Rendezés

Kölyök akvarisztika Spongya Bob Kockanadrággal és Tapsi Hapsival

Néder Attila 2008-11-26
Lassan ismét beköszöntenek a téli fagyok, megint egyre többször fordul elő, hogy a négy fal közé szorulunk. Jó lenne egy kis természetet becsalogatni az otthonunkba. Akik ismernek már, tudják, hogy nem arra gondolok, hogy hozzuk be a muskátlit az ablakból… Amire én gondolok, az a horgászok igen kedvelt téli hobbija, az akvarisztika. A tavaly megjelent írások főként a tinédzser és felnőtt korosztály számára kínáltak lehetőségeket. Az elkövetkezendő sorokban bemutatásra kerülő akvárium szettet viszont kifejezetten a gyermekek számára kínálja a Haldorádó csapata. A világhírű amerikai Penn-Plax vállalat felmérte azokat az igényeket, melyet egy gyermek egy akváriummal szemben támaszt, és mindezt igényes, használható és megbízható formába öntötte.

10. pontyfogó világbajnokság, Dél-Afrikai Köztársaság - A REKORDOK világbajnoksága

Kazi István 2008-11-25
A jubiláris, tizedik, ugyanakkor az első Európa határain kívül megrendezett világversenyen 18.725,33 kg haltömeget és 6257 db pontyot zsákmányoltak a tizenöt részvevő ország pontyfogó válogatottjai. A Dél-Afrikai Köztársaság csapata, kihasználva a hazai pálya előnyét, mindössze három ponttal szerezte meg a csapatvilágbajnoki titulust, egyéniben pedig elfoglalta a dobogó mindhárom fokát!

Bojligyúrás közösen az SBS csapattal!

Kovács Zoltán 2008-11-24
Az SBS cég nevéhez méltó módon ismét egy egyedi kezdeményezésre szeretném felhívni a figyelmeteket, melynek ti magatok is részesei lehettek, ha a szerencse is mellettetek áll! Azonkívül, hogy néhány szerencsés horgásznak rendkívüli élményben lehet része, még értékes ajándékokban is részesülhetnek. Ha kellően felcsigáztalak benneteket és szeretnétek további részleteket is megtudni, akkor mihamarabb kattintsatok az írásra!

VII. BALZER-MACONKA PERGETŐ KUPA, 2. selejtező

Lukácsi Béla 2008-11-23
Elérkezett a második selejtező reggele is. A nem éppen fényes előző napi szereplésünk után kíváncsian vártam, milyen teljesítményt nyújtanak a második napon a csapatok. Az első nap után volt elképzelésem arról, hogy merre keresném a továbbjutást jelentő halakat, és a mérlegelő csónakból teljesen tiszta képet kaphattam arról, hogy merre fogják a halakat. Éppen ezért megtudhattam, hogy az általam favorizált részről valóban tovább lehet-e jutni ezen a napon.

VII. BALZER-MACONKA PERGETŐ KUPA, 1. selejtező

Lukácsi Béla 2008-11-22
Ismét elérkeztünk az év utolsó versenyéhez. Ez szokásosan a Maconkai-tározón megrendezésre kerülő Balzer kupa. Mint az előző években, most is nagy volt a túljelentkezés, annak ellenére is, hogy manapság már egymást érik a pergető versenyek. Ez is mutatja a pergető horgászat egyre nagyobb térhódítását.

A titok

Polyák Csaba 2008-11-21
Esteledett. A horgász egyre reménytelenebbül kémlelte a sötétbe burkolózó folyót. Néma csend vette körül. Szerette ezt a csöndességet, a folyó hátán is olyan magányos volt, mint az életben. Nem háborgatta senki. Úgy döntött, felnézi az egyik botját, hátha az óvatos keszegnép megtréfálta vaksi szemét, és észrevétlenül csenték el a pontyoknak szánt csemegét. A csali azonban érintetlen volt. A horgász mélyet sóhajtott, és óvatosan visszapöccintette a horgot a csónak előtti bokor tövéhez. Csalogatásképpen egy-egy marék kemény tengerit hintett az alig mozduló vízbe. „Lehet, felesleges ez az erőlködés, és jobb lenne, ha haza indulnék?”, gondolta magában. Otthon azonban nem várja már senki. Felesége rég a faluvégi öreg temetőben pihen, gyermekük nem született, így csak magáról kell gondoskodnia.

