Rendezés

„Fagyos” gondolatok

Borbiró Ádám 2017-02-18
A késő őszi és téli időszak elsősorban az új, következő évben debütáló termékek teszteléséről szólt számomra. Mindig különleges dolog olyan csalogatóanyagokkal horgászni, amit még garantáltan soha, senki nem használt. Ezen új termékek szisztematikus tesztje azonban sokkal nehezebb és sokrétűbb feladat, mint azt sokan gondolják. Így ahelyett, hogy ezt most „mélyebben” kielemezném, inkább megosztok egy-két érdekes pillanatot a tesztidőszakból, amelyben több újdonság is szerepet kap majd. Azoknak, akik télen is szívesen „kergetik” a pontyokat, garantáltan itt a helyük!

FeHoVa 2017, Haldorádó szemmel

Sipos Gábor 2017-02-17
A FeHoVa kétségkívül az év legnagyobb horgász-vadász kiállítása. A tavaszra áhítozó pecások már türelmetlenül várják a jó időt, és ez a rendezvény jó lehetőséget kínál számukra, hogy a szezonra feltölthessék készleteiket és megvásárolják azokat a felszereléseket, csalogatóanyagokat, amelyekre szükségük lehet. A Haldorádó standjához azonban nemcsak vásárolni jöttek az érdeklődők, hanem azért is, hogy első kézből kaphassanak érdemi információkat a 2017-es újdonságokról.

Így készül a behúzós végszerelékem leadcore előkén blow back riggel

Kerekes Ernő 2017-02-16
Sokan keresnek meg azzal kapcsolatosan, hogy milyen végszerelékeket ajánlok egyes vizekre, valamint ezeket hogyan válogatom össze és készítem el. Most ezt szeretném bemutatni az első lépésektől az utolsóig, hogy én miként is állítok össze egy-egy szereléket,.

Téli horgászat tavaszi időjárásban

Stojanović Daniel 2017-02-15
Beköszöntött a tél, megérkeztek a reggeli fagyok is. A fejemben már a téli film pörög, azon morfondírozom, hogyan kell majd elkezdeni a hideg vízi horgászatot. Már több mint egy hónapja nem voltam pontyozni, és már nagyon hiányzott. Utolsó feederes horgászatom a Dunán esett meg és kész kudarc volt. Horgászbarátaim hatására és idő szűke miatt az elmúlt időszakban csak pergetni jártunk, volt is néhány átlagos csuka, örültem is nekik, de továbbra is pontyokról álmodoztam.

Dévérek helyett bodorkák egy pontyos vízből

Vladika Sándor 2017-02-14
Napok óta fagyos reggelek köszöntenek. Pár nap, de lehet, már annyi sem maradt, hogy a vizeket teljes terjedelemében jégpáncél vegye fogságába. A horgászok többsége már lezárta az horgászszezont és fejben már a tavaszi pecákra készül, de ez a megállapítás ránk nem igazán vonatkozik, nálunk a szezon soha nem ér véget! Péntek késő délután jött az ötlet Gyuri és Gergő barátaimtól, hogy nem lenne rossz a szombati napot a vízparton tölteni és megpróbálni még elcsípni egy pár halat…

Felső-Tiszai kalandok XXX. rész – Jeges kaland

Takács Péter 2017-02-13
Úgy elröppent az év vége, hogy csak na. Mire észbe kaptam, már az év végi szabadságok kivételét egyeztettük épp, és advent 4. vasárnapját is lekéstem. Olyan mennyiségű munka volt az év utolsó 3 hónapjában, ami egyszerűen lehetetlenné tette, hogy kijussak a vízre horgászni. Még a fa csónakom Tiszába való befagyás elleni lementését is külföldről logisztikáztam le. A horgászengedélyben októberi dátummal volt az utolsó horgászati „X”, így nem csoda, hogy karácsonykor már nagyon sóvárogtam a víz után…

Egy év a tározón – Pontycentrum a Tisza tavon 1. rész

Czifra Antal 2017-02-12
Tavaly év elején a Pontycentrum csapatának több tagja is úgy gondolta, hogy horgásztúráinak nagy részét a hatalmas kiterjedésű Tisza-tavon fogja eltölteni. Ebben a kétrészes írásban azt szeretnénk megmutatni, hogy is sikerült ez elsőre, illetve az eddigi tapasztalatainkból leszűrve reméljük, hogy némi segítséget is tudunk majd nyújtani az idelátogatóknak.

