Rendezés

A Harsányi-tó pergető szemmel…

Mádli Bálint 2012-08-24
Harsány nemcsak a pontyhorgászok Mekkája, de sok pergető horgász is szíves látogatja a harsányi középső tó 10 hektáros vizét. Itt szinte minden ragadozóhalat megtalálunk. Balin, süllő, harcsa akad szép számban, de e vízterület legfontosabb ragadozója a csuka. Nem ritkák a hét-nyolc-kilenc kilós példányok sem. Persze az utánpótlást biztosító épp méretes vagy egy-két kilós példányokból is akad szép számmal.

Nyáron pergetni?

Gégény Viktor 2012-08-06
Ahogy a tavasz véget ér, és beköszöntenek a kánikulával tűzdelt napok, jó magyar szokás szerint a többség leteszi a pergető botot, hogy majd aztán az első csípős hidegek megérkeztével, októberben vegye elő legközelebb. Remélem, ezt a „népi hagyományt” egyre inkább elfelejtjük, hiszen a pergető horgászatnak - bizonyos értelemben - a java még csak a nyárral kezdődik, hiszen a ragadozóhalak ilyenkor is táplálkoznak. Bár a szélvizek ez idő tájban nappal nem igazán adnak komoly halat, a hűvösebb, oxigéndúsabb vizű zónákban kis túlzással „bármi” megtörténhet. Ilyenek a mély folyószakaszok, vagy a tavak egyes rétegei, melyek meghorgászásához ebben az időszakban ideális választás a plasztik csali.

Felső-Tiszai kalandok X. rész - Balintól a süllőig…

Takács Péter 2011-11-11
Talán az egyik leggyakrabban elhangzó kérdés a fórumban vagy épp a horgászok között, ha fogásokról beszélnek, hogy MIVEL fogtad? A hol kérdés is lényeges, de mivel a hely gyakorta - pláne a fórumos beszélgetések során - akár az ország másik végén is lehet, az másodlagos a használt csali mellett. Mint az az előző részből kiderült, a hogyan sokkal fontosabb a csalinál, mégsem elhanyagolható, hogy mit is húzgálunk a felszerelésünkkel, amivel kapásra szeretnénk csalni a ragadozókat. Ebben a részben a saját tapasztalataimat osztom meg a Tisztelt Olvasóval, ezzel szeretnék segítséget nyújtani azoknak, akik végképp tanácstalanok a műcsalik kiválasztását illetően.

Hol, mikor, mit, mivel és miért ne?

Mészáros Levente 2011-10-17
Véleményem szerint a pergetés lényegesen többről szól, mint arról, hogy milyen bottal, milyen orsóval dobálunk a vízparton egy adott halfajra. Én finom szerelékkel kezdtem a pályafutásom, amit a műlegyezés követett, ahonnan egyébként sok mindent átvettem a pergetéshez is. Egy ideje szinte kizárólag a műcsalis horgászat mozgatja a fantáziámat. Na de hol, mikor, mit és mivel fogjak? Ezt a kérdéskört sokan sokféleképpen körüljárták már, miként azt is, hogy miért az a jó csali, időpont vagy helyszín. Íme, egy másfajta megközelítés.
Videóval

Amerikai módra

Lukácsi Béla 2011-10-14
Ha pergetés és Amerika, akkor valószínűleg sokaknak a fekete sügér jut eszébe. Ott a fekete sügér horgászatának óriási kultusza van, hihetetlen mennyiségben rendeznek versenyeket, a top versenyek pedig elképesztő pénzdíjakkal kecsegtetnek. Persze nálunk is van lehetőség e faj horgászatára. Vannak olyan hírek, hogy a fekete sügért rendkívül nehéz megfogni, ezt látszik alátámasztani az a tény is, hogy csak kevés horgász büszkélkedhet azzal, hogy fogott már valaha akár csak egyet is. Valóban ilyen nehéz lenne?

Felső-Tiszai kalandok IX. rész - Kis csali, nagy hal!

Takács Péter 2011-09-22
Amikor ez a cikk megjelenik, már lassan közeledünk az igazi, a legtöbb horgász által pergető szezonnak nevezett időszakhoz. Ez az írás azonban nem a tradicionális pergető időszakban készült, hanem a 2011-es évben „folyamatosan” gyűltek hozzá fényképek, de ami még fontosabb, az emlékek, élmények!

