Rendezés

Megállták a sarat

Kazi István 2005-10-17
Az idei horgászversenyeken jól szerepeltek a Tisza-parton felcseperedett zentai sporthorgászok. „Kipecázták” a Szerbia és Montenegró országos bajnokságán az előkelő 4. helyet, és az 56 éves egyesületük fennállásának legnagyobb sikerét. Amit pedig roppant merészen a kedvezőtlen vízállás és időjárási viszonyok ellenére is az élő Tiszán, horgászverseny keretében kívántak megünnepelni. És ezt szeptember 11-én, Zenta város napján, a 26. Zenta-kupán meg is tették. A meghívásos találkozóra három országból érkeztek horgásztársak, valamint a Tisza-parti pályán horgászott a 2005-ös év tíz legjobb SZM csapata is, a legerősebb felállásban.

200 kilométeres távverseny

Takács Péter 2005-10-14
Régen nem volt ilyen nyarunk, mint a 2005-ös. A híradók sem szóltak másról, mint a folyamatos esőzés okozta károkról és az árvizekről. Az időjárás gyakran meghiusította a horgászatunkat. Front frontot követett. Ez a hétvége sem indult másképp, terveim között szerepelt, hogy a Tiszán feederezzek egyet, de a helyzet megint elkeserítő volt. A mostani áradás nem csak zavarossá tette a vizet, hanem nagy mennyiségű szemetet is hozott magával. Volt benne műanyag palacktól a felszerszámozott döglött lóig minden. Így maradt a tavi horgászat.

Halfüstölés és a Behr füstölő

Balogh Róbert 2005-10-13
Kultúráktól és földrészektől függetlenül, az emberek több ezer éve tartósítják ételüket. Az egyik legeredményesebb természetes, mesterséges tartósítószer-mentes eljárás a füstölés. Manapság a technika és a szállítóeszközök fejlődésével kissé háttérbe szorul a füstölés mint tartósítási mód, inkább csak ízesítésként alkalmazzák. Ezt a nagyszerű eljárást otthon is elvégezhetjük, ha rendelkezésünkre áll egy halfüstölő berendezés. Az alábbiakban néhány általános tudnivalót tekintünk át, illetve összeállítjuk a halfüstölőnket.

Vasvári Csónakázótó

Pásztor István 2005-10-12
Hogy mi módon nem képes megszületni egy tó! A híres névrokon folyamszabályzóhoz méltó módon Vasvár horgászai is értettek a vízhez. A nem is annyira mellékesen keletkező gödör mielőtt létrejött, már akkor horgásztó sorsra volt ítélve.

Fényképek a monitoron

Csörgits Gábor 2005-10-11
A már-már mottószerűen emlegetett tétel szerint „egy bármennyire rossz fotó is jobb a semminél”! Ennek igazát aligha kell bizonygatni: még egy-egy előnytelen helyzetben készített kép is becses emlékké válhat, a természetes körülmények - ide tartoznak a vízparti történések is - pedig általában megismételhetetlenek, ezért elmaradt dokumentálásuk pótolhatatlan. Ezért egy sok szempontból rossz felvétel is felbecsülhetetlen értékű lehet: a „van” ebben az esetben annyival többet jelent a „nincs”-nél, hogy a létező kép minősége csak másodlagos szempont. Ez azonban nem jelenti azt, hogy meg is kell elégednünk a fotó nyers állapotával - sokszor utólag is elvégezhetők azok az apró módosítások, amik a képet sokkal jobbá, szebbé teszik.

Fényképezés a vízparton

Benyhe János 2005-10-10
A digitális technika viharos ütemű elterjedése a mindennapjaink részévé teszi a fényképezést. Az egyszeri, borsos ár kifizetésével olyan eszközhöz jutunk, aminek folyó költsége gyakorlatilag nincs, nem kell spórolni a filmmel, nagyítással. Így ezek után nem csak a születésnapi tortáról, a karácsonyfáról, és a nyaralásról készülnek felvételek, hanem a világon minden elképzelhető dologról. A nagy számok törvénye alapján a tömérdek kép között néhány jó is akad majd, még ha csak találomra, különösebb megfontolás és alapismeretek nélkül csattogtat is valaki. Ám ha kicsit jobban megismerkedünk gépünk képességeivel és korlátaival, valamint figyelembe vesszük a fényképezés néhány alapszabályát, akkor sokat javulhat a találati arányunk. Ehhez gyűjtöttem most csokorba néhány tippet, természetesen a horgászok, vízenjárók és kirándulók szemszögéből

Magyar virtus pisztrángokkal

Jákri Zsolt 2005-10-07
Pedig olyan szépen indult minden. Nagy álmom volt külföldön kipróbálni magam, ezért amikor megadatott a lehetőség, és elvállalhattam egy skóciai munkát, madarat lehetett volna fogatni velem. Ám akkor egyszer csak belém mart a kérdés: de hogy fogok én ott horgászni?!