Mozi helyett!

Sipos Gábor 2017-02-10
Nincs is jobb annál, mint a hosszú, téli, hideg estéken bevackolódva a kanapéra megnézni egy jó filmet vagy elolvasni egy könyvet. De közkedvelt téli program a mozizás vagy éppen egy-egy színházi előadás megtekintése is. A karácsonyi elkényelmesedés és a szilveszteri tespedés után azonban a horgászok nagy része már vágyik a szabad levegőre, még akkor is, ha a horgászat útjába olyan apróságok állnak, mint a 8 centis jégpáncél. Egy-egy séta vagy kirándulás talán átmeneti enyhülést nyújt, de akkor is viszket már az ember tenyere. Csak jó lenne bedobni, csalizni, esetleg halat fogni. Én nem vagyok nagy téli horgász, de bizony amikor Simon Zoli barátom meginvitált egy pár órás menyhalazásra az Újpesti vasúti híd közelébe, nem gondolkodtam sokat azon, hogy vegyem-e a csizmám, vagy sem!

Nem mindig a méret a lényeg

Szemerszki Richárd 2017-02-09
Az ősz – ahogy mondani szokták – az elmúlást szimbolizálja. De az elmúlás mellett valaminek a kezdete is. Esetemben ez a valami nem más, mint az őszi csukázás. Ezúttal szeretett csatornámon, a Nyugati-főcsatornán próbáltam kapásra bírni őket…
Videóval

Hideg vízi pontyhorgászat feederrel 18. rész – Léki pontyhorgászat

Döme Gábor 2017-02-08
Soha nem fogtam még lékből pontyot, ezért nagyon vágytam rá, hogy legalább egyet kapásra bírjak! Kettő napot szántam rá a tél derekán, a leghidegebb időszakban, hátha sikerül végre… A második nap késő délutánján, január 21-én, 8 ember szeme láttára sikerült fognom egyet. Örömöm leírhatatlan volt! A sikeren felbuzdulva jó néhány napot töltöttem még a jégen, hogy tökéletesre csiszoljam a léki feederes pontyhorgászatot.

Két éjszakás őszi kaland – királyi töves Mocsáról

Pataki Gergely 2017-02-07
Szeptemberben egy ismerősömtől meghívást kaptam egy igazi folyóvízi pontyozásra a Tisza Kiskörénél található alsó szakaszára. A néhány napos túra időpontját október végére időzítettük. Az időjárás azonban sajnálatos módon keresztülhúzta számításaimat. Az indián nyarat egy hirtelen érkező hidegfront váltotta fel, amely kiadós esővel és lehűléssel érkezett a Kárpát-medencébe. A Tisza néhány nap alatt megáradt, vize zavarossá vált. Vendéglátóm, aki szinte együtt él a szőke folyóval, maradásra késztetett. Az élővízi élményekről ugyan kénytelen voltam lemondani, de a drasztikus időváltozás jó esélyt kínált egy tavi horgászatra, ezért úgy döntöttem, hogy mindenképpen zsinóráztatással fogom tölteni az előttem álló 48 órát…

Nagyhalas praktikák egyesületi tavakon 1. rész

Borbiró Ádám 2017-02-06
Az intenzíven telepített tavak után ideje egy vad(abb) víz felé venni az irányt! Sokan nem tudnak – vagy nem akarnak – megbarátkozni azokkal a halban gazdag horgászparadicsomokkal, amik reális esélyt kínálnak a halfogásra, sőt akár életünk halával is „megajándékozhatnak”. Ezek a horgászok többnyire egyesületi kezelésben lévő tavakon, vagy nagy természetes vízterületeken horgásznak, amik a legritkább esetben kecsegtetnek igazán jó fogási esélyekkel.
Videóval