Behálózva

Kecskés Viktor 2011-07-28
Egy tipikus őszi este volt. Nem esett az eső, de a párás levegőt szinte harapni lehetett. Koromsötétben dobáltam lassan két órája kapás nélkül. Egyszer csak egy óriási ütést kaptam a mélyből. A felszökött adrenalin minden fáradtságot kiűzött a szememből. A hal lent maradt, lomhán oldalazott, nem akart felém közelíteni. A bot karikában, a fék szépen, lassan adagolta a zsinórt.
Videóval

A multis dobás alapjai

Benyhe János 2011-07-04
A sok külföldi horgászműsor hatására egyre többen érdeklődnek a multiorsós horgászat iránt, csak nem tudják, hogyan kezdjenek hozzá. A peremfutón nevelkedett horgászok többségének fogalma sincs, hogy a multin található sokféle tekerő bigyó közül melyik mire való. A kezdeti lépések megtételéhez szeretnénk segítséget nyújtani ezzel a kis írással és videóval azoknak, akik szívesen kipróbálnák ezt a számukra újszerű technikát.

Jászok nyomában

Szalai Gábor László 2011-05-22
Tavasszal mindig varázslatos dolgok történnek velem a vízen. Horgászati szempontból ez a kedvenc hónapom. Én ilyenkor gyakran könnyű pergető botot ragadok, és azon halak nyomába eredek, amiket talán a legnehezebb becsapni, mivel rendkívül gyanakvóak. A jászkeszegről van szó, amit bizonyos helyeken, bizonyos időpontokban koncentráltan találunk meg folyóinkban, csak kicsit nyitott szemmel kell járnunk. Ebben az írásban a célzottan jászra történő pergetést szeretném bemutatni a kedves olvasóknak.
Videóval

Mi a csel? - Nagy domolykók nyomában

Gégény Viktor 2011-04-11
Március-április a rablóhalasok böjti hava, hiszen klasszikus ragadozóink közül először a csuka, majd két héttel később a süllő és a balin esik tilalom alá. A harcsa ekkortájt sok helyen még inaktív, különösen a folyókban alig-alig akar megmozdulni. Sokan leteszik ebben az időszakban a pergető pálcát, pedig több halfajunk is kínálkozik élményadónak. A sügér, a pisztráng és a domolykó is jól fogható, melyek közül talán az utóbbi horgászata kecsegtet a legtöbb sikerrel, hiszen a tavaszi domik között testesebb példányokkal is összeakadhatunk…

Pergetés ragadozó tilalom idején

Kecskés Viktor 2011-03-21
Mit tehetünk, ha beköszönt a tilalom? A lecke fel van adva rendesen: „A fajlagos halfogási tilalom idején olyan horgászmódszert kell választani, mellyel elkerülhető az éppen tilalom alatt álló, ívó halak megfogása.” A legegyszerűbb megoldás, ha ilyenkor nem a ragadozókat vesszük üldözőbe. Azért egy vérbeli pergető horgásznak hosszú távon nem csillapíthatja szomját az egy helyben ücsörgés. Mondhatjuk, hogy éppen sügérre horgászunk, miközben tudjuk jól, nem lehet olyan pici csalit felkínálni, amire a csuka ne vágna oda. Lehet feszegetni a nem éppen egyértelmű szabályokat, lehet kiskapukat keresni… én ilyenkor inkább túrázom, sétálgatok kint a természetben.

Sügércsalik

Kecskés Viktor 2010-11-15
Mióta pergetek, a sügérekhez nem volt sok szerencsém, esetleg csukázás, domizás közben jelentkezett egy-egy. Eddigi pergető pályafutásom előző éveiben jó, ha fogtam 20 db-ot. Mostanában viszont elég sok időt, energiát fektettem a sügérezés megtanulásába. Eleinte kevés sikerélményem volt, de a sok csalódás, kudarc nem szegte kedvem. Június 14-én tört meg a jég, be is számoltam az első célzott sügérről. Azóta több mint félezer kisebb-nagyobb csíkos vitézt sikerült becsapnom.

Zsinórok pergetéshez - fonott vagy monofil?

