Rendezés

Új pergető botok a Spro kínálatában

Kiss Gábor 2010-02-27
Rendhagyó botteszt következik az alábbiakban, a megszokottól eltérően nem egyetlen egy, hanem öt pergető botot veszünk tüzetesebben szemügyre. Hosszuk 2,5 métertől 3 méterig terjed, dobósúlyuk pedig 20-50, illetve 20-70 gramm. A terjedelmi korlátok miatt igyekszem a konkrét adatokra szorítkozni, de természetesen saját tapasztalataimat és ajánlásaimat is megfogalmazom. Bár talán több lesz a táblázat a szokásosnál…

A nagy pergetőbot-teszt - 2. rész

Benyhe János 2010-01-31
A cikk első részében megismerkedtünk a módszer elméleti hátterével és a mérések kivitelezési módjával. A második részben lássuk magukat a botokat!Igyekeztem minél több kereskedelmi forgalomban lévő és közkézen forgó pergető pálcát bemutatni, az UL-től a harcsázóig, 1,80-tól 3 méterig. A botoknak kb. a fele barátoktól, ismerősöktől, és persze a saját fegyvertárból származott, a másik felét a Haldorádó áruház bocsátotta rendelkezésemre a teszthez.

A nagy pergetőbot-teszt - 1. rész

Benyhe János 2010-01-30
A következő kétrészes cikkben egy viszonylag egyszerűen elvégezhető és objektív „házi” tesztmódszert szeretnék ismertetni, ami egyértelművé teszi horgászbotjaink jellemzését, objektív összehasonlítási alapként szolgálhat, elősegítheti egy bottal szemben támasztott elvárásaink megfogalmazását, és végső soron megkönnyíti egy-egy adott célnak megfelelő eszköz kiválasztását. A módszer elvileg mindenféle botra alkalmas, de az érdeklődési körömnek és viszonylagos tájékozottságomnak megfelelően ezúttal a pergető botokról lesz szó.
Videóval

Húzzuk el a halak nótáját! - Stradivari Tournament & Tournament Carp rakósok részletes bemutatása

Polyák Csaba 2009-12-20
„A Stradivarik titka Ferdinando Sacconi (a XX. sz. egyik legjelentősebb hegedűkészítője) szerint hangszereinek hangkaraktere a fapácoláshoz felhasznált kvarc-kálium-nátrium keverékből fakad. Mások a különleges lakkozásnak tulajdonítják a máig utánozhatatlan, egyedi hangzást. Újabb kutatások kimutatták a Stradivari-alkotta hangszerek magas minőségének másik okát: az ún. kis-jégkorszak (i. sz. 1400 körül) lehetővé tette a legegészségesebb fákban a teljesen arányos évgyűrűk kialakulását. Ez a nyersanyag szinte teljesen mentes a hibáktól, vagyis igen szabályos, módját adta a kitűnő „lantkészítőnek”, hogy olyan anyagokból induljon ki, amelyek ma már talán nem is léteznek. Stradivari személyesen utazott el a „Nagyszerű lángok közösségébe”, Trentinóba, hogy a hegedűi számára leginkább megfelelő fenyőfákat kiválassza. Az a vidék ma is egyik termőhelye a világ legjobb, húroshangszer-testek készítésére alkalmas fáknak.”

Arany középút? A Spro HS Signature Allround pergető bot

Kiss Gábor 2009-11-23
Van egy kedves barátom, aki sok mindent túlbonyolít nonszensz módon azzal, hogy a tökéletességre törekszik. Így van ez a horgászatban is, ahol mindig a tökéletes eszközt keresi. Ráadásként kellően konok ahhoz, hogy feltételezéseivel, ötleteivel az őrületbe kergessen. Legutóbb az univerzális pergető bot került terítékre, olyan pálcát szeretett volna, amely kellően érzékeny a sügér horgászatához, de alkalmas folyóvízi gumihalazásra is, és nem mellesleg megfelel a támolygó villantózás követelményeinek is. A harcsa ugyan nem került szóba, de az első pillanatokban azt hittem, ugrat. Lendületből kinevettem és csak közben jöttem rá, hogy bizony rettentően komolyan gondolja. Több hétbe telt, mire eljutottunk odáig, hogy meggyőztem, univerzális bot márpedig nem létezik, maximum olyat lehet találni, amely értő kezekben változatos körülmények között is megállja a helyét. Ez azonban nagyon nehéz feladat és csak a valóban prémium minőségű horgászbotok között lehet egy-két alkalmas darab. Azt is bevallottam, hogy nincs tippem, nem tudok segíteni. 2 napra rá érkezett meg a Spro HS Signature Allround horgászbot.
Videóval