Angol-magyar horgászszótár 5. rész „E”

Balogh Róbert 2008-11-20
Szeretné tudni, milyen új termékekről, módszerekről ír az angol szaksajtó, milyen összetevőket tartalmaz az etetőanyaga, vagy mi hangzik el egy angol nyelvű horgászfilmben? Ugye ezek mindenkinek ismerősek igények? Ha igen, akkor Önnek is jól jöhet egy kis nyelvi segítség, ami az angol nyelvű, horgász témájú szavakat és kifejezéseket gyűjti össze. A szótár címszavai között megtaláljuk sok minden más mellett, például a horgászat egyes válfajaihoz (finomszerelék, feeder, pergetés, legyezés stb.), etetőanyagok összetevőihez, műlégykötéshez vagy a horgászat nemzetközi szervezeteinek nevéhez kapcsolódó szavakat, kifejezéseket. Jelen részünkből megismerhetjük azokat a halakat, amelyek neve tartalmazza az európai jelzőt, illetve az Európa-bajnokságokkal kapcsolatos szavakat és még sok mást.

Ébredés

Szári Zsolt 2008-11-19
Szári Zsolt „Árnyékok a vízen” című novellás kötetéből fogadjátok szeretettel az újabb remekművet: Zoltán jól ismerte a móló köveit (botorkált már rajtuk éppen eleget), ezért bátran lépegetett a fejlámpa sárgán imbolygó, keskeny fénycsóvájában. Közben azon tűnődött, vajon a hajnali háromórai kelés tényleg hajnali időpontnak tekinthető-e, vagy még maga az éjszaka? Osztott-szorzott magában, de nem jutott dűlőre. Csak azt érezte, borzasztóan korán (vagy talán későn?) van, és tudta, sietnie kell…

Itt van az ősz, itt a márna!

Tóth Ferenc 2008-11-18
Szabolcs telefonja még a munkahelyemen ért. Régóta terveztük, hogy csinálunk egy márnás írást, de vagy a vízállás, vagy az időjárás nem volt megfelelő, vagy márnáknak a hírét sem láttuk még. Ahogy stabilizálódni látszott a vízállás, minden reményünk megvolt, hogy a márnák is megjelennek a szokott helyükön ősszel.

Az akvarisztika buktatói, de hogy én eddig mindet megtaláltam?! I. rész - És lőn világosság…

Takács Péter 2008-11-17
A történet nem ma kezdődött… A lényeg, hogy olyan 10 évig volt korábban akváriumom odahaza. De amint az embernek az életében eljön a „mehetnék mindenfele” korszaka, kiszorult az akvárium az életemből. Ezt a típusú akváriumot azóta a kollégáimmal „kettes akváriumnak” neveztük el. Hogy ez mit jelent? Kettő szifó, kettő guppi, kettő black molli, kettő… Na, ebből elegem lett, és leselejteztem, elajándékoztam mindent. Teltek az évek, és a két kis gyermekemnél elindult a kell valamilyen háziállat korszak. Ezzel egy időben megjelent a Haldorádón Néder Attila cikksorozata az akvarisztikáról, ekkor szöget ütött a fejembe, hogy talán jó lenne megint egy akvárium… Fel is vettem vele a kapcsolatot, és elindult a szervezőmunka. Idehaza hosszas diplomáciai tárgyalások után eljutottam a „rendeld meg” állapotig. Ez 2007 decemberére sikeresen meg is történt. Az írás első része a fénnyel kapcsolatos gondjaimat foglalja csokorba.