Kiss Gábor 2010-05-10
Már régen elmúlt az az idő, amikor a horgászok télen szögre akasztották horgászbotjukat és csak az első tavaszi napokon bújtak elő a meleg szobából. A pergetés is sikerrel űzhető az év bármely szakában, de talán tavasszal - amikor ragadozó halaink a fajfenntartással foglalkoznak - van pár hét, amikor a legtöbb pergető horgász szusszan egyet, elcsomagolja a plasztik csalikat, a támolygó villantókat és előveszi a novemberben félredobott felszíni wobblereket. Ezzel párhuzamosan átnézi felszerelését és esetlegesen cserére ítéli kiszőrösödött, megfakult zsinórját. A horgászzsinór felszerelésünk elengedhetetlen része, ám ennek ellenére talán a legkevesebb szó esik róla, amikor horgászfelszerelésünk összeállításán fáradozunk. Az alábbiakban a pergetéshez használatos zsinórok tekintetében írok le néhány általam fontosnak vélt szempontot, bízva abban, hogy egy lépéssel közelebb kerülünk a megoldáshoz, vagyis a jó választáshoz.

Hogyan válasszunk pergető botot?

Kiss Gábor 2010-01-29
Abban a szerencsében van részem, hogy több kiváló pergető horgász barátom is van, és szinte titkolózás nélkül megosztjuk egymással tapasztalatainkat halakról, vizekről, módszerekről és felszerelésekről egyaránt. Legtöbbször hamar közös nevezőre jutunk, ám van egy kivétel, ez pedig a horgászbotok kérdésköre. Mindenkinek megvan a kedvence, mindenkinek megvan a saját ízlése. Udvariasan kipróbáljuk, megdicsérjük ugyan egymás felszerelését, de a legtöbbször örömmel vesszük kézbe újra saját, jól megszokott horgászbotunkat. Természetesen igyekszünk meggyőzni a többieket saját igazunkról, ki műszaki adatok, privát mérések, elemzések segítségével, ki szubjektív szempontok figyelembevételével. A műszaki elemzéseket meghagyom hozzáértőbb barátaimnak, én az alábbiakban szubjektív szempontokat osztok meg veletek.

Pergetés = Spro…?

Kiss Gábor 2009-08-13
A magyarországi pergető horgászok 90%-ának feltehetően más megoldás jut elsőre eszébe, sőt talán másodikra is. Nem is csoda, hiszen ismert és kevésbé ismert horgászcikk gyártók újabbnál újabb termékekkel, akciókkal kényeztetnek minket. Különösen a műcsalik tekintetében alakult ki egy komoly dominancia, az Amerikában gyártott műcsalik fogósságában hiszünk legtöbben, pedig a tengerentúlon más víztípusokon és más halfajokra horgásznak. A Spro Magyarországon elsősorban a finomszerelékes és a pontyozó horgászok által ismert és közkedvelt, pedig…

botokról, és egyéb kitérők…

Csákó Gábor 2006-05-05
Elöljáróban annyit, hogy ez az írás csapongó, és kevésbé halszagú, mint azt tőlem talán megszokhattátok. Különleges, mert legkedvesebb, leginkább meghatározó eszközeimről vallok nektek benne, ráadásul ez a hosszúra nyúlt szösszenet nem egyhuzamban íródott, hanem lassan érlelődött (kényszerűségből is, egyfelől, ami talán nem is volt kárára), mert az állandó utazások, költözések, új kalandok, új felfedezések, no és persze az új szerelmek illata formázta, s járja át. Semmi olyant ne várjatok ettől, hogy ki, milyen botot vegyen, vagy éppen milyent ne - személyes vallomás ez a fegyvertáramról, amely hűségében nem csalódtam, s remélem, nem is fogok soha már.

Ultra-könnyen, ha pergetünk

Csákó Gábor 2006-04-13
Van, aki könnyen szereti, és itt egyáltalán nem a kis (t)esti, vagy egyéb kalandokra utalok - pergethetünk kicsit másképp, ha éppen úri kedvünk, vagy a szükség úgy kívánja. Ne becsüljük le a kisebb egyedsúlyt elérő „vigaszhalakat”, mert célzottan rájuk próbálni igenis, érdemes!

Pergető multizás lépésről-lépésre 3. rész

Balaskó Norbert 2005-11-29
A sok-sok elméleti tudnivaló után ebben a részben a multizás, a multis dobás gyakorlati oldalát szeretném bemutatni az én szemszögemből. Hosszú időn át gondolkoztam rajta, hogy miképpen lehetne részletesen, mégis érthetően közzétenni azt, amit igazán csak élőben lehetne pontosan „elmagyarázni”. Végül arra jutottam, hogy senkit sem szeretnék grammokkal, dőlésszögekkel untatni. Ehelyett megpróbálok viszonylag használható képaláírásokkal szolgálni, a fotók remélhetőleg úgyis többet mondanak bármilyen hangzatos körülírásnál.