Matchbotozni jó!

Polyák Csaba 2009-11-18
A november nem kimondottan a pontyozás szezonja. A gyorsan lehűlő vízben a halak aktivitása is csökken. Kevesebbet járnak táplálék után, kicsit „belassulnak”, óvatosabbá válhatnak. Ilyenkor két dolgot tehet a horgász. Vagy követi a halak aktivitás görbéjét, azaz otthon marad a jó meleg szobában és egy üveg finom bor mellett rendezgeti a nyári fotókat, vagy erőt véve magán felrántja a meleg gúnyát és igyekszik kihasználni az utolsó ajándék őszi napokat, hogy feltöltődjön a hosszú téli estékre. Én inkább ez utóbbi típus vagyok, a fényképeket ráérek majd a dermesztő hidegben rendezgetni. A horgászataim során, ha csak tehetem, szeretek valami újat, ismeretlent kipróbálni. Ez lehet egy különleges horgászmódszer vagy horgászati stílus, valamilyen általam addig nem használt felszerelés, kipróbálásra váró csalogató anyag, vagy csak egyszerűen egy ismeretlen, megfejtésre váró vízterület. Általában a felsoroltak közül egyszerre csak egy szokott a horgászat középpontjába kerülni, de mint mindenben, itt is lehetnek kivételek. Az pedig, hogy mindezek együttállása olyan élményekkel gazdagított, amelyekre sokáig emlékezni fogok, már csak kellemes ráadás.
Videóval

Új TOP MIX rakós teszt pontyokkal

Papp József 2009-08-28
Több évi utánjárásomba került, melynek a végén sikerült nem kis szerencsével elérni azt, hogy végre igazán karcsú, könnyű, gyors és mindemellett erős, strapabíró rakós botokkal jelenhet meg a TOP MIX a jövő évben a rakós botok piacán. Az igazán csúcsminőségű rakós botokat az olasz ITALICA cég fogja készíteni, tehát olasz minőséggel lesz dolgunk. Természetesen ennek megfelelően a botok alkatrész-ellátása is legalább 10 évig biztosított lesz.
Videóval

Rendeltetésszerű használat, avagy ismerkedés a Nevis Sensor Carp rakós bottal

Polyák Csaba 2009-06-26
A horgászathoz - szerintem és többek között - három dologra van szükség. Időre, pénzre és némi szerencsére. Az idő, amit a horgászatra fordíthatunk, egyénenként változó. Van, aki szinte naponta, és van, aki csak havonta néhány alkalommal jut ki a vízpartra. A szerencse forgandó, néha a horgásznak, máskor a halaknak kedvez. Nézőpont kérdése, hiszen ami az egyiknek szerencse, az a másiknak nem. Szerencséje pont ezért mindig van valakinek, jó esetben a horgásznak. A harmadik a pénz. Mondhatjuk: Ugyan már, az a legkevesebb! Szó szerint. Sokaknak azonban a legkevesebből kell kihozni a legtöbbet. Lehetséges ez? Kompromisszumok megkötése mellett igen.