A vizsga

Miklós Czender 2005-10-06
Néha furcsa játékot játszik velem a képzeletem. Ülök egyedül a csónakban, nézem a vizet, a fákat, a madarakat, s közben jár az agyam ezerrel. Képtelenebbnél képtelenebb dolgok kergetőznek a fejemben, elfelejtett arcok, hangok és hangulatok vesznek birtokba. Összekeveredik bennem a múlt és a jelen, a valóság és a fikció. Pusztán ezért, ezekért a végtelenül szabad percekért, órákért is imádok horgászni. A minap is kint voltam a vízen...

A matchbotozás iskolája 5.rész - Vízközti dévérezés

Polyák Csaba 2005-10-05
A matchbotos horgászat számomra legélvezetesebb műfajával, a vízközt történő dévérezéssel szeretnélek megismertetni benneteket. Az alapvető tudnivalókat a sorozat előző részei már tartalmazzák. Aki most kapcsolódik be, csak vissza kell olvasnia egy kicsit, ha a kezdetektől szeretne indulni. Aki már megszerette a matchezést, remélem, talál itt is hasznos ötleteket, és csak még jobban megerősödik benne az érzés: Matchezni jó!

Sanyamester praktikái

Döme Gábor 2005-10-04
A Maconkai víztározón megrendezett IV. Haldorádó-Sporthorgász Feederbotos Kupa harmadik helyezettje Nyika Sándor (Sanyamester) lett. A jó kezű horgász megosztja velünk eredményességének titkát, és bemutatja, hogy mi kell a sikeres maconkai horgászathoz.

A Sporthorgász 2005. októberi tartalmából

Sikeres Sporthorgász 2005-10-03
Híres horgászvizeink - Adácsi-víztározó, Lássuk a multit! - Harcsasétáltatás, Feederakadémia - Sanya mester praktikái, Ha nyár, akkor horgásztábor, A süllô horgászata, Pergess, magyar! - Kánikulában, Vakuval - A gyöngyházfényû paducok

A tiszai ladik

Benyhe János 2005-09-30
A Haldorádó csónaképítő fórumainak meg-meglendülő forgalma arra enged következtetni, hogy jó néhányan éreznek kedvet saját vízi járművük elkészítésére. Arra ugyan nem vállalkozom, hogy komplett építési leírást adjak kezükbe, csupán megpróbálom végigkalauzolni az olvasókat egy tipikus tiszai ladik elkészítésének folyamatán, miközben néhány ellesett műhelytitokkal is igyekszem a csónaképítők segítségére lenni

Egy hétvége a Maconkai-víztározón

Csákány Attila 2005-09-29
A Maconkai-víztározó véleményem szerint az ország egyik legjobban halasított vize, és mivel minden évben itt horgászom a legtöbbet, úgy gondoltam, Maconka már nem szolgálhat meglepetésekkel. Bevált módszerekkel és csalikkal készülök az itteni horgászatokra, amelyek eddig kivétel nélkül rengeteg élménnyel ajándékoztak meg. Kedvenc horgászhelyemre terveztem a 3 napos túrát, amely újabb örömteli fogásokkal kecsegtetett, azonban Maconka most alaposan próbára tett…

Csárdások és bodorkák

Kazi István 2005-09-28
Vajdaságban egy kis település, Péterréve - ahogyan a helybéliek becézik: Pecelló - összefogva testvérvárosával, Harkánnyal, minden év augusztus közepén megünnepli a nyarat, és megrendezi a Péterrévei Nyári Napok Fesztivált. A Csík-tavon találkoztunk a példával, hogy a horgászember vidám ember, aki halászléillattal átitatott, ropogós csárdásoktól visszhangzó pályán is nagyot tud horgászni.

A bolognai botos horgászat 4. rész - Néhány gondolat az etetésről

Polyák Csaba 2005-09-27
Mielőtt a bolognai botos horgászat technikájával megismerkedünk, úgy gondoltam, érdemes egy kicsit azzal is foglalkozni, hogyan csalhatjuk a halakat horgászhelyünk közelébe. A következőkben azt szeretném bemutatni, hogy én hogyan állítom össze a csalogató anyagot, és reményeim szerint tudok egy pár hasznos etetési ötletet is adni azoknak, akik ha nem is bolognai bottal, de mindenképp folyóvízen horgásznak

Még kedvezőbb szállítási feltételek

Haldorádó Team 2005-09-25
Folyamatosan azon dolgozunk, hogy szolgáltatásainkat minél magasabb színvonalon tudjuk végezni, és még több elégedett látogatónk legyen. Elsősorban Webáruházunk vevőinek figyelmét szeretnénk felhívni arra, hogy a csomagok házhoz szállítási díjai mostantól jelentősen csökkentek. Ráadásul olyan plusz szolgáltatásokat is bevezettünk, amelyekről eddig csupán álmodtunk. Mindez remélhetőleg vevőinknek még kényelmesebb, biztonságosabb és költségkímélőbb vásárlást tesz lehetővé.