Pergető multizás lépésről-lépésre 2.rész

Balaskó Norbert 2005-11-11
Mindenekelőtt elnézést kell kérnem amiatt, hogy a lendületesnek induló cikksorozat első részét néma hallgatás követte. Sajnos összezsúfolódott teendőim komoly akadályokat gördítettek közém és a klaviatúra közé, de most megújult erővel igyekszem pótolni a hiányosságokat. Nem is akarom tovább fecsérelni a szót, ezért folytassuk ott, ahol abbahagytuk! Az előzőekben körbejártuk a pergető multizás témája kapcsán felmerülő érveket és ellenérveket, most pedig lássuk, mi a teendő, ha mégis e módszer mellett törnénk lándzsát.

Gyorsan a Sebesre!

Csákó Gábor 2005-06-10
Tavasz derekára megsínyli az ember, ha csak csatikon, holtágakon szórhatja magát széjjel. Kis folyóink varázsa egyedülálló, legyen szó akár a Rábáról vagy éppen a Sebes-Körösről - ezt el nem vitat(hat)ja senki. Azonban rákészülni egy kis folyóvízi pergetésre, hát kérem, feladja a leckét. Hiszen mire, mikor, mivel?

Pergető multizás lépésről-lépésre 1.rész

Balaskó Norbert 2005-06-08
Bevallom, sokáig gondolkoztam azon, hogy írjak-e egyáltalán a multiorsós horgászatról. Mindennek több oka is volt. Egyrészt a portálon Benyus tollából már megjelent két ilyen témájú - szerintem kitűnő - írás, másrészt nem tudtam, hogy érdekli-e a pergető horgászatnak ez a változata az olvasókat. Idővel a reakciókból és hozzászólásokból úgy tűnt, mégis van érdeklődés iránta, ezért úgy döntöttem, hogy - bár még csak a tavaly ősztől kezdtem behatóbban foglalkozni a módszerrel - én is megosztom kezdő multis tapasztalataimat az érdeklődőkkel, hátha nekem is sikerül a multizás gondolatát még csak fontolgatók számára néhány csalódást megspórolnom.

Miről fogok írni?

Lukácsi Béla 2005-01-18
Ez a gondolat volt az első, ami eszembe jutott, mikor megkaptam a lehetőséget, hogy írjak a Haldorádó Horgászportál számára. Majd a kővetkező pillanatban megvilágosodott, hiszen rengeteg mindenről tudnék írni. Csakhogy ezekről valahol, valamilyen formában már írt valaki. Na de se baj, újat írni a mai világban, már nagyon nehéz... Viszont apróságok vannak a tarsolyomban, amik csiszolhatják az olvasó tudását!

Nyelvesnek áll a világ!

Balaskó Norbert 2005-01-13
Teendőim miatt hosszabb ideje nem jutottam el a vízpartra. Egy váratlan telefonhívás hatására azonban nem bírtam ellenállni, és időt szakítottam egy rövidke horgászatra. A telefont István barátom követte el, aki tömören csak annyit mondott: „Azonnal menj le a Derítőre, fogják a csukát, mint atom! Most beszéltem velük és tíz perce szákoltak egy 9-est!” Több se kellett, rögvest „felnéztem” Baksai Antalt, aki mindig készségesen áll az érdeklődők rendelkezésére. Kérdésemre elmondta, hogy pontosan nem tudja, mi van a Derítőn, mivel időközben a Tata közelében fekvő Római tóhoz került, de ha gondolom, látogassak el hozzájuk, mert náluk is szépen megy a hal. A valamikori rablóhal nevelő tó körülbelül két-három éve fogad horgászokat, és mivel régóta kíváncsi voltam rá, ezért igent mondtam a szívélyes invitálásra.

XI. Magyar Horgász Klub Pergető Kupa II. forduló - előzmények

Benyhe János 2004-11-15
A csukaszezon derekán járva, a pergető horgász kósza gondolatai leginkább a Tisza-tó tuskói, töklevelei táján kötnek ki. Így voltunk ezzel mi magunk is az országos pergető bajnokság második fordulóját megelőző hetekben-napokban. El is határoztuk, hogy horgászlázunk csillapítására a szombati versenyt egy kétnapos bemelegítéssel vezetjük be, ami egyúttal hiányos helyismeretünk foltozgatását is szolgálta.