FOX rakós bot teszt 6. rész - Sipos Zsolt beszámolója

Sipos Zsolt 2008-11-10
Kezdjük talán a legelején: hatalmas meglepetés volt számomra, mikor megláttam, hogy én lehetek a Fox Carp Ambush rakós bot egyik tesztelője. Rögtön fel is hívtam a Haldorádó áruházat, nem egy viccről van-e szó (már volt részem hasonló poénokban :)), ahonnan jött a számomra megnyugtató válasz: „ez nem vicc”. Akkor jó, gondoltam, és innentől kezdve csak e bot és a számításba jöhető horgászhelyek, stratégiák jártak az eszemben, ja és persze hogy miként és hogyan írjam meg a cikkem…

FOX rakós bot teszt 5. rész - Berényi Zoltán beszámolója

Berényi Zoltán 2008-09-26
A botot kézbe véve a Tanú című film egy fontos része jutott eszembe, ahol az ürgebőrbe varrt titkos üzenetekről szólt a jelenet. Nos, érzéseim szerint itt leginkább egy medvét próbáltak belevarrni az angol tervezőmérnökök egy róka bőrébe. És ez a feltevés a használat során be is bizonyosodott, a pontyok nem kis bánatára.

FOX rakós bot teszt 4. rész - Kondrát Balázs beszámolója

Kondrát Balázs 2008-09-01
Még nem tudtam, hogy én vagyok az egyik szerencsés, aki tesztelheti a Fox Carp Ambush felsőkategóriás rakós botot, de már ismerőseim hívtak, hogy milyen mázlista vagyok. Először nem akartam elhinni, ezért magam jártam utána, azt hittem, csak „kész átverés” az egész, de mégsem - valóban én lehetek az egyik teszthorgász! Sajnos nem sok időm volt arra, hogy a botot teszteljem, mindössze egy napot tudtam vele horgászni. De remélem, azért arra elég volt, hogy bemutathassam az én szemszögemből. Nem is szaporítom tovább a szót, lássuk a tesztet!
Videóval

Shimano Catana snecizősor bemutatása

Polyák Csaba 2008-08-20
A versenyhorgászat alapja a snecizés. Sok versenyző szájából hallottam ezt a mondatot. Ezzel maximálisan egyet is értek, azzal a kiegészítéssel, hogy szerintem az egész horgászat alapja a snecizés, vagyis az apróhalazás. Még nem is annyira régen az első horgászbotjaink egyszerű mogyoróvesszők, rövid kis spiccbotok voltak. Sokunk ezekkel riogatta a környező csatornák bodorkáit. Egy nap a horgászboltos barátommal beszélgettem, aki számomra megdöbbentő információt osztott meg velem. Sok szülő gyermeke horgászatra való beoltását rögtön orsós, fenekező felszerelés beszerzésével kezdi. A kimondottan első, ismerkedéshez tökéletes rövid spiccbotokra azt mondják: „Azzal nem lehet nagy halat fogni”. Ez igaz. Ellenben nem is kellene rögtön ezzel kezdeni.

FOX rakós bot teszt 3. rész - TOP GUN - Monoki László beszámolója

Monoki László 2008-08-06
A selejtező miatti letargiából élesztett újjá a hír, hogy nekem is részem lesz a Fox Carp Ambush rakós tesztjében. Ahogy közeledett a nap, egyre többször jutott eszembe a jelenet, mikor Tom Cruise-nak azt mondja a parancsnok: „Eldőlt, maguk mennek Top Gun-ba, ne hozzon szégyent az ezredére.” Vajon ez a bot is egy csúcsfegyver, egy hightech, érzékeny műszer, vagy használható is, netán mindkettő?

FOX rakós bot teszt 2. rész - Kenyeres László beszámolója

Kenyeres László Károly 2008-07-10
Aznap, mikor megkaptam az értesítő levelet, hogy kisorsoltak az egyik teszthorgásznak, nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem akartam a botot tesztelni, csak azért jelentkeztem, hátha megnyerem a botot. De ha már így hozta a sors, elfogadtam a „felkérést”. Veszítenivalóm nem volt, legalább kipróbálhatok egy felső kategóriás botot. Lássuk, mire mentem vele…
Videóval

FOX rakós bot teszt 1. rész - Molnár Tamás beszámolója

Molnár Tamás 2008-07-04
Hány, de hány horgász vágyik arra, hogy a hobbija legyen a munkája, hogy minden nap úgy kelhessen föl, hogy azt csinálja, amit szeret, hogy teszthorgász lehessen. Nekem megadatott a lehetőség, egy hétre azzá válhattam, és tesztelhettem egy csúcskategóriás Fox Carp Ambush rakós botot. Az erről szerzett tapasztalataimat és horgászat legizgalmasabb pillanatairól készült kisfilmet fogadjátok szeretettel!