Tesztelünk és karbantartunk!

Benyhe János 2008-11-16
Közeleg a tél, horgászlehetőségeink ilyenkor napról napra szűkülnek. A szárazra vetett pecás ilyenkor horgászboltok látogatásában éli ki szenvedélyét, vagy otthon, a négy fal között rendezgeti, tisztogatja a felszerelését. Most érkezik el az orsók karbantartásának ideje, ezért mi is műsorra tűzzük a témát. Jelen írásunkkal egy új sorozatot szeretnénk útjára bocsátani, mely a szokásos orsó-gyorstesztektől kissé eltérő módon közelíti meg a kérdést, és az olvasók közreműködésére is épít. Terveink szerint ugyanis a portál látogatói által benevezett orsók kerülnének a munkapadra és a fényképezőgép elé. A pályázóktól azt kérjük, hogy ismertessék velünk a felajánlott orsó előéletét, és mondjanak róla véleményt. Ezek után megvizsgálnánk és bemutatnánk a szerkezet állapotát, majd karbantartás, és az esetleges hibák kijavítása után kerülne vissza az orsó a gazdájához.

Nemzetközi Horgász Találkozó 2008 - Németország, Brandenburg

Egedi Róbert 2008-11-15
Hiába a több évtizedes nemzetközi tapasztalat és a több száz horgászversenyen való részvétel, vannak olyan helyzetek, amiket nem lehet két nap alatt megoldani. Így történt ez november első hétvégéjén Németországban, ahol az IAM (International Anglers Meeting), azaz a Nemzetközi Horgász Találkozó került megrendezésre. A hazai Maros Mix-Tubertini-Cralusso csapat a 11. helyet szerezte meg, de még ezért a helyezésért is „vért kellett izzadni”. A korábbi években Mulde Kupa névre keresztelt versenyt idén már nem tudták a hatalmas dévérekről és jászkeszegekről híres vízen megrendezni. Helyette egy gazdag halállománnyal rendelkező brandenburgi csatornát választottak helyszínül.
Videóval

2 in 1, avagy Shimano Beast Master MultiFeeder teszt

Takács Péter 2008-11-14
Ha most sampon reklám lenne, akkor a 2 in 1 szlogen tuti megjelenne a sarokban. Hogy az előző teszthez hű maradjak, ez alkalommal is egy feeder bot került kiválasztásra mint a horgászat tesztalanya, de hogy mitől kettő az egyben? Erre legegyszerűbben a bot nevében található meg a válasz. Lássuk: Shimano Beast Master AX 9-11 Multi Light Medium. Meg sem próbálnám egyszerre kimondani, de a lényeg a 9-11-ben van és ez most nem szeptember 11-re vonatkozik. Tartsatok velem a teszthorgászatra és kiderül, milyen is ez a bot!

Wobblerkészítés házilag - 5. rész, elméleti ismeretek a terelőlapka kialakításához

Sulyok Sándor 2008-11-13
A terelőlapka helyzete meghatározó a wobbler mozgásában, és mivel beépítésekor csak egy dobásunk van, ennek megtervezésére különösen nagy figyelmet kell fordítanunk. Vannak trükkök, amivel még a későbbiekben is operálhatunk - ha mégse a legjobb helyen vágnánk be a wobblertestet -, de jobb ezt elsőre jól csinálni. Itt elsősorban a bevágás helyére gondolok, az irány nem ennyire kritikus, a terelőlapka szögén egyszerűbben tudunk változtatni. A bemetszés előtt először is el kell döntenünk, hogy milyen terelőlapkát szeretnénk wobblerünknek, ugyanis egyazon wobbler alaptípusba többfajta terelőlapkát is tervezhetünk. Ennek megértéséhez érdemes tenni egy rövid áttekintést az alkalmazható lapkatípusok világában, illetve szót ejteni ezek mozgásra gyakorolt hatásáról.