XI. Országos Pergető-bajnokság - I. forduló előzményei

Csákó Gábor 2004-10-19
Nos, igazából nem tudom, hol is kezdjem. Talán ott, hogy létezik egy pergető-verseny, ahol „illett” volna indulnom, azaz indulunk a Portált képviselve már a tavalyi évben is. Azonban egyrészt részemről a félsz - helyt tudok, tudunk-e állni vajon? -, másrészt az idő „kevéssége” nem tette lehetővé tavalyi megjelenésünket azon a bizonyos, Magyar Országos Horgász Szövetség által megrendezett Pergető Kupán. Idén azonban minden másként alakult!

Könnyűpergetős SPRObálkozások

Csákó Gábor 2004-07-13
Az egész úgy kezdődött - még mielőtt Csaba barátom, soraival megelőzne... -, hogy szert tettem egy valóban kézre álló, nagyon finom kis pergető botra. Baráti társaságom - Zsolt és Csaba - két táborra szakadt: egyiküknek szintén "álom" volt a píce, másikuk pedig teljesen indokolatlannak tartotta, főleg annak 2,4-es hosszát. Néhány sügeres napnak el kellett telnie ahhoz, hogy az "egyszemélyes ellentábor", azaz Zsolt is megbékéljen új motyómmal. Pedig meggyőző volt - főleg, amikor a vékony, dinamikus bot úgymond kierőszakolt - hathatós közreműködésemnek köszönhetően - egy majd kettes csukát a sügerek mellől. Igenis, csatornákon, holtágak partjait bóklászva van létjogosultsága a kimondottan "sügeres-lájgtos" fölszerelésnek!

Állítsd meg!

Csákó Gábor
A wobbler egy "egyszerű" műcsali - legtöbbször fából, mind gyakrabban pedig strapabíróbb műanyagból készül. A nevezetes holmival "rém egyszerű" horgászni - bedobom, s mivel húzásra kezd élni, remegni-veretni, csak tekerni kell. A dolog ennél azért lényegesen bonyolultabb! Írásomban igyekszem megismertetni a kezdő, és a már gyakorló pergetőt a wobblerezés néhány hasznos, és gyakorlatban eredményesen alkalmazható trükkjeivel.

Az ideális pergetőfelszerelés 2. rész

Csákó Gábor 2003-10-28
Még év elején volt egy új fórum, itt a Haldorádón, amibe akkor nem tudtam, illetve nem is nagyon akartam írni (a felszereléseimről). Több oka is van ennek. Ha leírom, hogy én, a portál munkatársa evvel és evvel pergetek, az eléggé reklám-ízű (is lehet). Meg persze, lehet, hogy páran rám sütik a “magamutogató menő gyerek” bélyegzőjét is. (Azaz, csak rám sütnék.) Mégis leírom, mikor, mire mit használok, mert úgy érzem, sokaknak segíthetek azzal, hogy az általam használt cuccoknak erényeit, gyengéit egyaránt megírva majd nem kell végigjárniuk azt a nem éppen kellemes utat - ami sok csalódással volt és van teli -, ami jelenlegi és kifogástalannak tartott motyóimhoz elvezetett. Ennyit elöljáróban, mintegy magyarázatként.

Az ideális pergetőfelszerelés 1. rész

Csákó Gábor 2003-10-27
Hogy mi az "ideális"..., rendkívül tág fogalom. Mindig van jobb és még jobb. Anélkül, hogy túlságosan reklámszagúra sikeredne írásom, egyszerűen bemutatom, hogy én mivel is pergetek. Lássuk először a finomabbik pecát. Rendelkezem egy könnyebb bottal (is), s hozzá illő orsóval. Akik gyakran látogatják honlapunkat, azok tudják, hogy talán szívemnek legkedvesebb hala a sügér. Több botot kipróbáltam, akadt közöttük sok jó, de nem találtam olyat, ami egyszerre lett volna finom a sügerezéshez, és erős a kisebb testű - 1-2 kilós - süllők pergető horgászatához. Univerzális finompergetőre vágytam sokáig. Egészen addig, amíg kezembe nem került a Berkley SSGS Titanium névre keresztelt pergető-csodája.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.