SPRO Pellet Waggler 420 by Döme Gábor matchbot bemutató

Polyák Csaba 2008-06-30
Emlékszem azokra az időkre, mikor hazánkban még hiánycikknek számítottak a „márkás” horgászeszközök. Létezett persze hazai horgászcikk ipar is, hiszen ki ne emlékezne a jó öreg Duna, Tisza névre keresztelt üvegbotokra, vagy a legendás MPO-X horgászorsókra, de egy Shakespeare vagy Ryobi orsó többnyire csak külföldi beszerzésből kerülhetett magyar pecás kelléktárába. A „(h)ősi időket” a bőség követte. Sorra jelentek meg az addig csak vágyott horgászbotok, orsók a boltok polcain. Ma már szinte minden kapható, mi szem-szájnak ingere. Arra azonban még ma is felkapjuk a fejünket, ha magyar horgász nevével fémjelzett horgászbotot hoz forgalomba valamelyik gyártó.

Top Mix Extreme Carp rakós bot teszt

Papp József 2008-06-24
A rakós botos horgászatról a legtöbb horgásznak a versenyhorgászat jut eszébe, hiszen ha elmegy egy versenyre, vagy ha versenyekről készült képeket nézeget, szinte mást sem lát, mint hosszú, vízfölé nyúló botok erdejét. Azonban a tájékozottabbak tudják azt, hogy ezeknek a botoknak vannak nagyhalas változatai is, és azt is, hogy nagy élményt nyújt egy ilyen bottal megfogni egy-egy pontyot, esetleg ponty matuzsálemet, vagy túljárni az amur eszén. Azt is tudják, hogy folyóvízen a finomszerelékes horgászatnál a rakóst semmi sem pótolhatja, semmilyen módszerrel sem lehet a csalit olyan pontosan vezetni, felkínálni, mint a rakós bottal.

Csukafogó rókák

Miklós Czender 2008-05-30
Két olyan botot szeretnék röviden bemutatni nektek, melyek a hazai horgászcikk piacon - többé-kevésbé - ritkaságnak számítanak. Nem feltétlen azért, mert a FOX ezekkel valami gyökeresen újat alkotott volna, sokkal inkább azért, mert itthon az ilyen fajta botok kínálata igen szűknek mondható. Mindkettőt csukafogásra találták ki, s mindkettő az Xtreme botsorozatba tartozik.

Teszthorgászokat keresünk - 3. rész

Polyák Csaba 2008-05-16
A Haldorádó Horgászportál látogatói lassan már megszokhatták, hogy az oldal üzemeltetői időről időre valami meglepetéssel kedveskednek. Ezek közé tartozott az a kezdeményezés is, amely során a FOX hazai importőrével karöltve lehetőséget biztosítottunk arra, hogy azon szerencsés horgászok, akik jelentkeztek és Fortuna kegyeit is elnyerték, valódi csemegéket tesztelhessenek. Először a bojlis horgászok, majd őket követve a feederbottal horgászók jutottak minőségi tesztalanyokhoz, illetve - írásaik révén - szóhoz. Az olvasók élménybeszámolói és a visszajelzések alapján egyértelműen sikeresnek volt mondható a kezdeményezés, amelyet most egy újabb remek horgászeszköz, a FOX CARP AMBUSH pontyos rakós bot kipróbálásának lehetőségével folytatunk.