XI. Haldorádó Pontyhorgász Napok 3. nap beszámoló

Haldorádó Team 2017-02-05
Záró napjához érkezett a XI. Haldorádó Pontyhorgász Napok rendezvény Kiskunhalason a Haldorádó Centrumban. Ha érdekel mi történik ma a bolt területén, vagy a rendezvénysátorban, akkor érdemes naponta többször is visszatérni, hiszen az írás folyamatosan frissül, valamint a nap végén egy videó is várja majd az érdeklődőket! (frissítve: 17:00)
Videóval

XI. Haldorádó Pontyhorgász Napok 2. nap beszámoló

Haldorádó Team 2017-02-04
Második napjához érkezett Kiskunhalason a XI. Haldorádó Pontyhorgász Napok. A tegnapi naphoz hasonlóan, ma is folyamatosan frissülő képekkel szolgálunk a rendezvény egy-egy érdekes pillanatáról. Az időjárás és útviszonyok ma is kifogástalannak ígérkeznek, így a legtávolabbról érkezők is biztonságosan kellhetnek útra! (frissítve: 17:40)
Videóval

XI. Haldorádó Pontyhorgász Napok 1. nap beszámoló

Haldorádó Team 2017-02-03
8 órakor megnyitotta kapuit a XI. Haldorádó Pontyhorgász napok Kiskunhalason, a Haldorádó Centrumban. 3 nap, ami csak a pontyhorgászatról szól! Előadások, termékbemutatók, akciók, kedvezmények. A nap folyamán folyamatosan frissülő képekkel, hírekkel tudósítunk. Érdemes többször visszalátogatni a nap során, hogy bepillantást kapjatok a pénteki nap eseményeibe. (Frissítve:20:40)
Videóval

XI. Haldorádó Pontyhorgász Napok 0. nap beharangozó

Haldorádó Team 2017-02-02
Csütörtök délután van, mindenki lázasan pakol a Haldorádó Centrumban, hogy holnap, azaz pénteken a XI. Haldorádó Pontyhorgász Napok első napjára, már minden a helyére kerüljön és elkezdődhessen a 3 napos rendezvény. Tekintsünk be a készülődésbe!

Melegíts be leforrázott bojlikkal!

Pataki Gergely 2017-02-02
Ha a bojlik vonzerejét a forraló trükkel megnöveled, BIZTOSAN több pontyot fogsz majd! Napjainkban a csúcsminőségű bojlik széles választéka áll rendelkezésünkre. A legkövetkezetesebb horgászok hajlamosak egy bizonyos típussal lenyomni egy-egy szezont ugyanazon a vízterületen, ez pedig arra ösztönzi a pontyot, hogy minden gond nélkül megszokott és biztonságos táplálékforrásként azonosítsa ezeket a golyókat és el is fogyassza őket. Aki egy neves cég termékének szavaz bizalmat, nem fog csalódni, elvégre a minőségi csali bizonyított már, így az etetősdi hosszú távon mindig kifizetődő lesz.

Megújult a Haldorádó Horgászportál, 2017. február 1.

Haldorádó Team 2017-02-01
2002. március 3-án tárta ki virtuális kapuit a www.haldorado.hu, amely köszönhetően látogatóinknak és a Haldorádó Team Kft. lelkes munkatársainak, jelenleg Magyarország leglátogatottabb, vezető internetes horgászportálja. A fejlődés mint minőségi változásokkal és előnyökkel járó folyamat elválaszthatatlan a tapasztalatszerzéstől. Az eltelt évek során erre volt lehetőségünk bőven, így mára felismertük azokat az igényeket, elvárásokat, melyeket weboldalunkkal kapcsolatban mutattatok. Tudjuk jól, lehetetlen mindenki elvárásának megfelelni, mégis azt szeretnénk, hogy a nap mint nap idelátogató horgászok jól érezzék magukat, és egyre magasabb színvonal mellett találják meg azt, amire szükségük van. Lássuk, milyen újításokat tartalmaz a modernizáció!
Videóval