Magyar Horgász Club pergető kupa 2008. Csónakos Pergető Országos Bajnokság II. forduló, Tiszafüred

Lukácsi Béla 2008-11-12
A hagyományokhoz híven a versenyt most is a Tisza-tavon rendezték. Mivel az időjárás is kegyes volt a versenyzőkhöz, a tavon belül a Borzonat lett a megmérettetés helyszíne. Számunkra az OB már elúszott, ezért egy tisztes helytállás, na és természetesen a nullázás elkerülése volt a cél ebben a fordulóban.

Repül a Balaton

Szári Zsolt 2008-11-11
Szári Zsolt (Willy) Somogyország szülötte, halászati szakmérnök, aki Fórumunk aktív tagja. A balatoni Halászati RT. Irmapusztai telepének halászati vezetőjeként dolgozott, majd rövid kitérő után ismét visszatért kedvenc tavához, a Balatonhoz, s immár ismét Fonyódon él. Három kedvtelése: a horgászat, a vadászat és az írás. Valószínűleg maga sem tudja igazán eldönteni a helyes sorrendet közülük, mert mind a három egyformán kedves a szívének. Sikerei egyértelműek: elbeszéléseivel irodalmi pályázatokat nyert, írásai lapokban, folyóiratokban, antológiákban jelentek és jelennek meg. Mindezek után gondolt egy merészet, és válogatott írásait egy önálló szépirodalmi kötetben adta ki. A remekmű címe: „Árnyékok a vízen”. Az elbeszélések vezértémája a horgászat; pontosabban egy-egy horgászathoz kapcsolódó élménysor felidézéseivel mutatja be e sportág (kedvtelés) emberi nevelésében és önbizalom fejlesztésben betöltött szerepét. Eredeti zamatú novelláinak színesen, változatosan, fordulatosan egyéni, önálló cselekményvonulata közepette szembetűnő, hogy mennyire sajátja a természetben otthonos ember létszemléleti hasonlósága Fekete Istvánéval, aki szigorú erkölcsi mércét tartva őrizte meg írásaiban mindazt, ami az embert folyamatosan emberré teszi. Fogadjátok szeretettel a kötet egyik elbeszélését.

FOX rakós bot teszt 6. rész - Sipos Zsolt beszámolója

Sipos Zsolt 2008-11-10
Kezdjük talán a legelején: hatalmas meglepetés volt számomra, mikor megláttam, hogy én lehetek a Fox Carp Ambush rakós bot egyik tesztelője. Rögtön fel is hívtam a Haldorádó áruházat, nem egy viccről van-e szó (már volt részem hasonló poénokban :)), ahonnan jött a számomra megnyugtató válasz: „ez nem vicc”. Akkor jó, gondoltam, és innentől kezdve csak e bot és a számításba jöhető horgászhelyek, stratégiák jártak az eszemben, ja és persze hogy miként és hogyan írjam meg a cikkem…

Régi csibészek…

Polyák Csaba 2008-11-09
Ünnepek. Lassan már csak ilyen alkalmakkor jön össze az egész család szüleim házában. Az út, ahogy egyre távolabb vet bennünket a sors, egyre hosszabb. Tiszafüredtől azonban mindig olyan ismerős a táj, hogy behunyt szemmel is hazatalálnék. Ismerek minden kanyart, döccenőt, árkot. A Tiszaderzs előtti hármas kanyarban a régi Ladámmal sokszor megcsúsztam, de szerencsém volt. A kanyarok közül egy élesen balra forduló mögött régi horgászhelyem húzódik. Nem tudom, megvan-e még, hiszen sok év telt el azóta, hogy az ártéri fák alatt viharos kacagássá változott egy csínytevés. Ahogy elkormányozom az autóm orrát a régi rézsűtől, eszembe jut az a régi horgászat. Ma is megmosolygom.