Úszók rakós botos horgászathoz

Balogh Róbert 2005-09-23
Olyan sok rakós botos módszerhez alkalmazható úszó van a piacon, hogy nem kis fejfájásba kerül, mire az ember a megfelelőt kiválasztja - legalábbis eddig így volt, ezután talán egyszerűbb lesz a döntés. Ehhez kell ez a rakós botos úszókkal kapcsolatban minden részletre kiterjedő útmutató.

Hogyan működik a felfektetős úszó?

Csörgits Gábor 2005-09-22
E kapásjelző eszköz működésére is igaz, hogy szinte magától értetődő elven alapul, ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a felfektetős szerelék rendeltetésszerű használata is pofonegyszerű lenne. Ez az úszó kifejezetten érzékeny a beállítási körülményekre, alkalmazási területei és szerelési módja kevés szabadságot hagy annak horgásznak, aki ezzel próbál eredményt elérni. Érdemes ezért az ilyen úszók sajátosságaival és működési elvük részleteivel is megismerkedni

Nyári pergetés 1. A csukák

Benyhe János 2005-09-21
A nyár képeit lapozgatom a monitor előtt ülve, miközben megpróbálom - a szelíd szerkesztői ösztökélésnek engedve - élményeim mozaikkockáit valamiféle cikk keretei közé rendezni. Késve indult számomra az idei rablóhal-szezon, a tilalmak felszabadulása idején még javában tartott a Tisza elhúzódó áradása.

Feederezés csónakból

Miklós Czender 2005-09-20
A címre pillantva az ember első gondolata az lehet: marhaság! Talán a második is. Magam is úgy gondoltam, hogy a rezgőspicces horgászatot leginkább két lábbal a földön (akarom mondani: a parton) állva lehet eredményesen művelni. Végül a körülmények „kényszerítettek” rá, hogy a feederbotot ilyen - számomra - szokatlan módon használjam. Komolyan mondom, igazán élvezetes peca kerekedett belőle!

Top Mix Kupa Dunafalván - újra

Papp József
Az idén negyedik alkalommal kerül megrendezésre a TOP MIX - Supra Mix Kupa horgászverseny, melynek helyszíne a Duna dunafalvai szakasza. Az eredetileg meghirdetett időpontban - a Duna magas vízállása miatt - sajnos nem lehetett a versenyt lebonyolítani. A folyó, azóta visszatért medrébe, és talán az újonnan meghirdetett időpontban sem kell extrém magas vízállástól tartani. Ráadásul biztató hírek érkeznek, és egyre több nagytestű hal: dévérkeszeg, jász és márna fogásáról számolnak be a pályán szerencsét próbáló horgászok. Akik szeretik a kihívásokat és gyönyörű, harcos dunai halakkal szeretnének megküzdeni, nem hagyhatják ki ezt a versenyt!

A Balatonnál nyaraltam

Lukácsi Béla
Ebben az évben is a Balatonnál tölthettem családommal egy hetet. Ezt kihasználva becsempésztem egy feeder- és egy pickerbotot a bőröndök közé. Na persze elsősorban nem horgászni mentem, de arra gondoltam, ha már ott vagyok, akkor ezúttal engedek a kísértésnek. Megpróbáltam egy esti strandpecát! Tapasztalataim más, a Balatonnál nyaraló horgásznak is hasznára válhatnak

IV. Baráti Kör Horgászverseny

Bodnár Gyula
Idén ősszel immár negyedszer szervezünk baráti találkozót és horgászversenyt a Haldorádó horgászportál fórumozói számára. Büszkék vagyunk rá, hogy az egykori, elképzelés - rendezzünk egy horgászversenyt! - ilyen megbecsülésnek örvend és sikeresnek bizonyult