Prologic, Okuma és Savage Gear újdonságok

Haldorádó Team 2017-01-31
Nem telhet el év úgy egy pontyos kiegészítőket gyártó cég életében, hogy ne szentelne időt és energiát a fejlesztésekbe, esetleg meglévő termékei továbbformálására, jobbá tételére. Szerencsére a Prologic márka neve garancia a jó minőségű, fejlett technológiát alkalmazó, innovatív és megfizethető árú termékekre. Ebben az összefoglaló írásban szeretnénk önöknek megmutatni, melyek azok az idén a Haldorádó kínálatában is megtalálható újdonságok, amelyekről tudjuk, hogy sok pontyhorgász vízparton töltött idejét teszik tartalmasabbá és egyben egyszerűbbé.
Videóval

Már csak 4 nap és és itt XI. Haldorádó Pontyhorgász Napok!

Haldorádó Team 2017-01-30
Célegyenesbe fordult a XI. Haldorádó Pontyhorgász Napok, hiszen már csak négy napot kell várni, és a rendezvény megnyitja kapuit Kiskunhalason, a Haldorádó Centrumban! Az eddigi beharangozók során folyamatosan találkozhattatok az idei kiállítás érdekességeivel, azonban mostanra bizonyára sokan kíváncsiak vagytok arra, hogy konkrétan milyen programokkal és újdonságokkal várjuk a pontyhorgászat szerelmeseit. Ebben a cikkben minden lényeges információt összefoglaltunk, s minden újdonságunkról lerántjuk a fátylat! Ha unod már az téli kényszerpihenőt és szívesen mennél már horgászni, köztünk a helyed!

Megjelent a megújult Magyar Horgász 2017. februári száma

Magyar Horgász 2017-01-29
Örömmel adunk hírt a HALDORÁDÓ horgászportál látogatóinak a megújult Magyar Horgászról. Nemcsak tartalmát tekintve, hanem formailag is frissebb külsőt öltött a legnépszerűbb hazai nyomtatott horgászmédia. Hamarosan az újságárusoknál a 100 oldalas Magyar Horgász februári száma. Ízelítő a tartalomból: Kedvezményes FEHOVA belépő Előfizetői akció csalicsomaggal Csuklóból szerelve Téli kényszerpihenő UL feeder - téli keszegezés Mindennapi kenyerünk 2. A bajai Sugovica Tegzes legyek és kötésük Lékhorgászat a Mecsek lábánál Tisza-tavi tapasztalatok Plasztikokkal a fagyos Tiszán Süllős teóriák Téli süllőtanyák Kicsit jobbra, kicsit balra Versenykiírások 2017. Kérdések és válaszok Rekordfogások

A Sikeres Sporthorgász 2017. februári tartalmából

Sikeres Sporthorgász 2017-01-28
Szobapeca a mínuszokban Villámütések a folyón Láz a bércen Balatoni hétköznapok Menyhalhorgászat a Dunán Tavaszváró pickerezés A decemberi Ebro Irány a jég!
Videóval

Megjelent a Haldorádó 2017 termékkatalógus, lapozz bele!

Haldorádó Team 2017-01-25
A 2016 év végén, illetve a 2017 év elején folyamatosan filmekben, írásokban mutattuk be a Haldorádó 2017-es újdonságait. A katalógusunkban az újdonságok mellett az összes "régi" termék is megtalálható, ráadásul idén is igazán interaktív kiadványt nyújtunk át most virtuálisan mindenkinek. Ne hagyd ki, lapozz bele!