Fox feederbotok tesztje 5. rész - Bodor András beszámolója

Bodor András 2008-03-05
Amikor megtudtam, hogy én tesztelhetem a Fox feederbotokat, egyből elkezdtem készülni. Képzeletemben kapás kapást ért, és hatalmas pontyóriásokkal küzdöttem a tó partján. Persze a valóság ritkán alakul úgy, ahogy elképzeljük. Ami csak hátráltatni tudott, az most közbejött, volt itt orrtöréstől kezdve hózáporig minden, ami „kellemessé” tudta tenni a horgászatot. Így elmondhatom, hogy egy igazán extrém teszt részese lehettem.

SPRO Passion Premium Carbon Impulse Specialist botteszt

Egedi Róbert 2008-01-21
Egy eredményes horgászat reményében hívtam el Benyust, azaz Benyhe Jánost a Mártélyi Holt-Tiszára. Az éjszakai és nappali tartós mínuszoknak köszönhetően már a legtöbb horgászvíz befagyott ekkora, ezért döntöttünk úgy, hogy ez a hely lesz a legmegfelelőbb számunkra. A hatalmas vízfelületnek és néhol tekintélyes vízmélységnek köszönhetően ez a holtág lassabban fagy be, mint más sekélyebb tavak, csatornák. János egyébként nem véletlen mondott igent a felkérésemre. Az előző két Passion botteszt igencsak felkeltette az érdeklődését, és mint mondta, mindenáron ott akar lenni a Carbon Impulse Specialist botcsalád három legújabb darabjának tesztelésekor.

Fox feederbotok tesztje 4. rész - Polónyi György beszámolója

Polónyi György 2008-01-07
A közelmúltban egy nem mindennapi lehetőségre figyeltem fel kedvenc oldalamon, a Haldorádón. Az angol Fox cég és a Haldorádó jóvoltából a bojlis botok után - a fanatikus feederbotos horgászoknak is kedvezve - a csúcskategóriás Fox Horizon Extreme Feeder család két tagjának, a 4,25 méteres FX1 és a 4,55 méteres FX2 kipróbálására nyílt lehetőség. Egy átlagos horgásznak nemigen adatik más lehetősége két ilyen botot élesben kipróbálni, ezért kaptam az alkalmon, és jelentkeztem az általam legmegfelelőbbnek gondolt időpontra. A sorsolás utáni napon megdöbbenve láttam az e-mailt, melyet a Haldorádó Team küldött, hogy én vagyok az egyik szerencsés nyertes. Tudtam, hogy a Fox mesterműhelyében mindent megtettek azért, hogy kiváló minőségű botokat kaphassunk kézbe, ezért kíváncsian vártam a pillanatot, amikor kipróbálhatom ezt a két feederbotot.

Hol a határ?

Döme Gábor
Legutoljára 2000 áprilisában jelent meg a Sporthorgász Magazin oldalain az a távdobó tesztem, amely során arra voltunk kíváncsiak, hogy mire képesek a feederbotok. Már akkor is megdöbbentő, és már-már hihetetlennek tűnő adatokat rögzíthettünk. Három feederbottal is sikerült az általunk kitűzött 100 méteres álomhatárt elérni, sőt túl is szárnyalni. Az akkori „győztes” egy Spro Inotec 420 MH feederbot volt, amellyel (50 grammos ólomsúllyal) 107,2 méterre sikerült dobni. Azóta eltelt 7 év, amely nem kis idő! Ideje volt utána nézni, hogy mire képesek 2007-ben a feederbotok!

Fox feederbotok tesztje 3. rész - Néder Attila beszámolója

Néder Attila 2007-12-19
Randipeca a Fox nővérekkel - akár ez is lehetett volna ennek az írásnak a címe… Egyszer úgy alakult, hogy összejöttem egy fotómodell lánnyal. Gyönyörű volt, kedves és bájos. Az újságárus standoknál mindig megálltam, mert a lány kacsintott vissza rám a címlapokról. Mérhetetlenül büszke voltam magamra, hogy a világ legszebb nőjével járok. A haverok sárgultak az irigységtől, és én meg tettem is mindig rá egy lapáttal, hadd sárguljanak. A kapcsolat mégsem tartott sokáig.