Wobblerkészítés házilag - 4. rész, a huzalozás kialakítása

Sulyok Sándor 2008-11-08
A huzalozás kialakításával biztosítjuk a horgok megfelelő helyzetét, illetve a huzalból kialakított szem révén tudjuk majd felcsatolni wobblerünket is a zsinór végére. A huzalozás ugyan egyszerű műveletnek tűnhet, de kis csapatunknak, a BETLY FC-nek ez némi nehézséget okozott, ezért a következőkben egy kicsit részletesebben is szeretnék ezzel a témával foglalkozni.

Csepeli dévérek

Futó Márton 2008-11-07
Az évek során a horgászat sok ágába belekóstoltam, mégis a kezdetektől végigkísérő keszegezés okozza mai napig a legnagyobb örömet. Izgalmas dolog leülni és nagytestű, keményen küzdő halakra horgászni, de valahogy a keszegek jobban lekötnek. Nagyobb áhítattal tekintek egy-egy nagyra nőtt keszegre, mintha egy kapitális pontyot fognék. Emiatt döntöttem úgy, hogy most is kedvenc horgászvizemre, a Ráckevei Duna-ágra megyek le egyet keszegezni. A horgászat pikantériáját az adja, hogy egy még számomra is új módszerrel ültem le a dévéreket kergetni, neveztessen rakós bottal. Így megpróbálok pár tanáccsal szolgálni a velem egy cipőben járóknak, hogy az én hibáimból tanulhassanak!

Tiszakécskei amurok

Filyó Tamás 2008-11-06
A város neve hallatán, gondolom, mindenkinek egyből a Tisza jut eszébe, de az idei évre jellemző változatos vízjárás miatt én inkább az itt található Holt-Tisza amurjairól és azok megfogásáról szeretnék mesélni…

Folyóvízi praktikák 2. részDuna vagy Tisza?

Döme Gábor 2008-11-05
Nagyon érdekes kérdést kaptam Kovács István szegedi olvasónktól, amelynek megválaszolása megér egy „misét”, pontosabban egy teljes cikket. István kérdése így hangzik: „[d]Látom írásaiban, hogy kedveli a folyóvízi horgászatot, sokat horgászik a Dunán. Én Szegeden a Tisza mellett lakom, nagyon szeretek én is a folyón horgászni. Volt már szerencsém a Dunán is próbálkozni, de nekem közel sem voltak olyan fogásaim, mint amilyeneket az Ön írásaiban látok. Több kérdés motoszkál bennem, amelyre megköszönném, ha válaszolna: 1. Ön szerint melyik folyóban él több hal? 2. A Dunán bevált módszerek a Tiszán is eredményesen használhatók? 3. Milyen etetőanyagot, csalit javasol az eredményes tiszai békéshal horgászathoz?[-d]”

Tiszai esetek - Hová tűnnek a harcsák?

Lukácsi Béla 2008-11-04
A Tiszát említve minden horgásznak más jut az eszébe: van, akinek szilaj pontyok, van, akinek kecsegék hada, sokaknak a keszegépség. Mindenkinek más élmény maradandó a Tiszán. Nekem a harcsa - balin - süllő trió ugrik be először a Tiszát említve. A szőke folyóban rengeteg lehetőség van, pláne ha mi is figyelünk rá egy kicsit, és remélem, figyelünk.