V. Maconka-Mosella Nemzetközi Bojlis Kupa: Aminek köszönhetjük az első helyezésünket

Ladányi Tamás 2005-09-16
Az idén Maconkán, szeptemberben megrendezett Bojlis Kupát nagyon komolyan vettem, nem hiszem, hogy készültem valaha is ennyit egy versenyre. Hosszasan tanulmányoztam a jó eredményeket elérő déli országok csapatainak horgászati taktikáját és technikáját, kikértem több finomszerelékes versenyhorgász véleményét is. A fellelhető külföldi szakirodalomban szinte minden írást megkerestem, mely a bojlis, pontyfogó versenyekről szólt. Egyvalami nagyon hamar körvonalazódni kezdett előttem. Ha eredményt szeretnék elérni a Maconka Kupán, teljes egészében váltanom kell, el kell felejtenem a Palotásra vagy Háromfára vonatkozó horgászati stílust. Mivel igen éhes voltam a sikerre, ezeknek a követelményeknek maradéktalanul eleget tettem, egy hónap alatt gyökeresen megváltoztattam a horgászati taktikámat. Persze ez csak a maconkai verseny idejére volt igaz, nem hiszem, hogy valaha is feladom a nagyhalas, kapitális méretű halakra történő horgászatomat. Nézzük át együtt, hogy milyen váltásnak köszönhetjük a maconkai győzelmünket.

V. Maconka-Mosella Nemzetközi Bojlis Kupa: Ahogy én láttam

Ladányi Tamás 2005-09-15
A maconkai bojlis, pontyfogó versenyeket általában megkülönböztetett figyelemben részesítem, a víztározó hihetetlen halbősége és az erős, nemzetközileg elismert mezőny mindig izgalmas küzdelmeket ígér. Ez idén szeptemberben sem volt másképpen, sőt talán az eddigi legerősebb nevezési lista futott be a szervezőkhöz. A jugoszláv pontyfogó világbajnok, az Európa Kupa győztes, a román, pontyfogásban világcsúcstartó csapatok és az eddigi maconkai versenyek összes győztese tiszteletét tette a megmérettetésen. Fogtuk is a fejünket Kracsál Ferenc barátommal a sorsolás előtt! Vajon mi lesz a sorsunk a versenyen? Ilyen erős mezőnyben, mire leszünk képesek? A versenyen eltelt 100 óra végül is választ adott a kérdéseinkre, kellemes, de egyben felemelő érzéssel gazdagodtunk. Győztünk!!

Európa-bajnokság 2005. - Szlovákia - Fotóalbum

Tóth Ferenc 2005-09-14
Néhány, a péntek délutáni megnyitón majd a két versenynapon készített felvétel, a teljesség igénye nélkül. A teljes képanyag letölthető az oldal alján található linkről. Az egyéni eredmény lista, a fogási eredmények is megtekinthetőek egy táblázatban.
Videóval

Út a bajnoki címhez

Polyák Csaba 2005-09-13
Már jó előre lerendeztünk mindent. Asszonyoktól kimenő, szendvics-üdítő bekészítve, kamera, fényképezőgép, zászló, minden a helyén. A szombati híreket hallva nagy várakozással vágtunk neki a közel 420 kilométeres útnak. Figyelve az első nap eredményeit úgy döntöttem, különösen az angol csapatot fogom figyelni. Közülük ketten is esélyesek voltak a bajnoki címre. Megpróbáltam kifigyelni, ők milyen úton próbálnak eljutni a siker kapujába, és mi az a picike különbség, aminek segítségével egyikük át is lépheti ezt a bizonyos kaput. A következőkben az én megfigyeléseimre alapuló beszámolót olvashatja az, aki nem tudott ott lenni, de annak is ajánlom, aki szeretné újra átélni a verseny izgalmait.

Csatornahistóriák 1. - Balinlesen

Nagy András 2005-09-12
A nyár elmúlt, ősz van. A naptár szerint legalábbis… Bár az idei nyár és az ősz első hónapja között sok különbség nem mutatkozik. Elhatároztuk, hogy pergetni fogunk a hétvégén. „De mégis hová menjünk?”, vetődött fel a kérdés bennem és testvéremben, miközben a lehetőségeket latolgattuk. Folyóink áradnak, Noé építhetné a bárkát, ha most élne. A bányató is kizárva. Valahogy nagyon nincs kedvem a zsúfolt fürdőkádhoz. Maradt a csatorna, mint - ha nem is az egyetlen, de - szóba jöhető halfogási hely. A Kunságin megint csak embertömeg, a többi messze van. Kivéve… a Duna-Tisza-csatorna!

Csontiragasztás hatékonyan

Döme Gábor
Az élőanyag pontos felkínálása és koncentrált bejuttatása, az egyre hidegebb vizekben, mind fontosabbá válik. Gyakorta egy 1 deci csontkukac vagy egy ragasztott csontigombóc nagyobb csáberővel bír, mint 1 kg etetőanyag. Nagyobb távolságba belőni, vagy gyors folyású folyóvízen használni, kizárólag megragasztva és kővel nehezítve lehetséges. Sokaknak jelent problémát a hatékony, de egyszerű ragasztás. Így ezt, a most különösen aktuális témát mutatom be lépésről lépésre haladva. Ha az instrukciókat betartja, garantáltan sikerülni fog Önnek is!
Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2025 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.