Shimano Technium XTA rakós bot teszt

Egedi Róbert 2007-12-03
Nehéz idők járnak manapság a teszthorgászokra! A hirtelen jött hideg, téli időjárás gyakorlatilag teljesen ellehetetlenítette a halfogást. A tavak jelentős része már be is fagyott, de amelyik esetleg még ellenáll tél tábornok támadásainak, ott sem igazán lehet kimagasló eredményeket elérni. Szerencsére városunk (Kiskunhalas) határában, az Ezüst-tó Horgászcentrumban még a befagyás előtti utolsó pillanatokban sikerült kipróbálni ezt a nagyszerű Shimano összeállítást. A rendkívül erős és hideg szél, valamint az előző napi havazás ellenére is meglepően jól táplálkoztak a halak, az eredmény pedig nem maradt el!

Spro Passion Premium Carbon Spin Light botteszt

Egedi Róbert 2007-11-30
Az újabb Spro pergető botok tesztjének második állomásához érkeztünk, ahol a tesztalany a Spro Passion Premium Carbon Spin Light horgászbot. A botcsaládban ez a típus kakukktojásnak számít. Formája, felépítése, dobósúly-tartománya és karakterisztikája eltér a megszokott pergető botokétól. Mellesleg illik megjegyezni, hogy ebben a szériában találhatjuk meg a leglágyabb botokat, amelyek dobósúlyát az igazán kisméretű műcsalikhoz igazították.

Fox feederbotok tesztje 2. rész - Stumpf Ákos beszámolója

Stumpf Ákos 2007-11-27
Amikor először láttam meg a portálon a Fox Horizon Extreme feederek tesztelésének lehetőségét, nem gondoltam, hogy jelentkezem rá. Aztán belegondoltam: öt nap a víz mellett, két olyan pálcával, amilyeneket legközelebb már valószínűleg csak képen látok ezután…?! Regisztráltam magam, és nyertem! Ugye milyen egyszerű? Most pedig megpróbálom megosztani veletek a tapasztalataimat, amelyet a horgászatok során szereztem.

SPRO Passion Premium Carbon Spincaster botteszt

Egedi Róbert 2007-11-23
A SPRO Passion botcsalád a holland és japán fejlesztőmérnökök céltudatos, hatékony munkájaként a 2007-es év igazi újdonságaként robbant be az európai, és ezzel együtt a magyar piacra is. Elegáns, ízléses megjelenésével, különleges anyagösszetételével és nem hétköznapi tulajdonságaival hamar a figyelem középpontjába került. Talán az első „sokkoló”, szinte hihetetlennek tűnő hírt a Sikeres Sporthorgász magazin májusi számában olvashattuk, amikor az ismert nagyhal-specialista, Jankovich Krisztián egy nyilvános dobóteszt során a 4,5 méter hosszú Passion Multi Feeder bottal 149 métert dobott! Ráadásul nem ólommal, hanem egy megtöltött bordás etetőkosárral! Feederbottal olyan távolságot ért el, amely eddig elképzelhetetlen volt! Nyilván ekkor sokan felfigyeltek a Passion névre. Természetesen a Spro nem csak feederbotokat készít a különleges Passion alapanyagból, hanem pontyozó és pergető botokat is! Itt az ideje, hogy megismerkedjünk a SPRO Passion pergető botjaival!

Fox feederbotok tesztje 1. rész - Jenei András beszámolója

Jenei András 2007-11-07
Charlie hívja FOXtrott 1-et… Ez a mondat jutott eszembe, mikor először kezembe vettem a tesztelésre kapott FOX Horizon Extreme Feeder 4,55-öt. Mint egy Spitfire vadászgép: nehéz, brutális és kompromisszumokat nem tűrő, de egyben kecses, míves és öröm nézni, ahogy parádézik. Persze ha ellenfelére akad, nem ismer kegyelmet! Utána összeraktam a kistestvért is, a 4,25-ös botot. Ez még jobb benyomást tett rám, szerelem lett első látásra!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.