Ipoly - visszatérni könnyű, elmenni nehéz

Ördögh Máté 2008-11-03
Az első alkalommal - mi tagadás - nem termett számomra császári főhöz méltó mennyiségű babér az Ipolyon, és a minőséget is csökkentette a vízfelszínen mindenre vérszomjasan rárabló küszök, no meg a meder alján mohón tolakodó gébek hada. Mégis, ha valaki nem feltétlenül a kifogott zsákmány darabszámát, súlyát, hanem a természetbúvárkodás, csendes szemlélődés, madárdal-hallgatás apró örömeit szeretné gyarapítani, annak itt a helye! A hal csak ráadás, mondhatnánk. Azért célok mindig akadnak, történetesen fejes domolykót (is) szerettem volna látni a horgon…

Vendégségben a Dunán

Kiss Gábor 2008-11-02
Alapvetően folyóvízi horgásznak vallom magam, de ha jobban belegondolok, inkább Tiszai horgásznak kellene neveznem magam, hiszen egy-két bátortalan próbálkozáson kívül hazánk többi folyóvízén nem horgászom. Persze jártam én már a Körösökön, a Rábán és a Dunán is, de idő és helyismeret hiányában sok sikert nem értem el. A Duna azonban különösen izgatta fantáziámat, hiszen mégiscsak hazánk legnagyobb folyóvize, ennek ellenére Ricsi barátom sokadik invitálását fogadtam csak el egy szeptemberi hétvégén.
Videóval

Tímári búcsú

Polyák Csaba 2008-11-01
Az ember élete során számos válaszút elé érkezik, ahol döntenie kell, hogy merre tartson tovább. Minél több forró nyár van mögöttünk, annál több az ilyen „életút-kereszteződések” száma is. Egy ilyen úton indultam annak idején Nyíregyháza irányába, és most ugyanilyen úton indulok Budapestre. Vándorlok, akár a fecskék. Őket a kényszer hajtja melegebb éghajlatok felé, engem a sors. „Kinek mi van megírva”, szokták mondani. Sok-sok jó barát, emlék, villanás jön velem a lelkemben. Bánkódni nem szoktam, bizakodva nézek mindig az előttem álló útra. Visszanézni ráérek később is, de búcsú nélkül mégsem mehetek tovább.

Mozgássérültek Horgászversenye 2008. - Második forduló

Báte Nándor 2008-10-31
2008. szeptember 6. szombat. Újra a Palicsi-tó kellemes környezetében találkoztak a vajdasági mozgáskorlátozottak egy vajdasági szintű horgászversenyen, melyre elfogadta a meghívást egy hatfős magyarországi csapat is. Jelenlétükkel emelték a színvonalat, mivel egy profi csapattal vonultak fel. Jó hangulatban, kellemes időben kezdődött el a verseny, de bárcsak tudtuk volna, hogy mi lesz a végén… ugyanis a díjkiosztáskor történt egy kellemetlen szituáció. Na de ne rohanjunk ennyire előre! Lássuk sorjában az eseményeket!

Pergető OB 2008 I. forduló, Velencei-tó

Lukácsi Béla 2008-10-30
Néhány éve szinte a pergető országos bajnokság volt az egyetlen verseny, amin megmérettethették magukat a pergető horgászok. Ma ez már csak egy a sok közül, de népszerűsége állandónak mondható, mivel most is 36 páros indult el a végső győzelem reményében. Többször megtréfálta már néhány helyszín a versenyzőket, ezért is próbáltak egy új, alkalmas vizet keresni a versenynek. Így esett a választás a Velencei-tóra, ami valóban alkalmas helyszínnek látszott, a verseny azonban más képet mutatott számunkra.
Videóval

Másnap a Dunán… - 2. rész

Döme Gábor 2008-10-29
Az alapozó etetés után még fél óra sem telt el, és horgomon volt ez első márna! Meglepően jól indult a horgászat. Azonban ne higgyétek azt, hogy ez a mennyiség a Dunán több órán keresztül a horgászhely közelében tartja a halakat! Ahhoz, hogy a halak érdeklődősét folyamatosan fent tudjam tartani, és egyre több halat tudjak a horgászhely közelébe csalni, 15-20 percenként újabb 4-8 gombócból álló ráetetést kellett végrehajtani. A halak mindezt igen nagyra értékelték, és egyre gyakoribb kapásaikkal jelezték, hogy ízlik a sok finomság…
Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2025 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.