük termékeinket, melyeknél saját tudásunkon és tapasztalatainkon kívül egyre fejlődő külföldi kapcsolatainknak köszönhetően, az onnét származó információkat is fel tudjuk használni, be tudjuk építeni. Ezáltal termékeink még jobbak, még magasabb színvonalúak lesznek. Most pedig nézzük, milyen új termékek várhatók a hazai piacon!
Videóval

Téli rakózás

Takács Péter 2009-02-23
Bár az írás címe téli rakózás, én sokkal találóbbnak tartanám azt, hogy „Amikor két őrült nem tud otthon ülni a jó meleg szobában, vagy épp munkahelyen, ehelyett horgászni indulnak…” címet. Sokszor mondják a horgászatra, hogy a csendes őrültek sportja, hát megmondom őszintén, e nap után már erősen elgondolkoztam azon, hogy vajon igaz-e ez a mondás…?!

Gyermekek élménybeszámoló írásai 9. rész

Takács Péter 2009-02-22
A 2009-es évben a Haldorádó horgászportál kiemelt figyelmet szeretne fordatani az utánpótlás-nevelésre, a fiatalok horgászatra való nevelésére. Ez adta az apropót Szegedi Levente írásának kiválasztására, aki egy 2008-as versenyen szerepelt igen eredményesen a felnőttek között! Jó szórakozást az általa beküldött fogalmazáshoz…

Isten útjai kifürkészhetetlenek, hát még egy magamfajta pecásé…

Rózsa Arnold 2009-02-21
Egy újabb hétvége, egy újabb szombat és egyben egy újabb dilemma. Ezúttal milyen halakat és miként vegyek üldözőbe? Lássuk a lehetőségeket: állóvizeinkre semmiképpen nem mehetek, ugyanis kéthetes általános tilalom van a pontytelepítés miatt; műanyagtavakra meg hangulatom nincs; maradt egy szívemnek oly kedves kis folyóvíz, egy mesterséges csatorna. A bősi vízi erőműtől nem messze „ered” és a Nyárasd nevű kis településnél ömlik a Kis-Dunába. Ezen a csatornán kezdtem el horgászni, még nyolc évvel ezelőtt. Első élményeim hozzá fűződnek, sőt három évig kizárólag itt horgásztam. Azóta nyolc év telt el, de néha még mindig visszalátogatok ide, bár lehet, a halállomány nagymértékben megváltozott. Jelentős a domolykóállománya, és balin is akad benne. Ponty, kárász, dévér csak elvétve, viszont bodorkából nincs hiány. Az utóbbi években sokat hallottam arról, hogy a csukaállomány jelentősen megerősödött. Így hát egyértelmű - domolykó, balin, csuka - ezen a héten pergetni fogok.
Videóval

Tesztelünk és karbantartunk 5. rész - Shimano MIG Z 600 Surf Casting Reel

Benyhe János 2009-02-20
A Shimano márka rajongóinak valószínűleg maradandó egészségkárosodást okozna, ha ezzel az öreg darálóval kellene egy napot végighorgászniuk, de a kontraszt kedvéért érdekes lesz megnézni, hogy ilyen orsók is futottak Shimano embléma alatt még mielőtt meghatározó piaci szereplővé nőtte volna ki magát a japán gyártó cég.

Az amur

Polyák Csaba 2009-02-19
Az amur egyike a sok vitát kiváltó halaknak. Betelepített halról van szó, ami remekül érzi magát nálunk, és ma már szinte bárhol összeakadhatunk vele. Vannak, akik átkozzák, mint a nádasok letarolóját, míg mások egekig magasztalják küzdeni akarását, sportértékét. Tény, hogy szegény pára nem tehet semmit arról, hogy annak idején valaki úgy döntött, jó ötlet lehet az elburjánzó vízi növényzetet vele karbantartani. Ne felejtsük azonban el, hogy eredetileg nem ezzel a céllal került hazánkba. A húsa volt az, ami miatt annak idején behoztuk. Én nem szándékozom pálcát törni felette, hiszen nem ő akart ide telepedni. Inkább megpróbálom jobban megismerni.

Öntsünk ólmot gyorsan, egyszerűen!

Szili Dániel 2009-02-18
Horgászat közben nap mint nap használunk ólmokat, és mivel manapság elég drágán lehet hozzájutni, aki akadós helyen pecázik, nem örül neki, ha a súlyokat sorra szaggatja be, és folyamatosan újakat kényszerül venni. Kevéske alapanyag, ötletesség és eszköz segítségével bárki önthet ólmot házilag. Ebben az írásban azt próbálom bemutatni, hogyan öntsünk egyszerű eszközökkel könnyen, gyorsan ólmot.

Élővizek biológiai rehabilitációja 5. rész - Tájidegen halfajok Magyarországon II.

Vass Endre 2009-02-17
„Egy életközösséget alkotó számtalan állat-, növény-, gombafaj egymásra gyakorolt kölcsönhatása hallatlanul összetett. A különböző élőlények egymáshoz való alkalmazkodása, amely csak geológiai léptékkel mérhető idő alatt következett be, amilyen csodálatra méltó, olyan könnyen megzavarható egyensúlyi állapothoz vezetett. Az életközösségek önszabályozó mechanizmusai biztosítják, hogy az időjárás hatásai ne okozzanak jóvátehetetlen károkat. Az olyan lassan bekövetkező változások, mint a fajok evolúciója, vagy az éghajlat fokozatos megváltozása, nem károsítják az életközösséget. A hirtelen változások azonban, még ha látszólag csekély mértékűek is, jelentős, akár katasztrofális hatásúak is lehetnek. Egy ártatlannak tűnő állatfaj behurcolása a szó szoros értelmében hatalmas területeket tehet pusztává, mint ez Ausztráliában történt meg a nyúl esetében. Az élőhely egyensúlyának felborítását az ember okozta.”(Konrad Lorenz: A civilizált emberiség nyolc halálos bűne)
Videóval

Keszegek télvíz idején

Polyák Csaba 2009-02-16
Amikor megkaptam az idei év első bemutatásra szánt matchbotos összeállítását, bevallom, kicsit megijedtem. Kemény hidegek tartották jégfogságban a tavakat, horgászatra alkalmatlan volt a legtöbb állóvíz. A kezemben tartottam az év első párosát, és törtem a fejem. Most mitévő legyek? „A horgásznak szerencséje is kell, hogy legyen”, tartja a mondás, ami végül az én esetemben is igaznak bizonyult. A kemény hidegeket váratlan enyhülés követte, messzire űzve a folyók hátáról a jégpáncélt. A tavakat borító jég szorításán ugyan nem engedett, de felcsillant a remény, hogy végre horgászhatok egy jóízűt. Ha tovább olvassátok ezt a kis beszámolót, nem csupán a bemutatásra szánt Shimano szettről tudhattok meg mindent, hanem arról is, hogy mi kell a tél közepén egy jó kis keszegezéshez.
Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2025 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.