Egész évben plasztikokkal II. rész: január-február

Szalai Gábor László 2017-01-26
Az év első két hónapját joggal tekinthetjük a plasztik csalis pergetés valódi szezonjának. Januárban és februárban van a legnagyobb létjogosultságuk a különféle lágy műcsaliknak, és a módszer elsőszámú célhalainak tekinthető nemes és kősüllők is talán ekkor foghatók legjobban. Ám ez a két hónap sem csak a tüskéshátúakról szól, hiszen sok egyéb halfaj is fennakadhat a kitartó pergető horgász horgán ilyenkor. A sorozat második részében a két legmarkánsabb téli hónapunk kínálta pergető horgászati lehetőségeit szeretném összefoglalni, újfent kizárólag csak a plasztik csalis vonalon haladva.

Versenynaptár 2017

Haldorádó Team 2017-01-25
Elkészült a 2017. évi versenynaptár tervezete. Ez alapján máris könnyebb a szabadságok és szabadnapok ütemezése - nagyon sok jó verseny vár ránk ebben az évben is. Remélhetőleg a versenyek időpontjai véglegesek, amennyiben mégis változás következne be, igyekszünk a legrövidebb időn belül korrigálni. Ismét jöhet a tervezés, készülődés. Továbbra is felajánljuk, hogy aki megjelenésre érdemes versenyről tud, szeretné oldalunkon közzétenni, szívesen állunk rendelkezésre. Nem kell mást tennie, mint a naptár alján található e-mail címre a verseny megnevezését és pontos dátumát elküldeni.

Felső-Tiszai kalandok XXIX. rész - Keszegrajok környékén

Takács Péter 2017-01-24
Már régóta azt vallom, hogy nincs igazán pergető szezon, hanem az a tilalom végétől annak kezdetéig tart egész évben. Azonban ha a Tisza az év jó részét áradással tölti, mely zavaros vízzel párosul, akkor csak a lehűlésben bízhatunk, aminek köszönhetően kevesebb lesz benne az alga, illetve a lassuló folyó le is tisztul egyben. Ilyenkor az első pár horgászat mindig szinte keresgélésből áll: adnak vajon halat a jónak vélt helyek?
Videóval

Haldorádó új termékek 2017

Döme Gábor 2017-01-23
Talán nem túlzok, ha azt állítom, hogy kevés olyan innovatív és aktív, 100%-ban magyar tulajdonú cég van, mint a Haldorádó. A szisztematikus, egyre magasabb szintű munka - amelybe mind több fiatal és tehetséges horgász kapcsolódik be - olyan végtermékekben testesül meg, amelyek kis mennyiségben és rendkívül egyszerű használhatóság mellett is kikerülhetetlenek a halak számára! Egyre több és nagyobb halakat fognak termékeinkkel a horgászok, akik folyamatosan változó igényeihez, kifinomult ízléséhez 2017-ben is sok újdonságot kínálunk.

Kezdetek kezdete - Csukapergetés

Bottyán Marián 2017-01-22
Úgy hiszem, sokan vagyunk, akik az első lépéseket villantózással, főként csukapergetéssel tették meg. Jómagam sem vagyok ez alól kivétel, ugyanis a helyi kanális partján lettem a pergetés szerelmese. Kézenfekvő, hogy kezdetekben fő célpontjaim a csukák voltak. Az őszi, hűlő vízben meglehetősen étvágyuknál vannak, és viszonylag könnyű őket horogra csalni, amennyiben megfelelő méretű az adott vízterület állománya. Jobb napokon akár többet is foghatunk, az apraja rendszerint elég mohó, ellentétben az öregebb, kiokosodott példányokkal.

Pop-up végszerelék egyszerűen

Haskó Tamás 2017-01-21
A pontyhorgászat világában számtalan előke és felkínálási mód látott már napvilágot, a horgászok leleményességének és a fejlődésnek semmi sem tud gátat szabni. Ez előtt néhány évvel akadtam rá egy nagyon ötletes megoldásra, ami kimondottan lebegő csalizáshoz készült. A leginkább figyelemfelkeltő az egyszerűsége, ezért gondoltam, kipróbálom. Az eltelt idő alatt annyi változott, hogy az előketartómban állandó helyet kapott, és ha pop-up csalizásra kerül sor, akkor ez az első, amihez nyúlok…
Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2025 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.